hazaértem

Itthon vagyok. És ezt honnan máshonnan venném észre, minthogy: senki nem veszi észre, ha hozzá beszélek, és gond nélkül könnyed társalgásba kezd (az általában anyám által kezdeményezett) bármilyen más dologról.
Ha pedig már anyámnál tartunk, a kedvenc párbeszédem vele az utóbbi napokban:
Én: Fél tucat levelet kaptam, akik karácsonykor még arra is gondoltak, hogy névnapom van. Olyan jól esett.
Anyum (felsóhajt): Hihetetlen, hogy az embereknek mikre nincs idejük.

Itthon, édes itthon.

nincs zsém

A mai nap (vagy a tegnap) főhíre ugyan nem ez, de egyelőre maradjunk ennyiben.

céltáblák, növények, mindkettő a földben.

Szánni akartam erre az egészre egy bejegyzést.
Az okok, hogy miért is akartam ezt megtenni, persze röhejesen egyszerűek.

• Nem fér ki a twitterre.
• Se a facebookra.
• Az más kérdés, hogy ha kiférne, se írnám ki, mert ez annál magánjellegűbb.

Úgy látszik, hogy miközben úgy döntöttem, elengedem azt, amit egy egészségesebb ember miért ne lenne képes elengedni, sorra bukkannak fel régebbi, mélyebb... hm... igazán nem érzem idevágónak azt a szót, amit mindig használni szoktam rájuk: hülyeségek.
Pedig ezek a személyes rigolyáim, és jó, persze, alapvetően meghatároznak, de attól még úgy látom, hogy mások szemében csak hülyeségek. És mivel amúgy se érti szerintem túl sok ember, hogy miről szól ez a bejegyzés, miért ne írhatnám le legalább ezt a szót úgy, ahogy szerintem ti nevezitek: hülyeségek.

Néhány ilyen múltból felbukkanást én generálok. Levelet írok neki, játékba hívom, vagy éppen ráakadok a gépen, miközben a főiskolai tanulmányaim előtt sosem jelentkező rendszerezési mániám sürgető szavának teszek eleget. Magyarán épp törlöm azt, amit szükségtelennek ítélek.

De nem is feltétlenül kellek hozzá én, mint cselekvő személyiség. Egyszerűen rámír, visszaírok, beszélgetünk, és egyszer csak átküldi a saját... nem akarom azt mondani, hogy hülyeségét, mert az én fejemben nagyon messze van az ő műve a hülyeség kategóriájától, de ha eddig a sajátjaimat így neveztem, a közérthetőség kedvéért az övét is így akarom nevezni.

Úgy érzem magam, mint aki naggyon takarít. Minden mocskot igyekszik eltüntetni. Mintha egy céltáblát próbálnék kiásni, eltüntetni róla a földet, a port, a piszkot, a ráépített házat. Mert milyen kényelmes is volna, ha a sok meló, meg hadakozás önmagaddal végül oda vezetne, hogy kapnék egy céltáblát, aminél már nem is lenne más dolgom, mint "szimplán" a közepébe találni.

Ha a céltáblát nem is találtam meg, de minden ilyen pakolás, rámolás, szelektálás azt az érzést kelti bennem, hogy ott van az, csak még ásni kell. Van egy kicsi kincs utóíze a dolognak, mert gyerekkoromban szentül hittem, hogy azért kell lyukakat ásni, de mára ez átalakult céltábla kereséssé. Mert én nyilas vagyok, nem kincset akarok találni, nekem egy rohadt céltábla közepébe KELL lőnöm. Azért, mert nyilas vagyok.

Ezúttal, hogy megint jó adag mocsok lekerült a dologról (Ez még csak a cafrangosa, szeleteld csak, fiacskám! Gyünni fog az még, messze a szívizom, pedig az a finom ám. De ha sok a cafrang rajta, semmit se ér, megrontja az ízét. Csak a szívizom a jó, a cafrangosát meg csak nyiszatold, de fürgyén ám!), megint ott tartottam, ahol korábban is jártam már: ott álltam egy olyan fájl előtt, aminek a nevét egyszer már megváltoztattam, de nem éreztem hozzá illőnek. Épp ezért visszakapta a régi nevét, és máig így található meg a gépemen: "felejtsd el". Az, ami abba bekerül, már a Mitológia előtt is megvolt bennem, de például a Mitológia is olyan dolgokból épült, ami abba bekerül. Küldtem már át ismerősömnek, amikor meséltem róla, és mondta, hogy nem igazán érti. Hát, az néha csak nagyon a zanzásított verziója annak, ami a fejemben volt. 

Ez egy nagyon kicsike fájl. Nem szeretek írni bele, csak olyankor, amikor már tényleg szükségem lenne egy olyasmire, mint a merengő, mert el akarom tüntetni a fejemből azt a gondolatot. Nagyon sok minden nem került bele, aminek ott márpedig ott a helye.

Mert rájöttem, hogy a fejemben is el tudnak csendesedni ezek a dolgok. Ha túl sokáig érlelem őket. Csak ezek olyanok, mint a növény elszáradt levele, ha nem húzod el a földjéről: eddigi tapasztalataim szerint kicsikét mérgek. De csak a növénynek azok. A földnek semmi baja nem lesz tőle. Sőt legalább elpusztul az, ami életet nyert belőle.

születésnapi kívánság

Nem tudom, hogy milyen hangulatom lesz majdnem egy év múlva, de most azt szeretném, ha a következő születésnapomon valaki ezzel a számmal köszöntene fel.

furcsa vágyakozás

Úgy örülnék, ha elegem lehetne azokból az akadályokból, amiket könnyűszerrel ugrok át. Akkor talán tényleg kihívást, és nem újabb terhet jelentene minden egyes újabb és újabb megoldandó probléma, ami keresztezi az életemet.

álomgyilkosság

Már két napja (úgy gondolom) vadásznak rám álmomban, én pedig álmokba nem illő módon menekülök meg az újabb és újabb gyilkossági kísérletek elől, miközben egy kastély soha nem véget érő falai között rohanunk végig egész éjszaka, én, és a rejtekajtókat, illetve tereptárgyakat használó gyilkosom.

Azt nem mondanám, hogy ébrenálmot alszom, mert például ma sem ébredtem fel tesóm munkába menetelére, de ehhez képest rengetegszer megébredek, és ilyenkor hiába van csukva az ablak a távfűtéses szobámban, nem kicsit fázok.
Persze a dolognak vannak vicces pillanatai, nemrég például videókapcsolatot létesítettem közben Fyrával, aki egy hatalmas ruha-, plüs- és egyébhalomról indulva szánkózott végig a raktárakat megszégyenítő nagyságú szobáján, hogy megmutassa, milyen nagy is az ő területe. A kommunikáció ott szakadt meg köztünk, amikor elért a szoba végére, onnantól kezdve ugyanis legfeljebb a falon lógó hatalmas, valakit ábrázoló festményt volt hajlandó bámulni. (bocs Fyra!)

Illene abbahagynom az ugyanarról az irracionális dologról való álmodást, ha ez normális dolog lenne, igaz?

staffi

Az amerikai staffordshire-k lényege igazán nem abban gyökeredzik, hogy milyen szépek - mások szerint.

Nem az a lényegük, hogy mennyire nem félnek tőlük, ha az utcán egy ilyet sétáltatsz, mert nem erről szól az, ha ilyen kutyád van - szerintem.

Az egész témafelvetés ad hoc egyébként. Csak eszembe jutott.

Szerintem fantasztikus ez a hátul foltos boxolópofájú kutya. :D

légypapíron a légy

Bár a masszív hajrázás még elmarad, és csak félve merem csak hallgatni a Stereomilk többi számát, de ha ebből indulok ki, igazán nem lehet itt nagy gubanc.



Menthetetlen ágy, telhetetlen vágy,
Láthatatlan kéz, érthetetlen ész
Újra vinni akar, minden hangot hall
Minden jelet ért, nem kérdi soha, miért.

Ha rajtad ütne netán, ha érzed egyáltalán
Mozdulatlan légy, mint légypapíron a légy
És távol minden már, és sok mindenért kár
Hogy bennem maradt rég, amiről nem tudtál még

Nézni, ahogy szép sorjában minden átalakul
Csendben beletörődni, abba, hogy semmi nem menekül.

És távol minden már, és sok mindenért kár
Hogy bennem maradt rég, amiről nem tudtál még
És újra vinni akar, mert minden hangot hall
Egy érthetetlen ész, egy láthatatlan kéz

Nézni, ahogy szép sorjában minden átalakul
Csendben beletörődni, hogy semmi nem menekül.
Nézni, ahogy szép sorjában, semmi nem menekül
Csendben beletörődni abba, hogy minden átalakul.

gotta knock a little harder (on the heavens door)

Oké, az angoltudásom nem a legjobb, így még egy ilyen egyszerű mondat is gondot jelent. Ettől függetlenül remélem, hogy nem csak sejteni, hanem konkrétan érteni is lehet, amit írni akartam.

A 30 seconds to mars Kings and Queens című száma amúgy is komoly lendületet tud néhanapján indukálni bennem, azonban ez a [spoilerekkel teletűzdelt] Tengen Toppa Gurren Lagann amv mellé olyan szívmelengető, lélektüzesítő (amikor ilyen jelzőket használok egy amv jellemzésére, akkor érzem úgy, hogy néhány animéért már nem egészséges mértékben tudok lelkesedni), hogy egyszerűen képtelen vagyok másoknak ajánlgatások és rajongás nélkül elmenni mellette. Bár komoly gondot okozott számomra elfogadni, hogy a nők továbbra is szigorúan követik itt a japán nőknek kiszabott viselkedésmintákat, illetve itt aztán tényleg mindig van tovább. De még ezek mellett is le kellett borulnom az eredeti történetvezetés, a jól kitalált karakterek tucatjai, az asztallefejelős ötletek és poénok, az érzelmekkel teleszőtt részek és karakterfejlődések, valamint a mindezeket egyszerűen hihetetlen módon ábrázoló látványvilág előtt. És először éreztem úgy egy anime kapcsán, hogy hiába ugrottak hatalmasat az időben, a végére minden karakter visszatalált oda, abba a viselkedésmintába, amiben őt a kezdetek alapján el lehetett képzelni.

Rajongjatok érte velem együtt! :)

Japán nyelven, angol felirattal: [link]

Plusz rész, egy ova, szintúgy japán nyelv, angol felirat: [link]

A soundtrack pedig... ehh, az már tényleg biztos senkit nem érdekel. x)

Addig is, amíg lejönnek ezek, hallgassátok Ti is rongyosra a fent linkelt amv-t.

call me, call me

Itt van ez a szám, és azon túl, hogy most egészen magaménak érzem azt a hangulatot, amit sugároz, igazán nem tudok többet hozzátenni. Cowboy Bepop kedvelőknek: [link]

A héten vizsgázom tárgyalásból, makroból, bevinfóból, érvelésből, plusz le kell adnom írásos elemzésekből a mestermunkám, és ráadásul egy tájékoztató mail várt ma reggel a levelesládámban, amelyben közölték, hogy öt nap múlva kommtréning vizsgám is lesz. Ez az utolsó borította ki a bilit, mivel egy konkrét könyvet linkeltek mellé, amely a száraz szövegét általam ismeretlen pszichológiai szakkifejezésekkel tűzdelte. Melléírták, hogy ebből fognak kérdezni. Hát :@@ Csütre és péntekre négy időpontot adtak meg, ezekből kettő alapból kilőve, mert akkor vizsgázom bevinfóból. Marad a csütörtök délutáni két időpont, amikor magamat ismerve fejfájásos, hányingeres stresszutóhatásos állapotban fogok lebegni a reggeli makro zh miatt. És nem elég, h akkor akartam bevinfóra is tanulni maradék erőmmel, még vizsgázzak abból a kommtréninges szarból is?!

