szakítás a gyakhellyel

Amikor a másfél órás beszélgetés végén a főnökasszonyom sírva búcsúzik el tőlem, olyankor azt érzem, hogy minden hibám és stiklim ellenére szerethető ember vagyok. Két órával (és részemről egy pohár borral, mert éljen az alkoholizmus!) később pedig részmunkaidős állásajánlattal keresett fel telefonon. Elmondása szerint a teljes főnökségi vezérkar rábólintott. Úgy tűnik, hogy akkor talán a munkám se (annyira) csapnivaló.

savanyúság?

Rá kellett jönnöm, hogy egyre szorosabb rokonlelkűséget érzek a lassan több, mint egy hónapja a konyhapulton melegedő befőttel. Együtt savanyodunk meg.

A kisfilm

A mai délutánomat, miután hazaértem a gyakorlati helyemről, és szokás szerint nagyon hamar magányomban maradtam a lakásban, kortárs magyar zeneszerzők között töltöttem. Hősök, Óriás, Brains, Subscribe, Irie Maffia. Néhány szám ragadt csak meg, és ahogy az én kezem az újrajátszó gombra, úgy ragadtak ezek hozzám a ma délutánra. Még nem tusoltam.

Ma hajnalra 8-9 óra alvással a hátam mögött ébredtem. Így sem maradhatott el a szemdörgölés, arcmasszírozás, fogyasztottam a gyakhely mindig kicsit leégett kávéját, de a pozitív különbség azért érezhető volt. Délutáni emelkedett állapotomban eljutottam a 80-as éveket idéző recsegő koncertfelvételek szintjére. Éppen egy Frenk kisfilm szólt a háttérben, amikor pattogni kezdett a távolban a levegő. Este lett addigra. A szekrényemnek dőltem, pont kilátva a függöny mentén, az Árkád #2 lapos teteje felett, egy távoli BudapestBank vörösen világító cégjelzése mögött figyeltem a tűzijátékot. Nagyjából negyed órás volt, szólt alatta a kisfilm a gépen, és Frenk mesélt arról, hogyan dobol, mi jár a fejében, hogyan alkot, mi ihleti... és megfogalmazódott bennem az a gondolat közben, hogy igazság szerint rengeteg energia tombol bennem. Kiélem a mindennapi írásmennyiségemben, az asztalon ledobolt underground zenében, néhány romkocsmázásban. Egyre inkább úgy érzem, hogy útkereső állomásom újabb állomása, hogy nem találok utat ahhoz, hogy ezt bármilyen módon egyeztessem az... elvárásokkal? A lehetőségeimmel? A... világgal? \o/

Hmm, a fejemben mindez sokkal jobban hangzott.

Nefelejtsél!

Bárcsak tudnám, hogy mit akartam leírni!