korábban lejegyzett gondolat

Van az az érzés, amely egy lyuk az emberben. Egyesek alkohollal, vagy munkamániával, mások talán depresszióval és pszichológusokkal próbálják betömni. Szerencsésnek érzem magam, hogy én ettől/erről is inkább csak még inkább írni akarok.
Meg imádni a kutyákat.

toll

Először csak betűket hagyott ki, majd konkrét szavakat nem volt hajlandó leírni. Végül teljesen megmakacsolta magát. "Ez egy jel lenne?" - morfondíroztam magamban, miközben már a következő tollért nyújtózkodtam.
Pont nem értem el.

túlihletettség

A fejemben káosz, a nyelvemen történetek sora, az ujjamban görcs - túlpörögtem.
Szúszá.

túlihletettség

A fejemben káosz, a nyelvemen történetek sora, az ujjamban görcs - túlpörögtem.
Szúszá!

#241

Tudom, hogy mit akarok tenni. Tudom, hogy nem így, és nem ezt. És ezen senki ne akarjon változtatni, vagy bármire is kényszeríteni.

fogaskerekek

A sors néha nagyobb és komplexebb déja vu-ket produkál, mint az ember várná: a világ kereke néha ugyan azokon a fogaskerekeken fordul tovább, mint amelyeken már korábban is járt.
Csak remélni tudom, hogy mindig kicsit jobban fogok tudni kijönni belőlük.

:/

Nem a blogolási szándékom, hanem az internet előtt eltölthető időm csökkent. Gondoltam szólok, hogy tudjátok. Állásajánlatokban gazdag nyarat kívánok mindenkinek! :)

dilemmák

Nincs szakállam. Formára borotvált borostám van.
Nem növesztem. Nő magától.
Nem akarom megtartani. Egyszerűen lusta vagyok levágni.

Nem tudom, hogy jól áll-e. Én csak hordom.

túra

Harmadik napja túrázom hajnalonként, ez pedig együtt jár izmaim teljes szétmállásával. Combomat lényegében csak akkor érzem már, ha fáj, a kisebb ingerekre nem is reagálok. De mintha ma átlendültem volna valami holtpont-szerűségen. Ez mondjuk alapvetően szükséges lenne ahhoz, hogy kibírjam a holnapra betervezett útvonalat is. :)

mosoly le

Igen, baromi örültem volna annak, ha ők is velem örülnek, és anyám nem azt kezdi el hajtogatni, hogy nem, még nem vettek fel, aztán tesóm nem rajtam tölti le a feszültségét, amikor érdeklődve felhívom, hajtogatva kedvenc mondatait, hogy "én nem tudom, vagy fogalmam sincs", majd hagyjam békén, és ez őt nem érdekli, és egyébként is biztos nem lehet még, és egyébként is.

#235

Túrázom. Teszem ezt összesen két napja, de mivel fürdéssel és biciklizéssel is összekapcsolom, a lábizmaim egy rongybaba szintjére süllyedtek máris vissza. Csak annyi a különbség, hogy a textilnek nem fájnak az izmai.
Cserébe a kutyánk apportírozni és koncentrálni tanul, én túrajelzéseket dekódolni és korán kelni.

gyász

Nehezemre esik eltenni a szekrénybe azt a fekete inget, aminek a kezembe fogva érzem a súlyát - nem csak az örökké ruhába száradt fájdalomkönnyekét, hanem a helyzet jelképességét is.

összeférhetetlenségi probléma

Tudtam, hogy meg kell majd barátkoznom ezzel a gondolattal, de a fene se gondolta volna, hogy ez majd problémát okoz.

állandó változás

Nehéz megkapaszkodni a szélben. Márpedig az én szobám most nagyon huzatos. Én meg szeretnék egy helyben maradni. Támpontok vannak, csak nem elérhető közelségben. Azt hiszem, hogy kapaszkodnom kell, amibe csak tudok, és görcsösen markolni addig, amíg valami nem változik.

#231

Újabban párbeszédeket kreálgatok a fejemben, azon igyekezve, hogy minél életszerűbbek legyenek. Ennek az elszállt filózgatásnak viszont megvannak a maga hátrányai. Nemrég például megállapítottam magamban a villamoson egy lepukkant egyént fikszírozva, hogy "ez a férfi tiszta csíkos vámpír". Még jó, hogy nem hallotta senki más. Magam sem tudom, hogy ez sértés lett volna, vagy sem, de... kezdek félni a tudatalattimtól. Úgy érzem magam, mint érettségin néhány ember: fogalmam sincs, hogy mi az, amiről beszélek, de sokkal jobb ez így, mintha kussolnék.

Néha úgy érzem, hogy zűrt kavartak az elmúlt - de még kísértő - események abban a fejben, amibe a közeljövőben vissza szeretnék költözni.

az inspiráció környezetre hangolt működési elve leképezve

éhség önmagad után

Rájöttem, hogy a "visszarágni magadat a valóságba" szófordulatnak több rációja van, mint amennyire először gondoltam.

gyengeség

Akaratom ellenére csak kikívánkozik ide pár szó, mondat, pedig nem is akarnálak traktálni vele titeket.