Ennyi indulat elég is mára. Inkább hallgassátok Ti is ezt a számot.

"természetes" kiválasztódás

Hazaérve konstatáltam, hogy bezárt ajtajú, fűtetlen szobámban az evolúció egészen új fordulatot vett. A helyzetet bonyolította, hogy a nagy hidegek beköszöntével oda lettek költöztetve elfagyás ellen a ház körüli virágok (az ötlet nem a legjobb, mivel a szobámban még akkor se kérek fűtést, amikor pl.: most, itthon vagyok, így állandóan 0 és 10 fok között van a hőmérséklet, attól függően, hogy a szinten azért kifűtik-e valamelyik szobát) és ez egy egészen újfajta mini-életciklust hozott létre. A szituáció olyan hernyópopulációt eredményezett, amely öt fok felett már nem életképes; szúnyogokat, amelyek talán még mínusz fokokban is simán röpködnének; legyeket, amelyek a bútorokból élnek, és pókokat, amelyek képesek az extraerősre szőtt hálójukban megakadt száradt levelekből élni. Az éjszakám igazi horror volt ilyen lények között, de azért csak sikerült túlélnem. Bár van egy harapásnyom a nyakamon, de többen állítják, hogy az már korábban is ott volt. Sajnos én nem látom a tarkómat, de azt hiszem, igazuk lehet.

bme-s bazmegek kritikus tömege

A BME, tanúsíthatom, az a hely, ahol bár azzal a céllal vágsz neki az egésznek, hogy most márpedig két vállra fekteted az összes zh-t, vizsgát, beadandót, végül ha könnyekig nem is, de azért mélységesen megkönnyebbülsz a bukás terhe alól mentesülve, amikor kiderül, hogy végre sikerült egy rohadt kettesig feltornáznod a szoc A jegyedet. És most ott állok, ahol a part szakad, hogy ez legyen a csúcspont, ez a maximumom, ennél tovább feljebb igazán nincs (azaz ha meglenne a makro, az az lenne), és a csúcsponton kell abbahagyni, skippeljük is innen akkor az egész félévet.

És igen, közben beszélgetek emberekkel, akik meg nem értik, hogy állnak emberek ebből bukásra, mi meg őket nem értjük, hogyan tudnak egy ilyen feldobálós tanárnál állandóan jól teljesíteni. Ez is a BME egyik rejtélye.
Nem mondom, hogy ma szívesen haza is mennék. Hogy itt hagynám az egész vackot, és hazamennék, ahol tudok az ágyban feküdni még egy órát az ébredés után, ahol az ebédért nem nekem kell güriznem, ahol nem üres házban ér a reggel, és ahol öt perc alatt mindig találok élő személyt - ha mást nem, hát a kutyát... mert igen, otthon még kutya is van.

És ott kicsit mindig háttérbe szorulnak a személyes hülyeségek, lényegtelenné vállnak a lépésbénító felismerések, és elérhetetlennek tűnnek a barátok... akik így már nem is olyan lényegesek.

Néha én is szívesen mondanám azt, hogy dögöljön meg a világ. Csak aztán rendre odaülök pár haver mellé beszélgetni, akik közül az egyik otthon vár műtétre, a másiknak egyre kevesebb esélye van, hogy teljesítsen egy olyan tárgyat, amiből nekem már aláírásom is van... és nekik eszükbe se jut, hogy mindezek mellett még holmi zöld szervezeteknek legyenek a sajtó-koordinátoruk, hogy kari lapokba írogassanak. Persze, nekik szükségük sincs rá abból a szempontból, azért, mert, mert nem kompenzálnak semmit. Semmilyen hülyeséget.

Tényleg ennyi lenne a lényeg csak?
Hát ugye, hogy nem?
Akkor volt ennek a bejegyzésnek bármi értelme?
Azt kell mondjam, hogy relatíve nem. De azért jólesett.

aludni és nem élni

Ő Ponchy, akinek a neve aközben jutott eszembe, hogy a pár perccel ezelőtti twitteres csiripelésemet jegyeztem le éppen. Nem voltam biztos a névvégi y-ban, illetve tartozott hozzá egy "cold" végződés. Nálam bevett szokás, hogy random nevek jutnak eszembe, úgyhogy következő lépésként a név viselőjére akartam rátalálni. A google és a deviantart között vacilláltam, végül utóbbi nyert. A Ponchycold esetében a keresés sikertelen. Ekkor rövidült Ponchy-ra. Mivel így kapásból volt nem is egy találatom, sőt az első háromból kettő a képen látható ebet ábrázolta, elkönyveltem magamban, hogy megint sikerült ráéreznem valami kutyás témára. Igen ám, a meglepetés ezután ért, gyors negatív fordulattal.

 A sötétebbik kép ragadta meg jobban a tekintetemet. Arra kattintottam, majd, ha már tartozott szerzői jegyzet hozzá, elolvastam. "Description on back: Ponchy, the piano teacher's dog, died a year ago, but he used to lazily listen to my songs, like this. He hated Rachmoninoff though."

Feljegyeztem magamnak: ha valaha is előkerül a novelláimban egy keménykötésű fekete labrador, kék nyakörvvel, egy dolog már biztos azon túl, hogy Ti is, meg én is tudni fogjuk a nevét. Méghozzá az, hogy mindig is utálni fogja Rachmoninoff, egy orosz zeneszerző zenéit.

Ezek után álljon itt egy korábbi szerzői megjegyzés, hogy ha valaki szobájában kicsit mélyebbek lettek az árnyékok ennyi kis sötét hangulattól, most visszatérjen oda is a lámpa fénye: "It's my piano teacher's dog, a black lab, named Ponchy. Word of advice: do NOT start drawing an animal unless it is dead, or you know FOR SURE it doesn't shift in its sleep. I tried to get a decent sketch in of this dog about 5-6 times before I FINALLY could accept that this was the best I could get....he LOOKS dead...but he isn't. xD Those are table legs, near the top of the picture by the way..."

dolgozik a billentyűzet

Bár karácsonyfa ízzel fogadott, és aztán belesétáltunk az ajtójuk előtt a szagok szagjába, karamell illatú volt a lépcsőház, bár mézzel keveredett a cigifüst a szobájában, popcorn illattal tudott várni Budapest.

Nem működik már a mobilom, hibaüzenettel indult a laptopom, nem sétáltunk a Mecseki sétányokon, elvesztek a fényképek és a naptáram, most minden legalább olyan kusza a fejemben, amilyen fáradt is vagyok, amilyen kusza ez a szöveg.

Azt hiszem, hogy igazán jól esne holnapra egy délelőtt a kádban. Sajnálom, hogy nincs kádunk.

Pécs

Úgy érzem, most nem úton leszek bármilyen cél felé is, hanem csak egy sok újdonsággal kecsegtető kitérőn. Ha minden jól megy, péntekig számítógéppel nem, régi barátokkal viszont annál inkább fogok találkozni. Péntektől pedig igazán a pihenésé és a kikapcsolódásé a főszerep. Ideje is megemészteni az utóbbi napokat, heteket, hónapokat. Hajnalban indulok, amikor még legfeljebb a lámpák világítanak. És ha minden jól megy, akkor érek haza, amikor már a nap nem süt. Addig is, minden jót nektek is! :)

...és ha sétálni fogunk a mecseki sétányon, majd ezt dúdolom

az élet nagybetűje
még hátba vág elégszer
ahhoz hogy ne fájjon
úgysincsen elég szer
a részed vagyok én is
de a tiéd a történet
nem téged faragnak
hanem te meséled

a válladon pihen
sok régi álmod
és onnan figyel
hogyan csinálod
mutasd most milyen
ha átdobálod
és nézd ahogy repül

nem ágy, szék, asztal

Ezek alapján kérek mindenkit, hogy értse meg, nekem miért is éppen egy fotelra van szükségem a szobámba. Mert egy fotel egészen több és más (jó-jó, igaz, maradjunk csak szimplán a "más"-ban), mint akárcsak egy ágy, egy szék, vagy egy asztal. Egy fotel, az igazán fotel.

foo dog

Igazán nagy szerelmem volt mostanában egy bizonyos Foo Dog nevezetű rejtélyes jelenség, amelynek a legkülönfélébb megjelenéseit találtam meg mind deviantarton, mind a neten, azonban végül semmilyen leírásra nem akadtam. Pedig igazán egyértelmű lett volna, hogyan is kéne nekiállnom az információk gyűjtésének.

Helyette inkább beszéltem Fyrával, és reménykedtem némi információban. Csalódnom természetesen nem kellett, az információ jött is: egy kínai szellemmel állok szemben. Vagy még nem meséltem: szóval abban igazán biztos voltam, hogy ez valami szellem lehet vagy védelmező - bár a kettő nem zárja ki egymást -, de fogalmam sem volt, pontosan miféle, mi is ez, és mit is várjak tőle. Mivel a Foo Dog elnevezés rendelkezik egy erősen kutyás áthalással, álladóan furdalta az oldalamat a kíváncsiság., időről időre elővettem a témát. Pontosabban: néha elő sem kellett venni, hogy belebotoljak.

Ugyanis, bár mostanában pihentettem pokémonos addikciómat, azért némi figyelemmel kísértem, ahogy már az ötödik generációs zsebállatkákkal (ha jól emlékszem) ötszáz fölé nőtt a számuk. És akkor egyszer csak megjelent ő. Lényegében a kettes ábra (ez itt -----> :)) tökéletesen bemutatja a kis tűz típusú lényt, amely ezek után végtelenül bökte a csőröm. Itt vagyok egy kutyaszellemmel, és nem tudok róla semmit?! Én?! Hát ez nonszensz! A probléma orvoslásában a google segített és egy pofon egyszerű keresés. Természetesen a végeredmény angol, de ismerve eddigi olvasóim angoltudását, ez legfeljebb nekem jelenthet problémát: wikipédia és asianartmall.com

Ezúton is üzenem a Jézuskának, és bárkinek, aki majd nagyon különleges meglepetéssel akar felköszönteni névnapomra, szülinapomra, hogy nagyon tudnék örülni egy ilyen álarcnak. Falra kiakaszthatós legyen! :D

közösségi hálóban

Jelenlegi felosztás:
ha egy(-két) mondatos, és erősen kék hangulatú: twitter
ha egy(-két) mondatos, és erősen lájkolható: facebook
ha nem egy(-két) mondatos (legalábbis üti az előző kettő karakterlimitét), és meglehetősen személyes: blogger

Minden egyéb esetre ott vannak a novellák, privát levelezések és nem akarom kifelejteni a felsorolásból a való életet sem.

peace & love

Megdobogtatja kicsi szívem, valahányszor újra megtalálja valaki a blogom, vagy újra érdeklődik utána.
Igazán köszönöm!

delete

Miért ne? - mondonám, és lám, törlém is korábbi blogomat.
Ó, hát ilyen egyszerű csak az élet - sóhajtonám fel.

- - -

Nincsenek még a fejemben tervek, hogy pontosan hogyan és miként fogom csinálni, de blogváltás:
Kicsit bizergál az a megosztós gomb ott bal szélen. Egyelőre bizalmi állapotban remélem, h nem nyomkodjátok majd túl serényen.

http://theautumnweird.blogspot.com/

autumn rain

Nyílván az első blogbejegyzéseknek lenne vmilyen varázsuk, vagy egyéb hülyeségük. De ez már a sokadik. Most ősz van, és a minap még pöcsörgött is az eső. Ezt a képet már késő tavasz, kora nyár óta őriztgetem, hogy a megfelelő pillanatban megoszthassam veletek. És mire fel a blogváltás? A dolog nagyon egyszerű: emlékeztek, van némi rendszertartási mániám. Magam is csodálkoztam, hogy az utóbbi időben mennyire háttérbe szorult, de ezúttal elegem lett a sok mailcímből, fiókváltásból, becenévből, és igyekszem rendet vágni közöttük.

