Mostanában annyi minden ült be a fejembe, karakterek, novellaötletek, vázlatok, tervek, hogy úgy éreztem: nem tudok ennyit életben tartani magamban. Napról napra mindegyik kifolyik belőlem valahol. Elterveztem, hogy lejegyzetelem, hogy szinopszisokba és vázlatokba öntöm őket. Ugyan rohamosan csökken a napi szinten írt karaktereim száma, de ettől csak a zavar nő a fejemben, nincs írási kényszerem. Így képtelen vagyok lejegyezni bármit is belőlük.
Itt állok, szétmálló (megfigyeltétek, hogy hányezerszer használtam már ezt a kifejezést? Tovább kéne lépnem, igaz?) ötletgyermekeim körében, és mintha pont rosszkor kezdene hatni egy dns-ben öröklött betegség, eldermedő, érzéketlenné váló tagjaimmal képtelen vagyok segíteni rajtuk.
Legalább olyan betegnek érzem őket, mint amilyen befejezetlen lenne ezt a bejegyzést, ha nem lenne itt ez az utolsó mondat.
Nem vagyok normális, igaz?
Itt állok, szétmálló (megfigyeltétek, hogy hányezerszer használtam már ezt a kifejezést? Tovább kéne lépnem, igaz?) ötletgyermekeim körében, és mintha pont rosszkor kezdene hatni egy dns-ben öröklött betegség, eldermedő, érzéketlenné váló tagjaimmal képtelen vagyok segíteni rajtuk.
Legalább olyan betegnek érzem őket, mint amilyen befejezetlen lenne ezt a bejegyzést, ha nem lenne itt ez az utolsó mondat.
Nem vagyok normális, igaz?
4 megjegyzés:
Sokszor érzem én is ezt, és ennek mint látható a saját "bébim" issza meg a levelét (értsd blogom), meg amúgy is. Olyan nehéz néha azért a tollért és papírért nyúlni, sőt az sem biztos, hogy ha elértem őket, le tudom írni amit akartam, mert persze mire ezt az egyszerű mozdulatsort az agyam továbbította a testrészeimnek, a többi információt máris törölte magából. Szóval ezután a hosszú mondat után mi a tanulság? Be kell szerezni egy diktafont, ami állandó kézközelbe kell hogy legyen, ha megakarjuk menteni lassan enyészetté váló ötletmorzsáink.
Nem félek - általában -, azon már sikerült túllépnem. Itt egyszerűen arról van szó, hogy már nem akkor ülök be a gép elé, amikor én akarok, és így nincs meg a ritmusa a saját magam által diktált ritmusa az életemnek. És ezzel nehezen kezdek bármit is.
Ne adjuk fel, Rien, oké? :)
Én benne vagyok... :D
Ezazz! :D
Megjegyzés küldése