#227

Úgy érzem magam, mint aki nem érzi magát.
Egy átlagember minimum három dimenziót kitesz. Belőlem most ha pár dimenzió nem is, de azért mintha néhány dolog hiányozna.

Őrláng. Őrláng.

könnyek

A múlt héten arra jutottam, hogy tisztelni kell azt, aki képes megsiratni valakit. Nem csak azért, mert büszkén vállalja fájdalmát, és könnyeit, hanem mert ez azt is jelenti, hogy képes volt ennyire szeretni valakit, ráadásul anélkül, hogy ezt szégyelné mások előtt megmutatni.

#225

Nagyon sajnálom, de nem csak eddig, hanem ez után is könnyen előfordulhat, hogy nem válaszolok levelekre, nem válaszolok a kommentekre, vagy az üzenetekre. Lemondok programokat, vagy kinyomok hívásokat. Előfordulhat, hogy nem nagyon érkeznek majd újabb bejegyzések se. Ez az időszak nem ezekről szól.
Persze az is előfordulhat, hogy a következő napon már minden megint más lesz.

Bármi is lesz, kérlek titeket, hogy senki ne haragudjon meg rám, bármit is csinálok... vagy éppen nem csinálok.

#224

HA a sorrendmódosítási kérelmezésem elfogadják
HA az okj-s képzésért járó plusz 30 pontom ott is megkapom
HA felvesznek
akkor BME.

továbbtanulás #2

BKF, vagy BME legyen az első helyen?
A BME-re lehet, hogy jövőre már nem is jelentkezhetek, hiszen nincs emelt fokú érettségim semmiből. És valszeg időm se lesz suli mellett érettségire készülni, vagy nyelvet tanulni. Az is kétséges, hogy az újságírást tudom-e folytatni mellette.
A BME azonban egy rangos egyetem, mégha média és kommunikáció szakra megyek is, és ráadásul anyagilag sincs plafonon, sőt.

A BKF-et sokkal könnyebbnek érzem. Emellett rengeteg tárgyamat elismerik, amiért cserébe keményen pengetnem is kell. Ha jól emlékszem, akkor 1 elismert tárgy/5000 HuF. Két félév áráért a BME-n hármat lehúzok, szóval nagyon borsosak az árak. Cserébe úgy érzem, hogy menne mellette az újságírás, és talán egy újraérettségizés is beleférne, tehát nem feszülnék bele a tanulásba, és mégis menne a dolog.
Később talán lenne esélyem két szakirányt is felvenni, amire ha jól tudom, a BME-n nincs lehetőség, vagy egyszerre két szakra járni, ami tudtommal szintúgy nincs a BME-n. Az más kérdés, hogy ebbe aztán már tényleg beledöglenék anyagilag és agykapacitásilag is.

Szóval melyik legyen? Egy neves, olcsóbb egyetem, ahová következő évtől már elvből rám se néznének, vagy egy baromi drága főiskola, ami szerintem nem is olyan elismert, de cserébe talán bírnám mellett a többi elfoglaltságom is.

Nagyon félek attól, hogy
- ha BKF, akkor hiába szereznem meg a diplomát, a család teljes anyagi leégésének terhe mellett, semmit sem tudnék vele kezdeni.
- ha BME, akkor pedig egyedül attól félek, hogy a sulit nem bírnám, és ablakon kidobott pénz lenne nagyon hamar a tengődésem.

Most nagyon-nagyon örülnék pár jó tanácsnak, meglátásnak, észrevételnek. Bárminek!

#222

Nagyon dühös vagyok. Nem csak az cseszte fel az agyamat, hogy egy sorozat 30. részének letöltése után derült ki, hogy az első résztől kezdve égetett angol feliraton kéne a magyart olvasni, hanem az, hogy amikor ma reggel felhívtam a sulit, hogy mégis mikorra mehetnék a megérdemelt bizonyítványomért, akkor megemlítette a srác, hogy hát, lehet, hogy ma nem is kapom meg... és mivel amúgy is lemaradtam így - az első balatoni fürdésről, - egy badacsonyi túráról, - és még az a meló se jött be, amiért fenn maradtam... szóval nagyon herótom van már ettől az egésztől. Tűznék már innen el, hogy ne keljen hallgatnom a kukáskocsi hangját, egy menőgyerek tucc-tucc-cos zenemobilját, szagolnom Budapest bűzét, és végre állandó jelleggel legyen körülöttem valaki.

puzzle

Igyekszem összeszedni magam, ennek pedig része az, hogy mindent igyekszem a helyére tenni a környezetemben és önmagamban. Ennek egyik része a blog(ok) körüli takarítás.
Egyrészt megint változott az oldalt linkelt blogok listája. Nem csak törölve lettek róla blogok, hanem újak is érkeztek. Nagyon sajnáltam azt, aki felhagyott a blogolással, és igyekeztem annál jobban örülni annak, hogy egyáltalán kis ideig velünk-velem volt itt is. Remélem, hogy azért ha nem is vált fordulóponttá az életében, de fel fogja még tudni használni az így szerzett tapasztalatokat.
A búcsúzkodáson túl pedig új nevek is felkerültek a listára, illetve régi nevek új blogjai is. Azaz... talán nem is pontos a többes szám, hiszen Morgue blogjáról van szó, illetve Neotica utcai művészettel képközelből foglalkozó blogjáról van szó.