Nem lesznek újítások. Bár nyilas vagyok, így fenntartom a jogot arra, hogy bármikor hirtelen felindulásból kisebb vérmennyiséggel járó harakirit vagy megdicsőülést hajtsak végre saját kis mocsaramból.

Ha minden jól megy, hamarosan twitteren is követhetsz itt a blogon. Addig is, parancsolj, igazán nem szeretném elrejteni. Sötét (és talán idővel világmegváltó) gondolataim: http://twitter.com/#!/chimicus

#303

Az utóbbi napok terméke, hogy

- tudom, minden hülyeségem és szarságom, egyszerű pótlék. és ez azért elég szánalmas.

- van az a hobbi, amiben azon túl, hogy még sikerélményed sincs igazán, ugyan úgy hülyének tudod érezni magad, mintha nem űzted volna évekig.

- végtelenül szánalmas, ha más valakinek az életét szeretnéd élni a magadé helyett.

- ahogy egyre jobban fuldoklok egy probléma súlya alatt, annál inkább leszek finnyás a lehetséges megoldások között. és ez nem azt jelenti, hogy sohasem süllyedek valaminek a megoldásáért egy szint alá, hanem hogy azt hiszem, sohasem fogom tudni áthidalni a problémáimat.

#302

Minél többet gondolok rá, egyre jelképesebbé válik egy pillanat, amikor egyszerre volt jelen két kutya az életemben.

Persze a kifejezés, hogy "az életemben", kicsit túlzás, maradjunk csak annyiban, hogy "a környezetemben". A dolog elméletben egy vonatúttal indult, gyakorlatban ott kezdődött el igazán, amikor a rossz vonatra szálló gazda mellett feltűnt az alig pár hónapos, nőstény amerikai staffordshire... meg az ő huzata. Merthogy annak a kutyának lendülete volt, lényegében erőműveket megszégyenítő energiaellátást tudott volna biztosítani egy egész falunak, sőt mit falunak?
És én még attól tartottam, hogy az amerikai staffordshire egyébként olyan kutyafajta, amelyik állandó energiatakarékon működik, és két napos késéssel dolgozza fel, hogy tegnap eldobtad a labdát. Jó, persze, ez (nem is olyan) enyhe túlzás, de féltem tőle, hogy nem az az energiatúltengéses kutya. Hát szerencsére semmi ilyesmitől nem kell tartanom. Mert az a nőstény, ott a rossz vonatra szállt gazda oldalán tulajdonképpen két térben és három időben létezett egyszerre, főleg, ha rázta magát, olyankor minden energiaértéke a duplájára növekedett, és még így se kötötte le igazán a figyelmét semmi. Kivéve egyetlen dolgot. De ezzel én is így voltam.
Itt érkezünk el a dolog fordulópontjához, az igazi jelképességig, amikor levettem róla a szememet, és kinéztem, egyenesen arra az állomásról elsétáló emberek után bámuló, első blikkre kölyöknek tűnő utcakutyára, amely mellett a vonat pillanatokon belül el is haladt. A staffordshire is látta, jól meg is morogta, nem kis feltűnést keltve a körülötte utazók között.

Hát, ennyi lenne a sztori. Az egész egyetlen megállóig tartott, mert a kallerral lebeszélte, h rossz vonatra szállt, így le is szálltak. Én meg ott maradtam kutyák nélkül. Na de majd lesz ez másként is.

életre képtelen

Lehet, hogy azért futok nagyon sokszor kudarcokba, mert a sikereim felett is legfeljebb értetlenkedni tudok? Ez azt jelenti, hogy még annak sem tudok örülni, ha valaminek kéne?

Egy kudarckerülő embert nem motivál az, ha falaknak ütközik.

#300

Már sokadszor nem értem, hogy tetszhet annyira valakinek (hát még valakiknek) valami, amit én csinálok, amennyire azt mutatják.

Eddig is tudtam, hogy lehetnek önértékelési zavaraim, de ezután elgondolkodok azon, hogy száműzni kéne ebből a mondatból a feltételes módot.

nem várt apró sikerek

Azzal, hogy odaálltam a tanár elé, és elmeséltem neki, miért is volt számomra fontosabb egy irodalmi pályázat, mint az ő beadandója, nem csak azt értem el, hogy egyedülálló és nem várt módon jókora haladékot kaptam a pótlására (ebből már az is hihetetlen, hogy egyáltalán lehetőséget kaptam a pótlásra - csak a tájékoztatás végett), de még az írás bemutatásán túl el is kérte magának, mert érdekelte. Hmm... lehet, hogy tényleg megkedvelt az írásos elemzések gyakorlaton?

#298

Minden második nap elfáradok.

Nem jó ez így.

mikroökonómia

Emlékszik még valaki a f*ck, yee[katt] bejegyzésemre?
Hát az a helyzet, hogy magam se hiszem el, de ÁTMENTEM belőle!!

kereszteződésben

Már szabályszerű, hogy amikor az életem jelképes fordulópontok elé ér, nemhogy nem lépek tovább, még vissza is sasszézok gyorsan kettőt.

Nem is akarhattam igazán, ha még válogatok is, aztán amikor felkínálják, én mondok le róla.

Visszaolvasva, ezek alapján tényleg nem kelhetett.

túl mindenen

Miközben szólt ez a szám, egyszerűen ültömben csukódtak le a szemeim, bár álltamban is ugyan így jártam. Eszembe jutottak azok a pillanatok filmekből, könyvekből, amikor a főhős elfárad. Túl mindenen, elbukva, vagy legyőzve a Rosszat, de fáradtan, mélységesen elfáradva csak belealszik minden addigiba. Nem voltak ilyen filmek, vagy könyvek. De én minden vége után továbbgondoltam, hogy milyen álmok várnak rá. És miközben szólt ez a szám, ültömben csukódtak le a szemeim...

f*ck, yee

Sosem mentem még így vizsgára. Annak a teljes tudatában, hogy ha meg is bukok, már igazán nincs mit tenni. Odatettem a seggem az anyag mellé, korrepra jártam, napokon át tanultam és... és valszeg meg sem lesz.
Persze, így is az én hibám, az én balfékségem, hogy képtelen vagyok a tanult dolgokat a zh-k kérdéseivel összhangba hozni (pozitív externáliák? hé, én ezt tudom, ezt tudom! *megnéztem a lehetséges válaszokat* nem, mégsem), de azért amennyit csak lehetett beletettem.

Szóval még sosem mentem ilyen tiszta lelkiismerettel egy nem túl sok eséllyel kecsegtető vizsgára.
Persze a remény a jegyek kiosztásáig velem marad.

anomáliák

A mai napon az idő úgy hajlott körülöttem, ahogy csak én akartam. Ennek egyik mellékhatása volt, hogy a délutáni alvásom közben egyszerre két térben (amelyikben még nem aludtam el, és amelyikben már felébredtem), és egy alternatív valóságban léteztem (amiben fáztam alvás közben), de mindezek ellenére kijelenthetem, hogy (normális vagyok, ráadásul) akarok még ilyen napokat.

És akarom a rohadt mikro ötösöm is, amiből már nem, nem elég a kettes. >>.<<

nem történt meg

~kávé

Egyszerűen pocsék volt a kávé, amit a gép adott. Se tejet, se cukrot, de ha már itt tartunk, szerintem igazi kávét sem látott. De nem az íze érdekelt, csak szükségem volt arra a pluszra, amit ki tudott hozni belőlem. Korábban sosem kávéztam, túlságosan megdobogtatta a szívem, Néha az egész koponyám belefeszült. Drogosnak éreztem magam miközben ittam, olyan kis behatárolt embermaradványnak, aki szintetikusokon él. Hiába győzködtem magam, hogy mások ezt napi szinten csinálják.
Gyakran kifújtam az orrom. Az ujjaim jéghidegek voltak, pedig egyébként folyt rólam a víz. Mindig is túlfűtötték a tanulószobát. A kávé szinte a számhoz nőtt, én pedig a tananyagba mélyedtem, ujjaim a pohárra fonódtak, hogy melegedjenek. A kávé nem akart fogyni. Mint egy nagy gyerek, állandóan törölgettem a számról. Félreihattam, mert egy idő után már az ujjaimról is csöpögött. Vörös pacák nőttek a papírjaimon. Olvashatatlanok lettek a jegyzeteim! Elkáromkodtam magam. Miből tanulok akkor?! Igyekeztem menteni a helyzetet, a ruhám ujjával felitatni a foltokat, azonban tekintetem megakadt a kezemen. Nem a kávé, vér csöpögött róla. Látóterem kitágult, és szembenéztem a helység többi engem bámuló tekintetével. Az orromhoz kaptam. Nem a taknyom folyt, a vérem ömlött. A kávémba néztem, de az már rég nem kávé volt, amit ittam.

felelősség

Kezd elegem lenni abból, hogy minden kis hülyeségemért vállalnom kell mindenfajta vacak felelősséget.

Persze nem jelentene ez gondot, ha képes lennék kezelni az olyan helyzeteket, amikor súly telepszik a vállamra.

irány a cél!

Kicsit úgy érzem magam, mint aki túl van mindenen.
Azt hiszem, hogy akkor most lehetek fél úton.

eredmény #1

Azért kicsit úgy érzem, hogy "igen, ez vagyok én, ezt érdemlem", amikor a nagyjából másfél óra alatt megírt házidogám természetesen maximum pontszámos lett.

És még így is felháborodtam kicsit, amikor megláttam, hogy volt aki pluszos maximum pontszámot kapott. Ha ő igen, akkor én miért nem?! xD

Beszélgetek emberekkel, ezt gyakran meg szoktam tenni. És csodálkozom azon, amit mondanak. Mert határozott elképzelésük van dolgokról, az aktuálisan megvalósultnál jobb megoldásról, helyesebb szemléletről... és én csak nézek rájuk, nem is értem, hogy ezek miről beszélnek. Hogy tudnak ilyesmire egyáltalán gondolni, amikor pontos ismereteik sincsenek arról az adott dologról, amikor fogalmuk sincs a pontos ügymenetről, ahogy arról sem, mekkora energiák/kitartás/belefeccölt munka kellett a megvalósulásához.

És akkor sem lenne ezzel semmi gáz az én véleményem szerint, ha képesek lennének feltételes módot használni, vagy kicsit több önkritikát alkalmazni. De nem.
Persze mindezek a hibák nálam is előfordulnak. Ebben a posztban is. Csak másoknál látni ezt, számomra sokkal idegesítőbb.

Nem, hogy az első órára nem sikerült beérnem, de még a másodikról is elaludtam. Viszont el nem tudtam volna eddig azt képzelni, hogy pont így fog olyan csoda érni, hogy gyönyörséges napsütéses, emberhívogató időre fogok felébredni.

szentimentalizmus

Néha egy kicsit mindent el kéne engedned magadtól, hogy aztán estére annál nagyobb örömmel húzhasd magadra őket, és élvezd, hogy az ölelésükben aludhatsz el.

ritmus

Néha az ember zenéje ott törik félbe, ahol új ritmus következne.

papírfiú #2

Néhanapján elkenődöm. Ilyenkor mindig örülnék, ha jönne valaki, aki visszarajzolja a kontúromat.

tanulság

Úgy tűnik, hogy a fáradság peremén találjuk a holtpontot, amin túl a tiszta fejünk vár.

szociológia zh eredmények

Meg kéne tanulnom valamilyen dühöngési módot azokra az esetekre, amikor érzem, hogy a vakszerencse döntött arról, ötösöm vagy egyesem legyen, esetleg egy köztes megoldás (négyes), amit a tudásom alapján igazán megérdemlek.

Képtelen vagyok megérteni, hogy vannak emberek, akik hosszú távon színtiszta ötösök, vagy csak szimplán remek eredményűek, amikor olyan hülyeségeken tud elcsúszni az ember, hogy nem néz utána azoknak a dolgoknak (röpke tíznek? húsznak?), amit a tanár csak megemlített az addigi három órán. Grrr.

katt

A legjobb szerintem, ha az első mondat az a kattanás, amikor egy új fogaskerék csatlakozik be a fejedben lévő szerkezetbe, és az a fogaskerék által fog létezővé és valódivá válni (legalább előtted) a történeted világa.

De miért nem megy ez nekem, ha reagírásról van szó?!

karácsonyra ^^

Ha magamból indulok ki, akkor már a családtagjaim is nekiálltak a karácsonyi ajándékok kigondolásának. Ha nővéremékből indulok ki, akkor már a beszerzésen is túl van mindenki... :D
Ha mégsem történt így eddig, akkor íme pár dolog, amiktől egyenesen a boldogság hisztirohama kapna el, ha a fa alatt látnám őket:
- zoknik. nem vicc, minden mennyiségben és fajtában: ugyan úgy örülök a titokzokniknak, mint a rendes zokniknak (nem igaz. a rendes, vastag-vékony zokniknak még jobban :D)
- boxerek. hát nem édes ez a kutyafajta kölyökkorában? szóval akarok ilyeneket! tehát alsógatyák. csak feszülősek ne legyenek! >.< najó, pár jöhet belőle, de ne legyen sok! :D
- kutyakiképzéses könyv. hónapok óta sírok magamban egy ilyen után. ne képeskönyv legyen! mármint oké, szeretem az illusztrációkat, de azért valami komolyabbat szeretnék, ami nem úgy kezdi, hogy "A kutya az ember legjobb barátja, azonban mint minden barát, ő is szakszerű törődést igényel." Helyette valami durr-bele-a-lecsóba típusút szeretnék, hogy "A kutyák alapvető ösztöneiknek köszönhetően igénylik egy falkavezér útmutatását, akinek dicséretéért egy háromméteres palánk sem jelenthet problémát." Értitek, ugye? :D

Ezen kívül természetes örülnék sok mindennek (a lista sokáig folytatható), de jelen pillanatban ezekért imádkozom esténként a Jézuskának, hogy teremjenek a fa alá. Segítsetek neki Ti is ebben, és én majd megköszönöm! x)

visszaeső

Újraélni a nosztalgiázás tárgyát... csodálatos élmény.
Csak aztán az a gáz, amikor rájössz, hogy ez neked, ahogy akkor, úgy most sem megy igazán.

hála

Nem sok embernek lehet olyan barátja és szomszédja is egyben, akit úgy ismert meg, ahogy én őt, és olyan hálás éppen ebben a pillanatban, mint én neki. :)

#276

Most szombat van és csend és ősz és magány.

Nem Vörösmarty, nem Előszó

#275

Minden pillanat elkápráztat, amikor nem csalódok önmagamban.

#274

nem vagyok túl jó passzban.

ébredés-ebéd intervallum

Azt kívánom, hogy minden reggelem és délelőttöm legalább ilyen jó legyen.
Persze csak egy ideig. Azért örülök neki most ennyire, mert olyan ritka alkalom. :)

#272

Robbantsd a gátat, Memphis! Yehaa!

#271

Különös érzés, amikor egyszer csak azt veszed észre, hogy amiért gyermekként áhítozhattál, nem csak valós lehetőség, de már mögötted is van.

Kamaszodás című

Elkészült egy olyan novellám, amely miatt egyszer már feladtam a reményt, hogy be tudok fejezni történeteket.

Inspirálója a hölgyemény pávástól itt balra.

bullshit

A humorom megtekeredhetett, mert mostanában ilyesmikkel szórakozom:

- Elegem van mindenkiből!
- ...
- Nem ért meg engem senki!!
- Te miről beszélsz?

- Egyszerűen nem tudom, hogy miben jobbak ők nálam.
- Esetleg jobb a problémalátó képességük.

#268

"Légyszíves máskor legalább köszönd meg, ha valamiben kedves akartam lenni veled. Legalább az illem miatt, ha nem is érzel igazából hálát miatta.
És nem, nem kértem volna a két körtéből egyet sem. De azért egy szeletnek örültem volna, ahogy én is meg szoktalak kínálni, ha kakaózom, vagy almázom."

"Nem arról van szó, hogy úgy kell bánnod velem, mint egy hímes tojással. Azt egyszerűen ki nem állhatnám. De ha én erőt veszek magamon, és igyekszem a legjobb arcomat mutatni feléd, akkor legalább próbáld meg te is megerőltetni magad."

a tudat

Amióta az orvos tudatosította bennem, hogy beteg vagyok, én is úgy érzem magam. :/

Minden egyes fordítás izgalmas szerelem

Fyra majdnem megegyező mondatú bejegyzéséből tegnap készült el a novellám. Időközben mondjuk lefejeltem egyszer az asztalt, amikor rájöttem, hogy nem egy kártya megfordításáról, hanem a szinkronizálásról beszélt, de engedélyt kaptam ahhoz, hogy még így is megírjam.
Szóval tegnap volt az a nap, amikor egyszer csak ránéztem, majd két kattintás, és hamarosan a klaviatúrán pötyögő ujjak segítségével egy óra alatt meg is volt. A nagyon béta verzió.
Most kéne annak a résznek jönnie, amikor újabb 1-2 hónapra elteszem télire, majd amikor már eléggé eltávolodtam tőle ahhoz, hogy kritikusabb szemmel nézzek rá, akkor előveszem.
De ez csak az elmélet. Valójában nem álltam messze tőle, hogy kapásból elküldjem egy szerkesztőnek (aki ahelyett, hogy az elvárásaim szerint szépen megpaskolja a fejem, valószínűbb, hogy sóhajtva megint megmutatja azokat a hibákat, amiket ezer éve minden egyes alkalommal elkövetek), felrakjam egy honlapra (ahol szépen kiemelik a hibáit, elmondják, hogy a vége mennyire le van csapva, és hallgatom, ahogy egyesek nem értik az egészet), illetve nem utolsó sorban (sokkal inkább elsősorban) elküldöm Fyrának... na, az ő reakciójába bele se merek gondolni.
Szóval azt hiszem, hogy mégiscsak pihenni fog még az a gépemen egy ideig, és reméljük, hogy nem veszik el.

Elnézést a fölös dumálásért, ezt le kellett írnom.

fb

A magyar nyelv egészen új, eddig ismeretlen régiói nyílnak meg néha előttem facebookozás közben. O.o Ilyenkor szoktam kétségbeesni, hogy én már nem is beszélem ezt a nyelvet.

a partidohányzásról

Egy évvel, és pár hónappal ezelőtt úgy voltam a novellázással, mint a kezdő szobrász: már az is hatalmas boldogsággal töltött el, ha csak szikrája jelent meg a sorok között az életnek, és nem érdekelt, hogy messze még az, amikor akkor és úgy süt az olvasóm arcába a megfelelő hangulat az írásaimból, amikor és ahogyan csak akarom.
De aztán azt hiszem, hogy úgy jártam az egésszel, mint a kezdő dohányos: füstszűrőig szívtam az első doboz cigimet. Most vagy újat kéne vennem; esetleg másoktól kéne kérnem, amíg nem határozok; vagy az egészet abba kéne hagynom.

Persze vannak, akik csak akkor szívják, amikor a hangulatuk úgy hozza.
Azt hiszem, hogy ez lesz az én nagy, végső megoldásom.

#263

A mai napot Ádám az angolfeliratos Naruto shippuuden világában tölti, és büszke rá, hogy bár a sorozat japán, az angol nyelvezettel számára nem kínai.

Na jó... azért előfordul.

a kis eminens

>> Ma volt az első napom a bme-n, és természetesen nem is bírtam ki, hogy végig ott üljek az előadásokon, így a pszichó második felét ellógtam egy ismerősömmel. De ebben a posztban nem ezt akartam kiemelni.
>> Itthon sikerült rávennem magam, hogy bár csak három előadásunk volt (abból is kettőről van használható jegyzetem), mégis majd' egy órát üljek a leírtak felett (nekem legalábbis annyinak tűnt, de fél óra tuti volt), és tanuljam őket. De ebben a bejegyzésben nem ez a durva.
>> Még arra is sikerült rávennem magam, hogy néhány ködösebb részhez (és nem is az a durva, hogy már az első órán vannak fekete foltjai az anyagnak) felhasználjam az előző sulim jegyzeteit. De nem ez a dolog pikantériája.

>> Hanem az, hogy a bkf-es jegyzetek tényleg segítettek. :)

#261

A magány újra mellém ül, cigifüst száll az erkélyről, végül úgyis csak egy sóhaj marad...

Mindig kell egy első lépés, amelyet a többi követ - útban az egyedüllét felé.

élet a jelen előtt

Tudom, hogy nem egészséges, de nem tudok mit tenni: nekem már jó ideje a nosztalgia az életem.

Soha nem fogom befejezni

Álmok között olvadok
Más a napsütésben barnul
Nekem emlékem fotói
Égnek és lángol a hajam

talán

Majd az lesz az enyém és én az övé, akiben a lendületem lakik.