Illetve beszélni szerettem volna még egy másik blogomról, a kalandmeséről. Ahogy korábban az Esemény, úgy ez is a törlés sorsára jutott, de ne tessék félreérteni a megmozdulást: aki olvasná, az csak írjon nekem, adjon meg egy mailcímet, és már küldöm is az irományt. Egyedüli hátránya, hogy átnézetlen, még a legminimálisabb javítások sincsenek eszközölve rajta, illetve némileg befejezetlen.
Majd talán amikor már életerős leszek annyira, hogy a mondataim lemásznak a wordből, és saját életre kelnek az olvasóim fejében, újra megírom Luká és Acélszív történetét kisregényként, hátha kiadják.
Addig is maradnak az álmok. :)

pangás

Tudom, hogy mit kéne csinálnom, de még nem folyik vér az ereimben, és a szívem sem lüktet, ahogy a lelkem sem él még igazán.
Most kéne sorozatokba fognom, filmeket néznem, játszanom írnom és olvasnom. Mindez nehezen kivitelezhető, ha az embernek a jól kitalált és körvonalazott indokok múzsás súlya alatt nem mozdul a keze.

pff

Igazság szerint nem haza akarok menni. Csak el innen. Hogy újra egész nap emberek között lehessek. Igen, az jó lenne.
Fionn úgy hívná azt, amit most csinálok, hogy nyígás. Azt hiszem, hogy nincs jó kedvem. Vizsga utáni depresszió?

szakvizsga

Nem csak azért nagy öröm ez a mai, mert sikerült már-már pofátlan mázlival kihúzni azokat a tételeket, amik a lehető legegyszerűbbek voltak - vagy ahogy egyik szaktársam nevezte őket: a bónusztételeket -, hanem ráadásul sikerült egy igazán mesébe illő fordulattal még a szakdogavédéseknél fő kotnyeleskedő hölgyeményt is úgy megnyernem magamnak, hogy miután elbeszélgettünk többek között a tervezett karrieremről, vagy az idegen nyelvek mellé elsajátítandó gondolkodásmódokról, beíratott nekem egy jelest, többször is hangoztatva, hogy ez nagyon jó, remek.
Szóval igen, immáron van mit beírnom, ha végzettséget kérdeznek valahol.
Este sikerült túlesnem egy megszokottnak nevezhető "utórengésről", amelyet már tényleg nem vártam. A nagyobb stresszel járó vizsgák, események után rendre előjön belőlem az izgalom, és ilyenkor kóválygok, fáj a fejem, mindenem fáj - általában változó, hogy éppen miben nyilvánul meg a - feltehetően - idegi kimerültség, de a lényeg, hogy elég vacak közérzettel társul. Ezúttal fejfájással, hányingerrel, és mivel igyekeztem mindezt átaludni, ezért akkut tudatlansággal érkezett. Bátyámat például úgy engedtem be, hogy alig dereng valami az esetről, és elvileg többször is beszélt hozzám, de nem válaszoltam. Aha, érdekes lehetett.
A legnagyobb örömöm mindezek mellett pedig az, hogy végre itthon van a saját kis könyvem. Ugyan egypéldányos nyomtatvány (tehát limitált kiadás, hehe), de mégis közel áll a szívemhez, hiszen én küzdöttem meg érte, én írtam, az elsőtől az utolsó sorig, és megfellebbezhetetlenül az enyém. Büszke vagyok rá, és azt hiszem, hogy ezzel együtt egy kicsit magamra is.

Holnap folytatódik a blogolás. Azt hiszem, hogy az olyan apróságok motiválnak benne, mint Liza biztatása, hogy reméli, érkeznek még bejegyzések; vagy Laura msnes vallomása, hogy a barátját már zavarja, hogy túl sokszor beszél rólam, meg az íráskészségemről. Nagyon szépen köszönöm, imádlak benneteket!
És hálával tartozom azoknak is, akik szurkoltak nekem, és írtak, vagy felhívtak, nem csak a vizsga után, hanem előtte is. Tényleg úgy érzem, hogy ha ők nincsenek, akkor nem azokat a tételeket húztam volna, amiket. Szóval köszönöm mindenkinek mindent!