gt

A gólyatábor számomra azért volt elsőre egyenlő a görcsbe ránduló gyomorideggel, mert szívattak. Nem gyengén. És mondanom sem kell, hogy pont ettől féltem. Egy ilyen gólyatábortól. Hát képzelhetitek az arcomat, amikor előttem pár lépésre egy mentor ráordított a gólyára, hogy "Tátsd a szádat, jön a g*cigránát!", majd vízipisztollyal Tajgát spriccelt a szerencsétlenre.
A vonaton, nagyjából három óra hangosbemondós face-to-face velünk ordítozással, az arcomra és ruhámra száradt sörrel, amelytől a kupénk padlója is bűzlött, elhatároztam, hogy kemény leszek, és akkor is túlélem, hogy dögöljenek bele ezek a dögevő felsőbb évesek!
Így érkeztünk el a gólyatáborba, ahol már a szexuális életedről faggattak, embert rúgtak ki a vonatból, fickóról tépték le a ruhát és lefogott csajt tapiztak végig és smároltak le, elhatároztam, hogy ha beledöglök is, Rambó leszek, és bírni fogom!
Ilyen hangulatban ért az este, túl egy olyan csapatmegbeszélésen (csapatokba osztottak minket), ahol gyakran előfordult válaszként az, hogy "A jövőről nem beszélünk!" Aztán jött szívatások-folytatása-esti-parti, ahol aztán kiderült, hogy az egész kamu volt. Átverés. Beépített emberekkel.
Hát, így ért véget a gólyatábor első napja.
Talán mondanom se kell, hogy aznap estére nagyon részegre ittam magam a pont ezzel a céllal rendezett versenyeken. Nem teleportáltam, emlékszem a részletekre (hogy két vetkőzős feladatból másodszorra sikeresen eljutottam a meztelenségig, de előtte már kb negyed óráig folyamatosan tartanom kellett egy szép pár női mellett, amit készségesen be is vállaltam), még azt is tudom, hogy versenyt ittam fröccsből (amit eddigi legjobb tudomásom szerint utálok, és két deci nem megy le belőle a torkomon), ráadásul a csapatunk velem hozta be a lemaradását, majd a következő versenyzőnkkel győzött.
Szóval mindezekre emlékszem, és annyira tudatomnál voltam, hogy reggeli ébredésre kőkemény másnapot jósoltam magamnak, hacsak nem tudok még aznap kijózanodni. Szóval zuhanyoztam, nagyjából fél órán keresztül, sétafikáltam fel-le a táborban, majd beájultam az ágyba.
Másnap volt, de a fejfájás-hányinger kombó elmaradt. Szóval ügyes voltam, de konstatálnom kellett, hogy komoly problémáim adódtak a csapatszellemmel - nem nagyon tudtam kapcsolatot találni barna csapattársaimmal. Nem beszélgettem, a feladatokra főleg hátul kullogtam a csapat után, és amúgy is levegő voltam. Bevallom, ez eléggé letört, és nem is igazán tudtam vele mit kezdeni. Próbáltam aktivizálni szunnyadó beszélőkémet, vagy legalább kezdeni valamit az egésszel. Így ért minket a második nap estélye, ahol még érezhetőbben előkerült némi kiközösítés: volt, hogy elvállaltam egy versenyt, de a csapat ignorálta a jelentkezésem, helyette a srác hátraszólt a haverjának, hogy nem akar-e beállni... Nem adtam fel, ennek pedig meg is lett az eredménye: végül egy feladatra csak én jelentkeztem, de éreztem (utólag legalábbis biztos vagyok benne), hogy nem kellett volna. Ártalmatlannak tűnt, de nagyon nem volt az. Babapiskótával átitatott alkohol volt. Hűen engedelmeskedtem az "Igyad, igyad! IGYAD!!" kiabálásnak, aminek rövid úton a rókabőr kiadása lett az eredménye. A számba ömlő valamitől még az orrom is lezsibbadt, nyelni képtelen voltam, de azért megpróbáltam, aminek egy öklendezős hányás lett a csúcspontja pár pillanat alatt. Először, és remélem, hogy utoljára rókáztam teljesen józanul, az alkoholtól.
Persze a dolog nem segített sem a beilleszkedésemen, sem a jó közérzetemen. Estére azért csak fixáltam a hangulatomat, és amikor elkezdődött a bikinis-boxeros-tejszínhabos buli, hatalmas élvezettel csaptam a lovak közé. Eddig nem jelentett problémát alkohol nélkül bulizni. Kezdetben itt sem volt ez másként.
Aztán rájöttem, hogy itt másként működnek a dolgok. Itt bugyivadászat van. És azok a csajok, akik nem akarták, hogy leszedd róluk az utolsó ruhadarabot is, azok... nos, azok, felvették a teknős harci alakzatot: szorosan közrefogták egymást, és úgy táncoltak. Egymásnak. Meg maguknak. A fiúk pedig, általában részegen, teljes boxerbedobással próbáltak bejutni a körbe. Előtte viszont rivalizálás volt a körön kívül: lökdösődés, stb.
Azért csak sikerült bekerülnöm pár körbe, táncolni pár lánnyal. Aztán szomorúan láttam, hogy ugyan olyan hévvel dörgölőznek ezek ugyan ahhoz is, aki piával a kezében, üveges tekintettel ácsorog csak előttük. Jó, a leírásuk kicsit túlzás, de azért a lényeg átjön, ugye?
Otthagytam az egészet. Addigra összefutottam a csapattársaimmal is, akiknek nagy átlaga meg sem ismert. Szóval a második nap mellé nem tettem gondolatban hatalmas piros pontokat.
A harmadik napot a Balatonon töltöttük. Az alvás, meg az élmények kicsit segítettek, sikerült oldódnom. Dumáltam a szobatársaimmal, meg végre sikerült beszélgetéseket is kezdeményezni... úgy éreztem magam, mint aki járni tanul.
Az esti buli még így sem volt jobb, mint az előző napi, nem használtam ki a lehetőségeket sem. Azt hiszem, hogy elfáradtam.

Azért a negyedik nap reggelén már nem egyedül mentem ki a vonatra, hogy hazainduljak. És ez azért azt jelentette, hogy nem volt minden ott töltött perc hülyeség.

gt

Úgy tűnik, hogy ez valami személyes marhaságom, de ahogy közeledik, úgy tartok egyre inkább a gólyatábortól. Ma megnéztem az előző évi videóját, és szinte kivert a víz tőle. Nem vagyok én ennyire nagy bulizós és piálós, hogy ilyesmiket túléljek. :S

Ráadásul a facebook is megmondta: a második napon már a kacsák fognak enni belőlem.
(Olyan érzésem van, amikor ezt mondogatom, mintha az ördögöt festeném a falra. O.o)

#255

Itt ülök az ágyamon, félbehagyott szándékok között.

kiben mi lakik

Vannak, akik a szívük mélyén tényleg oroszlánok; vagy démonok, amellyel aztán senki emberfia nem merne barátkozni, hiába szelídítették meg; esetleg gyerekként egyszerű plüss nyulak, amelyből aztán olyanná érnek, amilyenné csak szeretnének. És tényleg úgy van az érzés, ahogy néha mások megrajzolják, hogy egyszerűen sötét képernyő marad az ember szívében, hangyás képpel, éteri zajjal.

Elmúlik a gyerekkor valaha?

idők és sebek

Képeket találtam. Rengeteget. Mindegyik olyan, amely, bár nem ábrázol engem, múltam darabkáját hordozza. És miközben közöttük bolyongtam, másodperceket hagyva csak minden egyes kockára, a bátyámtól először csak pár képet kaptam, majd egy videót. És ott álltam, múltam és énem eddigi legnagyobb kiszakadt darabkája előtt, és mit tehettem volna? Elfutottak a könnyek.

A legdühítőbb, hogy mindezt olyasvalakinek köszönhetem, aki csak a szerencsének köszönheti (talán), hogy mellettem ülhet, és akire ettől függetlenül nagyon mérges tudok lenni.

online

A pakolás, a beköltözés, a takarítás, a virággyomlálás, a könyvrendezés és semmi más sem tartott tovább annál, hogy beültem az internet elé. Mert szomorúan konstatáltam, hogy akiktől ezer éve várok levelet, azok máig nem írtak vissza, és én lassan elszeparálódom az online élettől. Ennek pedig gyorsan véget kellett vetnem. Írtam hát hirtelen egy pár levelet, és végignézegettem pár fényképalbumot.

külsős vélemény

Mindig is szívesen hallgatom anyukámat, amikor idegeneknek mesél a kutyánkról. Tulajdonképpen nem játszik vele, már jó ideje nem is sétáltatja, nem ő túrázik vele, nem simogatja és nem labdáznak, így ilyenkor mindig el tud kápráztatni a fantáziája és a beleélő képessége, amikor elmeséli, milyen szokásai vannak, vagy hogyan viselkedik az arany dögünk, és mennyit változott a természete, hogy fejlődik a velünk kialakított kapcsolata, és hogy tud figyelni... a mi kis totálisan dekoncentrált kutyánk.

kritikák

A tegnapi este tanulsága: soha ne nézz utána a kedvenc filmedről írt kritikáknak! Könnyen kiderülhet, hogy te vagy az egyetlen, aki tágra nyílt szemekkel élvezte az utolsó percig.

kirohanás

"- Szabadidőmben Nine Inch Nails-re pokemonozok. Szerinted minden rendben van körülöttem?!"

Gondolkozz már, ember!

két óra tisztán

Igen, pontosan erről van szó!
Kaptam két órát, zajtól és egyéb zavaró tényezőktől mentes két órát a gép előtt. Oké, hogy ilyen felénk nem létezik, mert hol kulcsér csöngettek be, aztán az Eontól kaptunk keresztellenőrzést, de akkor is éppen ez lenne a lényeg, hogy kaptam két órát, amikor nincsenek emberek körülöttem, se a velük járó dumálás, tévézés, rádiózás, se törölgetni való edények, se teregetni való ruhák, se lenyírandó területek, viszont van két óra tiszta netelérésem, a saját laptopomról. Azon túl, hogy rácuppantam a Jutyúbra feltöltött Daft Punkokra, végre bejegyzéseket írtam, és levelekre válaszoltam. Kicsit körbenéztem a gépemen, és elolvastam pár dolgot, amit elszerettem volna. Ugyan csak kis szeletjére jutott időm, de megcsináltam azokat a dolgokat, amik már jó ideje tervben voltak. Tiszta katartikus élmény volt.

Azt hiszem, hogy gépfüggő vagyok. x)

szinopszisok, vázlatok

Mostanában annyi minden ült be a fejembe, karakterek, novellaötletek, vázlatok, tervek, hogy úgy éreztem: nem tudok ennyit életben tartani magamban. Napról napra mindegyik kifolyik belőlem valahol. Elterveztem, hogy lejegyzetelem, hogy szinopszisokba és vázlatokba öntöm őket. Ugyan rohamosan csökken a napi szinten írt karaktereim száma, de ettől csak a zavar nő a fejemben, nincs írási kényszerem. Így képtelen vagyok lejegyezni bármit is belőlük.
Itt állok, szétmálló (megfigyeltétek, hogy hányezerszer használtam már ezt a kifejezést? Tovább kéne lépnem, igaz?) ötletgyermekeim körében, és mintha pont rosszkor kezdene hatni egy dns-ben öröklött betegség, eldermedő, érzéketlenné váló tagjaimmal képtelen vagyok segíteni rajtuk.
Legalább olyan betegnek érzem őket, mint amilyen befejezetlen lenne ezt a bejegyzést, ha nem lenne itt ez az utolsó mondat.

Nem vagyok normális, igaz?

papírfiú

Néha magam alá gyűrődöm.

korábban lejegyzett gondolat

Van az az érzés, amely egy lyuk az emberben. Egyesek alkohollal, vagy munkamániával, mások talán depresszióval és pszichológusokkal próbálják betömni. Szerencsésnek érzem magam, hogy én ettől/erről is inkább csak még inkább írni akarok.
Meg imádni a kutyákat.

toll

Először csak betűket hagyott ki, majd konkrét szavakat nem volt hajlandó leírni. Végül teljesen megmakacsolta magát. "Ez egy jel lenne?" - morfondíroztam magamban, miközben már a következő tollért nyújtózkodtam.
Pont nem értem el.

túlihletettség

A fejemben káosz, a nyelvemen történetek sora, az ujjamban görcs - túlpörögtem.
Szúszá.

túlihletettség

A fejemben káosz, a nyelvemen történetek sora, az ujjamban görcs - túlpörögtem.
Szúszá!

#241

Tudom, hogy mit akarok tenni. Tudom, hogy nem így, és nem ezt. És ezen senki ne akarjon változtatni, vagy bármire is kényszeríteni.

fogaskerekek

A sors néha nagyobb és komplexebb déja vu-ket produkál, mint az ember várná: a világ kereke néha ugyan azokon a fogaskerekeken fordul tovább, mint amelyeken már korábban is járt.
Csak remélni tudom, hogy mindig kicsit jobban fogok tudni kijönni belőlük.

:/

Nem a blogolási szándékom, hanem az internet előtt eltölthető időm csökkent. Gondoltam szólok, hogy tudjátok. Állásajánlatokban gazdag nyarat kívánok mindenkinek! :)

dilemmák

Nincs szakállam. Formára borotvált borostám van.
Nem növesztem. Nő magától.
Nem akarom megtartani. Egyszerűen lusta vagyok levágni.

Nem tudom, hogy jól áll-e. Én csak hordom.

túra

Harmadik napja túrázom hajnalonként, ez pedig együtt jár izmaim teljes szétmállásával. Combomat lényegében csak akkor érzem már, ha fáj, a kisebb ingerekre nem is reagálok. De mintha ma átlendültem volna valami holtpont-szerűségen. Ez mondjuk alapvetően szükséges lenne ahhoz, hogy kibírjam a holnapra betervezett útvonalat is. :)

mosoly le

Igen, baromi örültem volna annak, ha ők is velem örülnek, és anyám nem azt kezdi el hajtogatni, hogy nem, még nem vettek fel, aztán tesóm nem rajtam tölti le a feszültségét, amikor érdeklődve felhívom, hajtogatva kedvenc mondatait, hogy "én nem tudom, vagy fogalmam sincs", majd hagyjam békén, és ez őt nem érdekli, és egyébként is biztos nem lehet még, és egyébként is.

#235

Túrázom. Teszem ezt összesen két napja, de mivel fürdéssel és biciklizéssel is összekapcsolom, a lábizmaim egy rongybaba szintjére süllyedtek máris vissza. Csak annyi a különbség, hogy a textilnek nem fájnak az izmai.
Cserébe a kutyánk apportírozni és koncentrálni tanul, én túrajelzéseket dekódolni és korán kelni.

gyász

Nehezemre esik eltenni a szekrénybe azt a fekete inget, aminek a kezembe fogva érzem a súlyát - nem csak az örökké ruhába száradt fájdalomkönnyekét, hanem a helyzet jelképességét is.

összeférhetetlenségi probléma

Tudtam, hogy meg kell majd barátkoznom ezzel a gondolattal, de a fene se gondolta volna, hogy ez majd problémát okoz.

állandó változás

Nehéz megkapaszkodni a szélben. Márpedig az én szobám most nagyon huzatos. Én meg szeretnék egy helyben maradni. Támpontok vannak, csak nem elérhető közelségben. Azt hiszem, hogy kapaszkodnom kell, amibe csak tudok, és görcsösen markolni addig, amíg valami nem változik.

#231

Újabban párbeszédeket kreálgatok a fejemben, azon igyekezve, hogy minél életszerűbbek legyenek. Ennek az elszállt filózgatásnak viszont megvannak a maga hátrányai. Nemrég például megállapítottam magamban a villamoson egy lepukkant egyént fikszírozva, hogy "ez a férfi tiszta csíkos vámpír". Még jó, hogy nem hallotta senki más. Magam sem tudom, hogy ez sértés lett volna, vagy sem, de... kezdek félni a tudatalattimtól. Úgy érzem magam, mint érettségin néhány ember: fogalmam sincs, hogy mi az, amiről beszélek, de sokkal jobb ez így, mintha kussolnék.

Néha úgy érzem, hogy zűrt kavartak az elmúlt - de még kísértő - események abban a fejben, amibe a közeljövőben vissza szeretnék költözni.

az inspiráció környezetre hangolt működési elve leképezve

éhség önmagad után

Rájöttem, hogy a "visszarágni magadat a valóságba" szófordulatnak több rációja van, mint amennyire először gondoltam.

gyengeség

Akaratom ellenére csak kikívánkozik ide pár szó, mondat, pedig nem is akarnálak traktálni vele titeket.

#227

Úgy érzem magam, mint aki nem érzi magát.
Egy átlagember minimum három dimenziót kitesz. Belőlem most ha pár dimenzió nem is, de azért mintha néhány dolog hiányozna.

Őrláng. Őrláng.

könnyek

A múlt héten arra jutottam, hogy tisztelni kell azt, aki képes megsiratni valakit. Nem csak azért, mert büszkén vállalja fájdalmát, és könnyeit, hanem mert ez azt is jelenti, hogy képes volt ennyire szeretni valakit, ráadásul anélkül, hogy ezt szégyelné mások előtt megmutatni.

#225

Nagyon sajnálom, de nem csak eddig, hanem ez után is könnyen előfordulhat, hogy nem válaszolok levelekre, nem válaszolok a kommentekre, vagy az üzenetekre. Lemondok programokat, vagy kinyomok hívásokat. Előfordulhat, hogy nem nagyon érkeznek majd újabb bejegyzések se. Ez az időszak nem ezekről szól.
Persze az is előfordulhat, hogy a következő napon már minden megint más lesz.

Bármi is lesz, kérlek titeket, hogy senki ne haragudjon meg rám, bármit is csinálok... vagy éppen nem csinálok.

#224

HA a sorrendmódosítási kérelmezésem elfogadják
HA az okj-s képzésért járó plusz 30 pontom ott is megkapom
HA felvesznek
akkor BME.

továbbtanulás #2

BKF, vagy BME legyen az első helyen?
A BME-re lehet, hogy jövőre már nem is jelentkezhetek, hiszen nincs emelt fokú érettségim semmiből. És valszeg időm se lesz suli mellett érettségire készülni, vagy nyelvet tanulni. Az is kétséges, hogy az újságírást tudom-e folytatni mellette.
A BME azonban egy rangos egyetem, mégha média és kommunikáció szakra megyek is, és ráadásul anyagilag sincs plafonon, sőt.

A BKF-et sokkal könnyebbnek érzem. Emellett rengeteg tárgyamat elismerik, amiért cserébe keményen pengetnem is kell. Ha jól emlékszem, akkor 1 elismert tárgy/5000 HuF. Két félév áráért a BME-n hármat lehúzok, szóval nagyon borsosak az árak. Cserébe úgy érzem, hogy menne mellette az újságírás, és talán egy újraérettségizés is beleférne, tehát nem feszülnék bele a tanulásba, és mégis menne a dolog.
Később talán lenne esélyem két szakirányt is felvenni, amire ha jól tudom, a BME-n nincs lehetőség, vagy egyszerre két szakra járni, ami tudtommal szintúgy nincs a BME-n. Az más kérdés, hogy ebbe aztán már tényleg beledöglenék anyagilag és agykapacitásilag is.

Szóval melyik legyen? Egy neves, olcsóbb egyetem, ahová következő évtől már elvből rám se néznének, vagy egy baromi drága főiskola, ami szerintem nem is olyan elismert, de cserébe talán bírnám mellett a többi elfoglaltságom is.

Nagyon félek attól, hogy
- ha BKF, akkor hiába szereznem meg a diplomát, a család teljes anyagi leégésének terhe mellett, semmit sem tudnék vele kezdeni.
- ha BME, akkor pedig egyedül attól félek, hogy a sulit nem bírnám, és ablakon kidobott pénz lenne nagyon hamar a tengődésem.

Most nagyon-nagyon örülnék pár jó tanácsnak, meglátásnak, észrevételnek. Bárminek!

#222

Nagyon dühös vagyok. Nem csak az cseszte fel az agyamat, hogy egy sorozat 30. részének letöltése után derült ki, hogy az első résztől kezdve égetett angol feliraton kéne a magyart olvasni, hanem az, hogy amikor ma reggel felhívtam a sulit, hogy mégis mikorra mehetnék a megérdemelt bizonyítványomért, akkor megemlítette a srác, hogy hát, lehet, hogy ma nem is kapom meg... és mivel amúgy is lemaradtam így - az első balatoni fürdésről, - egy badacsonyi túráról, - és még az a meló se jött be, amiért fenn maradtam... szóval nagyon herótom van már ettől az egésztől. Tűznék már innen el, hogy ne keljen hallgatnom a kukáskocsi hangját, egy menőgyerek tucc-tucc-cos zenemobilját, szagolnom Budapest bűzét, és végre állandó jelleggel legyen körülöttem valaki.

puzzle

Igyekszem összeszedni magam, ennek pedig része az, hogy mindent igyekszem a helyére tenni a környezetemben és önmagamban. Ennek egyik része a blog(ok) körüli takarítás.
Egyrészt megint változott az oldalt linkelt blogok listája. Nem csak törölve lettek róla blogok, hanem újak is érkeztek. Nagyon sajnáltam azt, aki felhagyott a blogolással, és igyekeztem annál jobban örülni annak, hogy egyáltalán kis ideig velünk-velem volt itt is. Remélem, hogy azért ha nem is vált fordulóponttá az életében, de fel fogja még tudni használni az így szerzett tapasztalatokat.
A búcsúzkodáson túl pedig új nevek is felkerültek a listára, illetve régi nevek új blogjai is. Azaz... talán nem is pontos a többes szám, hiszen Morgue blogjáról van szó, illetve Neotica utcai művészettel képközelből foglalkozó blogjáról van szó.

Illetve beszélni szerettem volna még egy másik blogomról, a kalandmeséről. Ahogy korábban az Esemény, úgy ez is a törlés sorsára jutott, de ne tessék félreérteni a megmozdulást: aki olvasná, az csak írjon nekem, adjon meg egy mailcímet, és már küldöm is az irományt. Egyedüli hátránya, hogy átnézetlen, még a legminimálisabb javítások sincsenek eszközölve rajta, illetve némileg befejezetlen.
Majd talán amikor már életerős leszek annyira, hogy a mondataim lemásznak a wordből, és saját életre kelnek az olvasóim fejében, újra megírom Luká és Acélszív történetét kisregényként, hátha kiadják.
Addig is maradnak az álmok. :)

pangás

Tudom, hogy mit kéne csinálnom, de még nem folyik vér az ereimben, és a szívem sem lüktet, ahogy a lelkem sem él még igazán.
Most kéne sorozatokba fognom, filmeket néznem, játszanom írnom és olvasnom. Mindez nehezen kivitelezhető, ha az embernek a jól kitalált és körvonalazott indokok múzsás súlya alatt nem mozdul a keze.

pff

Igazság szerint nem haza akarok menni. Csak el innen. Hogy újra egész nap emberek között lehessek. Igen, az jó lenne.
Fionn úgy hívná azt, amit most csinálok, hogy nyígás. Azt hiszem, hogy nincs jó kedvem. Vizsga utáni depresszió?

szakvizsga

Nem csak azért nagy öröm ez a mai, mert sikerült már-már pofátlan mázlival kihúzni azokat a tételeket, amik a lehető legegyszerűbbek voltak - vagy ahogy egyik szaktársam nevezte őket: a bónusztételeket -, hanem ráadásul sikerült egy igazán mesébe illő fordulattal még a szakdogavédéseknél fő kotnyeleskedő hölgyeményt is úgy megnyernem magamnak, hogy miután elbeszélgettünk többek között a tervezett karrieremről, vagy az idegen nyelvek mellé elsajátítandó gondolkodásmódokról, beíratott nekem egy jelest, többször is hangoztatva, hogy ez nagyon jó, remek.
Szóval igen, immáron van mit beírnom, ha végzettséget kérdeznek valahol.
Este sikerült túlesnem egy megszokottnak nevezhető "utórengésről", amelyet már tényleg nem vártam. A nagyobb stresszel járó vizsgák, események után rendre előjön belőlem az izgalom, és ilyenkor kóválygok, fáj a fejem, mindenem fáj - általában változó, hogy éppen miben nyilvánul meg a - feltehetően - idegi kimerültség, de a lényeg, hogy elég vacak közérzettel társul. Ezúttal fejfájással, hányingerrel, és mivel igyekeztem mindezt átaludni, ezért akkut tudatlansággal érkezett. Bátyámat például úgy engedtem be, hogy alig dereng valami az esetről, és elvileg többször is beszélt hozzám, de nem válaszoltam. Aha, érdekes lehetett.
A legnagyobb örömöm mindezek mellett pedig az, hogy végre itthon van a saját kis könyvem. Ugyan egypéldányos nyomtatvány (tehát limitált kiadás, hehe), de mégis közel áll a szívemhez, hiszen én küzdöttem meg érte, én írtam, az elsőtől az utolsó sorig, és megfellebbezhetetlenül az enyém. Büszke vagyok rá, és azt hiszem, hogy ezzel együtt egy kicsit magamra is.

Holnap folytatódik a blogolás. Azt hiszem, hogy az olyan apróságok motiválnak benne, mint Liza biztatása, hogy reméli, érkeznek még bejegyzések; vagy Laura msnes vallomása, hogy a barátját már zavarja, hogy túl sokszor beszél rólam, meg az íráskészségemről. Nagyon szépen köszönöm, imádlak benneteket!
És hálával tartozom azoknak is, akik szurkoltak nekem, és írtak, vagy felhívtak, nem csak a vizsga után, hanem előtte is. Tényleg úgy érzem, hogy ha ők nincsenek, akkor nem azokat a tételeket húztam volna, amiket. Szóval köszönöm mindenkinek mindent!

#218

Ha elég stílusosak akarnak lenni a Fiction Kultnál, akkor holnapután érkeznek a végeredményeknek legalább az egyik fele.

köszönöm!

Rientől kaptam, és ki kell tennem valahová, ahol sokáig megmarad, tehát a legjobb helye a blog. Idézet:

"Ne a múltad határozza meg azt, hogy ki vagy, de legyen része annak, amivé válni akarsz!"

Köszönöm! :)

lehetőségek

Szeretnék ide most egy zeneszöveget bemásolni, ami arról szól, hogyan rohad szét a semmittevésben az ember lelke, miközben az idő fütyörészve, lehetőségek tömegét árulva elsétál mellette, de sajnos zenei ismereteim (vagy a szűkös memóriám) nem teszik ezt lehetővé.

Ha vennék tőle lehetőséget, akkor idővel fizetnék. Pont van annyim, hogy elég lehetőséget vegyek a felkészüléshez, és ne kelljen félnem a csütörtöki szóbelitől.

Ó, és a korábbi bejegyzésem megfejtése:
Oroszlánkirály

ezredszer is

Annyira közhelyesnek érzem, mert ezerszer elmondtam már, de minden olyan időszakban, amikor az akarat alárendelődik a muszájnak, úgy érzem, hogy lángra kapnak a vágyak, és pernye száll körülöttem. Egyetlen dolog vigasztal, gyerekkoromból visszhangzik most és mindenkor: a hamu alatt új éled sarjad.

Na miből van az utolsó mondat?

tételek

Egy szavam se lehetne, hiszen egyetlen tételt sem dolgoztam ki, de amikor ilyen mondatokkal találkozom, vagy hangosan felnevetek, vagy inkább megnézem, hogy van-e valami a neten:
"Cél: a kíváncsiskodó újságírók kielégítése." Az újságírók kielégítése? Hmm... nem inkább az újságírók kíváncsiságának kielégítése? Nem mindegy. :)

előnyök

A betegségben egyetlen dolgot bírok nagyon: az érzékelés megváltozását. Ahogy átalakul a világ, amikor a tested beteg, és néha szétcsúsznak a dolgok. Nem csak a bőrödön kívül, hanem azon belül is.

Persze nem mindig üdvözlöm örömmel ezeket.

pff

Ez az egész, hogy mindig a kulcsfontosságú pillanatokban betegszem le, annyira az én stílusom...

Miután az éjszakát melegítőben vacogtam át a paplan alatt, álladóan orrot fújva és krákogva, elég biztosnak érzem, hogy bizony szépen lebetegedtem megint. A dolog több megközelítésből is fájdalmas: holnap találkozhatnék végre Annával, de így lehetséges, hogy csak egy gyors villámlátogatás lesz belőle. Készülni kéne a szóbelire, de mivel a fejem lüktet, a szemem lángol, az orrom állandóan folyik, levegőt nem nagyon kapok, ráadásul hol melegem van, hol citerázom, ezért igen nehezen tudom rávenni magam, hogy tanuljam a tételeket. Helyette inkább fekszem, amiből meg előfordul, hogy alvás lesz. Vagy ha netán mégis tudom olvasni, akkor sem sokat fogok fel belőle.
Valószínűleg meg kéne látogatnom a közeli gyógyszertárat, egyrészt lázmérőt venni, másrészt kérni valami köhögés elleni gyógyszert, amely nem lép reakcióba a coldrexszel. Jó lenne, ha láthatna egy orvos is, bár nem tűnik többnek ez az egész egy megfázásnál (amit mégis mikor szedtem össze?! Mikor??!), de szó sem lehet arról, hogy én most hazautazzam. Szóval... marad a vacakolás, imádkozás, reménykedés, gyógyszerszedés.

katasztrófa

A mai napok borzalmai már tegnap este elkezdődtek. Nem volt elég, hogy estére úgy éreztem, mintha valami végigégette volna a tüdőmet, ráadásul has- és némi fogfájás is jelentkezett néha. A marha nagy fáradságommal együtt sem tudtam éjfél előtt elszakadni a géptől, ráadásul hiába feküdtem el, temérdek alkalommal felébredtem, rosszul éreztem magam, és még gyomorgörcsöm is volt. A helyzet reggelre sem változott: alig bírtam kikelni az ágyból a rossz közérzetemmel, és az érzéssel, mintha minden légvételkor valami nagyon is fizikai dolog csúszna végig a tüdőmig. Erőm se volt enni, de azért megpróbáltam magamba gyömöszölni valamit, pedig majdnem kihátráltam a konyhából, amikor megláttam a mosogatóban tornyosuló edényeket... rájöttem, hogy tegnap nem mosogattam el. Minimal Reggelit ettem, azaz cornflakes-et tejjel. Na nem mintha ez jólesett volna, csak tudtam, hogy kell bennem lennie valaminek. Aztán... nem tudom, hogy mikor volt velem ilyen utoljára: visszafeküdtem az ágyba. Adtam magamnak fél órát, addig erőt gyűjtöttem, és elhitettem magammal, hogy nem is fáj annyira semmim, és nem is vagyok vacakul. A furcsa az volt viszont, hogy miután felkeltem, hol fáztam, hol melegem volt, tehát lehetséges, hogy mégis megalapozott a rosszullétem. Mindenesetre sikerült némi rendet rakni a szobámban, hogy legalább a gép elé le lehessen ülni (a legfontosabb - de csak azért persze, mert abban vannak a tételek), majd a konyhában is szétcsaptam a mosatlanok között. Bár az ebédhez kellett volna boltba is mennem, végülis megoldottam egy tál levessel, aminél többet nem is kívántam, és így a boltot is kihagyhattam. Elhatároztam, hogy vacsira mit fogok csinálni, h tudjuk enni bátyámmal, és aztán még másnap is vihessen magával vmit. Aztán hiányzik néhány óra az életemből. Azt tudom, hogy filmet néztem, meg néha csak úgy szenvedtem egy kicsit, de meg nem tudnám mondani, hogy mikor mi történt.
Mindenesetre lementem a boltba, természetesen nem vettem meg mindent, amit venni akartam, mert elfelejtettem. Nagy örömömre találkoztam Tücsökkel, aki kijelentette, hogy "Most nem jó, bocsi", majd le sem lassítva elment mellettem. Így jutottam haza, ahol felfedeztem, hogy a... hát, fene se tudja... jesszus... lehet, hogy már négy napja is van, hogy kihúztam a fagyasztót, és nem dugtam vissza. Mindezt egy pár cseppes beázás miatt, amely a fagyasztó hosszabbítója mellett csinált tócsácskát. Ennyire béna is csak én lehetek. Így megoldódtak a kajás problémáin, bár ha négy napja már így ott vannak, akkor lehet, hogy kis is lehet minden befagyasztott ételt dobni... ráadásul így az is mehet a szemétbe, aminek ma jár le a szavatossága, így még épp fel akartam használni...
És még nincs vége a napnak. Mindenesetre most bevettem egy szopogatóst, hátha az kiszedi legalább a torok, tüdő, nemtudom fájást. Bárcsak úgy lenne vége a napnak, hogy végeztem az Ik tételekkel... mind a hússzal, amiből eddig csak 7-at olvastam.

világvége

Lehetséges, hogy a Sparklehorse teszi, de valószínűsítem, hogy inkább a többiekkel folytatott beszélgetés: legszívesebben fülhallgatóval a fejemen, a fal felé fordulva feküdnék a paplan alatt. Magyarán osztozom Liza világvége hangulatában.

enyhe mazochizmus megfigyelhető

Ma is egyedül voltam egész nap, és az este sem lesz ez másként. Valami számomra is rejtélyes és megmagyarázhatatlan okból mégis úgy gondolok a szombat reggelre, ami nem fog az ágyban érni. Úgy gondolom, hogy nem alszom majd, vagy ha mégis, akkor dél körül fogom csak kinyitni a szemem. Talán az a sok program zavart be, amiket erre a hétvégére és a jövő hétre terveztem be, illetve az a holnapi zánkai műsor, amiről tegnap beszélgettem pár ismerőssel. Mindenesetre nem bánnám azt, ha nem itthon érne az este, csak ahogy sötétedik, úgy egyre kevesebb az esély.
Végülis ez nem is lenne nagy baj, ha legalább tanulnék - merthogy ezért vagyok itt fenn, és nem másért. De most az a leghőbb vágyam, hogy valaki átkaroljon. A haja cirógassa a vállamat, miközben a fülelem érzem, hogy mikor vesz levegőt, és mikor fújja ki. Kezeit csúsztassa a vállaimra, és öleljen át majd... kezdjen őrülten rázni, azt ordítva, hogy T A N U L J Á M ÁR B A Z Z D M E G!! Szerencsétlen szemét lustaság!! :@:@

Nem, ez egy határozott nem lesz. Megnéztem ismerősöket, minden vackot.

régi ismerős

Ezt még megírom, aztán ebéd.
Szóval ahogy a cím is mutatja: régi ismerős. Van pár ilyen. Van pár barát, meg barátnő - mármint régről -, de a legtöbbje... maradjunk az osztálytársnál, bár ez a kifejezés sem elég steril ahhoz, hogy bemutassa a kapcsolatunkat. Az általános iskolai ismertségek nagy része túl rég volt ahhoz, hogy fenntartsuk, így mióta az iwiwet nem használom, róluk se nagyon hallok. És valahogy így vagyok a középiskolai ismertségek egy nagy részével. Csak őket annyira nem is hiányolom. Mert valahogy sikerült már a legelején elszúrnom az osztálytársakkal az ismerkedést, és ennek okán hamar a sarokban, meg néma csöndben találtam magam. Talán kellett is nekem valamennyire az a két év, amit így töltöttem el, mert annyi idő alatt érett kőkeménnyé bennem a tudat, hogy ez az egész viselkedés baromi távol áll tőlem. Mármint az, hogy sarkokban gubbasszak, saját magányomban. És ekkor határoztam el magam, hogy én igenis jófej vagyok. Meg szerethető. Jó haver, és van beszélőkém. Meg előadási képességem. És én még könnyen is barátkozok, hogy a fene enné meg őket. Szóval két év kellett ahhoz, hogy ezeket eldöntsem magamban. A következő két évben megbarátkoztam más osztályokkal, csatlakoztam egy őrült és családias néptánckörhöz, alapítottam egy tiszavirágéletű, de majdnem egy fellépést megért zsonglőrcsapatot, világokat álmodtam és létrehoztam egy sokáig tök jól menő honlapot is, kisebb közösséget toborozva mellé (jó, az utolsók már messze nem csak az én érdemeim.) De a saját osztályomban sosem szólaltam meg. Főleg, mert addigra a minket tanító tanárok is két részletre váltak abból a szempontból, hogy bírnak-e a sajátos meglátásaimmal, vagy sem. A legdurvább, hogy egyesek határozottan az osztály gonosz bandavezérének hittek, aki még órán is a csajokat cseszegeti, de... az ilyen emlék az, amin utólag tök jót vigyorog az ember. Szóval szükség van erre is.
Mindezek után nagyon szükségem volt arra a fősulis nagyon meleg fogadtatásra, amiben részesültem. Az más kérdés, hogy volt, aki szerint ez kapásból le is rítt rólam. Illetve szükségem volt arra is, hogy végre elszakadhassak az otthontól. Ezzel együtt pedig végre magam mögött hagyjak szülőket, a falumat, középiskolát, tanárokat, zsonglőr- és tánccsoportot, ismerősöket és... osztálytársakat.

Most jól érzem magam. Sőt néha határozottan remekül. Nem mondom, hogy az elején nem remegtek jópárszor a térdeim, mikor saját lábra kellett állnom, de rengeteg dolgot kipipálhattam azóta az életben, és bár lépésről lépésre (ahogy én szeretem) haladok előre, de lassan már tanulok futni is, és bízni önmagamban, meg a képességeimben és... Najó, ha nem akarok ennyire szentimentálisan fogalmazni, hogy azóta élem az életem, és tetszik, ami van.
És erre talán fél órája sincs, hogy feltűnt egy régi ismerős az egyik közösségi oldalon. Nem vészes a lány, de... egyszerűen nem érdekel. Hagyjon békén. Nem vagyok kíváncsi rá. De jelenleg még küzdök az elutasító gombbal. Kicsit olyan ez, mint menekülni mindenféle sz@r múlt elől.

ÖrökEzüst teszt

Morgue blogján akadtam még ezer éve erre a tesztre, amelyet, ha jól értek, ő készített, és saját művének, az ÖrökEzüstnek a részét képezi. A teszt nem egyszerű, ezért inkább linkelem. Szóval köszi Mourge!
Remélem, hogy a Ti tetszésetek is elnyeri, és akkor... lássuk.

1. Mi az első dolog, amit felébredéskor teszel?
Felnyögök, majd visszaalszom.
Kiválasztom, hogy mit veszek fel, tusolok…
Reggelizek; kinyitom az ablakot és beengedem a friss levegőt.
Berakok valami zenét vagy DVD-t, hogy életet verjek magamba.

2. Sok barátod van?
Rengeteg! De sajna még mindig túl kevés.
Van pár, akikben megbízhatok, meg néhány felszínesebb haver.
Igen. Valamiért kedvelnek az emberek.
Nem. Sőt néha úgy érzem, az a néhány sem igaz barát.

3. Mi a legrosszabb tulajdonságod?
Meggondolatlanul hülyeségeket csinálok, aztán meg magyarázkodok.
Túl sokat adok mások véleményére. Vagy szerinted nem?
Hajlamos vagyok túlzottan megbízni másokban. (De eddig bejött... kb.)
Miért, van jó is? / Mi az, hogy „rossz tulajdonság”? Már a kérdést sem értem! (aktuális hangulattól függően)

4. Mitől félsz?
Csúszómászók, ízeltlábúak, undorító egyéb izék… Pfuj!
Hogy elveszítem a barátaim meg a nehezen megszerzett népszerűségem. (xDD Lényegében igen, de nem ebben a csomagolásban. :D)
Úgy nézek én ki, mint aki félni szokott?!
Nem tudom. Pár dolgot utálok, de még semmi igazán rémítővel nem találtam magam szembe.

5. Milyen szokásod miatt féltenek néha mások?
Makacsság, fejjel a falnak…
Önpusztítás RULZ!!!
Hogy túl naiv vagyok, és egyszer valaki kihasznál és tönkretesz.
Hogy egyszer halálra fogyózom/gyúrom/plasztikázatom magam...

6. Ha mesehős lennél, ki szeretnél lenni?
Tündér a Csipkerózsikából.
Hattyúkirályfi. (Hehe, nyugisan és jólétben élni a tó közepén. :D Bár nem tudom, hogy melyik mesében van ez.)
A legkisebb kecskegida. A farkast kútbafojtós fajta.
A farkas.

7. Fájdalmas, de nem súlyos sérülés ér. Mit teszel?
Ellátom.
Jajgatok, hátha valaki megsajnál. (xDD Teljes önsajnáltatás. :D)
Elmormogok egy szitkot, majd gyorsan leragasztom.
Dühöngök.

8. Mit iszol a leggyakrabban?
Gyümölcslevet vagy forró csokit.
Kólát vagy energiaitalt.
Ásványvizet vagy shake-et.
Zöld teát vagy limonádét.

9. Melyik természeti kép tetszik a legjobban?
Szivárvány a rét felett.
Párás esőerdő.
Magányos fa egy síkságon.
Hegyik patak mohás kövek között.

10. Sorban állsz egy hivatalban. A mögötted álló anyuka hiába csitítja síró gyermekét. Mit teszel?
Felrakom a fülhallgatómat, és hangos zenével kizárom a külvilágot.
A tükröződő kiadóablakban lecsekkolom a séróm, és flörtölni kezdek a mellettem lévő sorban álló pasival/csajjal.
Sík ideg leszek, és... szólok a nőnek, hogy kussoltassa el a kölykét nem csinálok semmit.
Magam elé engedem őket, és kukucskálósat játszom a picivel.

11. Ha megkérdezik, mit kérsz szülinapodra, karácsonyra stb., mi a legjellemzőbb válaszod?
Parfüm, márkás ruhák, kiegészítők. Olyasmi, ami éppen menő, és valószínűleg a Cosmoból/Playboyból néztem ki.
Kütyü és bizgera, új videókártyától az érintőképernyős telefonig bármi, ami pittyog, nyomkodható és hi-tech.
Semmit. Nem szeretek ajándékot kapni.
Amire éppen szükségem van (ruha, cipő, stb.), vagy valami jópofa. De a tuti biztos választás: könyvutalvány.

12. Kiskorodban...
Mindig egyedül játszottam. Vagy úgy se.
Meg voltam őrülve a csúcskategóriás játékokért. Mindig is dzsippes Action-Manre, Star Warsos LEGOra.
Állandóan megvertem a többieket társasban.
Általában egy 8-10 fős csoportban voltam megtalálható.

13. Mindig van nálad...
Rágó, parfüm/deo, tükör, telefon.
Papírzsepi, ragtapasz, nassolnivaló, lakáskulcs.
Telefon, mp4, bankkártya. (Bankkártya eléggé nem, többi stimm.)
Cigi, öngyújtó, boxer/pillangókés.

14. Öltözködési stílusod...
Fekete.
Vidám, hippis vagy alternatív. Raszta haj, baseballsapi/mintás harisnya, farmerszütyő belefér.
Laza, de egyedi. Egyszerre kényelmes és vagány. (Talán. Fogalmam sincs. :/ Talán vki más megmondja.)
Szigorúan divatkövető.

15. Mit csinálsz nyáron?
A strandon mutogatom magam, pasizok/csajozok, barnítom a bőröm.
Sétálok, fagyizok, a barátaimmal lógok.
Ugyanazt, mit máskor, csak kevesebb ruhában, több hideg üdítővel és szabadidővel. (Húzzuk ki a szabadidős részt, és írjunk oda munkát.)
Behúzom a függönyt, bekapcsolom a légkondit és igyekszem nem kimozdulni otthonról.

16. Milyen hangszeren játszol, vagy szeretnél megtanulni játszani?
Zongora vagy akusztikus gitár. You may say I'm a dreamer, but I'm not the only one...
Dob vagy elektromos gitár. ZÚZNI KELL!!!
Fuvola, cselló, xilofon, vagy bármi, ami nem átlagos.
A DJ-pult nem hangszer, ugye...?

17. Milyen (volt) a kapcsolatod a szüleiddel?
Nagyon féltettek, de mindig mellettem álltak.
Jó fejek voltak, és hagyták, hogy a saját fejem után menjek.
Szigorúak voltak, de nem törődtek velem igazán.
Alig volt közünk egymáshoz.

És... és most jött az őrület. Rájöttem, hogy a színek nem mindig ugyan abban a sorrendben jönnek. Szóval most némi időt vesz igénybe, amíg utánanézek, hogy melyik válaszom melyik szín.
Az eredmény végül: egy strigulával maradt le a piros a zöldtől (attól pedig egy másikkal a sárga, szóval ezek szerint teljesen univerzális vagyok).
Bemásolom a zöldet, de izé... döntsétek el Ti:

Többségében zöld: Jason Grey
Iszonyúan hiú vagy! Mániád a külső, az első benyomás, ezért nagyon odafigyelsz a visekedésedre is. Szeretsz népszerű lenni, sokszor ezért feláldozod a saját véleményed és értékrended is. Ritkán zökkensz ki a felvett magabiztos szerepből, de az ilyen alkalmakat nehezen bocsátod meg magadnak. Jó humorod mégis segít átvészelni ezeket a helyzeteket. Mindig naprakész vagy a "menőség" tantárgyából, de ez sajnos nagyon felszínessé tesz.

Ha ez igaz, akkor az igazság tényleg fáj. :)
Jó szórakozást Nektek is a teszthez!

Goldenblog 2010!

Figyelem: elindult a 2010-es Goldenblog verseny. Ezúttal nem szavazásra akarlak buzdítani titeket (:D), hanem arra, hogy nevezzetek! A honlap itt: goldenblog.hu.
A kult-szórakozásba mehetnek a verses blogok (Anna?), a kritikás blogok (Neotica?), illetve az irodalmi igényességgel vezetett blogok (Fyra, Liza?). A fotóblogba egyértelműen fotós blogokat várnak (Anna?), de szerintem ebbe a témába tartozik a graffitis blog is (Neotica?).

Ne hagyjátok ki, mert hacsak valaki nem tiltakozik, még én nevezem be helyette a blogját. :D
(Vicc volt... de félig komoly! x))

Oh, és még valami, kis megjegyzés: azért nem soroltam fel mindenki blogját, mert 1.: legalább 10 reagnak kell lennie a nevezett blogban, 2.: a felsorolt típusok alapján úgyis mindenki megtalálja szerintem, hogy akkor az ő blogja hova tartozik. :)
Sok sikert minden pályázónak, tessék szólni, ha bekerültök!

képzés- és állásinterjú

Azt hiszem, hogy ennyi segítség és jótanács után tartozom annyival, hogy írok kicsit a tegnapi beszélgetésről. Nem is kicsit, de majd meglátjuk.
Első körben: a hétfő estém az önéletrajzom aktualizálásával telt, összeszedtem, hogy hol, merre voltam azóta, hol jelent meg valamim, átírogattam azokat, amiket tanácsoltak, ésatöbbi. Szóval teljes nagygenerál volt, azzal a céllal, hogy ha kérik (bár nem volt ilyesmiről szó), akkor teljes felkészültséggel nyújthassam át nekik. Viszont sajnos megcsúsztam az indulással, így Tücsök munkatársai mentettek meg, akiknél sorbanállás nélkül, helyben ki lett nyomtatva, én meg már rohanhattam is, hogy ne késsek a megbeszélt időpontról. És hogy miben mentem? Ugyan a nyakkendő és az öltöny értelemszerűen otthon maradt, de egyébként teljes harci díszben.
Épp minden közlekedési eszköz engem várt, így még a késői indulás ellenére is maradt időm bolyongani, és keresni a találkozó helyét. Így figyeltem fel két lányra, akik szintén egy címet kerestek, ugyan azon a környéken, ahol én is. A leszólítás megtörtént, és igen: ugyan oda akartunk menni. Innentől kezdve hárman voltunk, és hamar tájékoztattak, hogy ők már megtalálták, a bejáratnál állunk. Ja... áháá! Tényleg. :)
Viszont had meséljek a kinézetükről: utcai cipő. Farmer. És topp. Hát, hűha.
Ők csengettek fel, aztán elkezdtek vitatkozni, hogy melyikük fog beszélni (egyik tolta a másikra, a másik meg vissza), úgyhogy magamra vállaltam a feladatot. Beengedtek. Amíg felértük, megtörtént a bemutatkozás, és némi képet kaptunk egymásról. Fent újabb ismerkedés, ezúttal a házaspárral, akikhez mentünk. Végül nemhogy csoportban, vagy kettesével akartak beszélgetni velünk (nem zavarta őket, hogy majdnem húsz perccel hamarabb ott voltunk, és még teát is tök szívesen főztek volna), hanem egyesével hívtak be minket. Felajánlottam a lányoknak, hogy ha szeretnének menjenek csak, de mivel újra előadták az előbbi műsort, inkább megint én mentem. Hamarosan ettől függetlenül mindhárman bent ültünk, és mégis egy nagy tájékoztatást kaptunk. Rájöttek, hogy nem nagyon kaptunk infókat, így jobb az első ötlet, hogy tömeges informálás legyen.

Magáról az állásról és az előtte kapott képzésről talán majd később írok. Egyelőre nagyon sok a megválaszolatlan kérdés, és nem nagyon vannak kézzelfogható tények. Szóval majd később.