2010. október 26., kedd

nem történt meg

~kávé

Egyszerűen pocsék volt a kávé, amit a gép adott. Se tejet, se cukrot, de ha már itt tartunk, szerintem igazi kávét sem látott. De nem az íze érdekelt, csak szükségem volt arra a pluszra, amit ki tudott hozni belőlem. Korábban sosem kávéztam, túlságosan megdobogtatta a szívem, Néha az egész koponyám belefeszült. Drogosnak éreztem magam miközben ittam, olyan kis behatárolt embermaradványnak, aki szintetikusokon él. Hiába győzködtem magam, hogy mások ezt napi szinten csinálják.
Gyakran kifújtam az orrom. Az ujjaim jéghidegek voltak, pedig egyébként folyt rólam a víz. Mindig is túlfűtötték a tanulószobát. A kávé szinte a számhoz nőtt, én pedig a tananyagba mélyedtem, ujjaim a pohárra fonódtak, hogy melegedjenek. A kávé nem akart fogyni. Mint egy nagy gyerek, állandóan törölgettem a számról. Félreihattam, mert egy idő után már az ujjaimról is csöpögött. Vörös pacák nőttek a papírjaimon. Olvashatatlanok lettek a jegyzeteim! Elkáromkodtam magam. Miből tanulok akkor?! Igyekeztem menteni a helyzetet, a ruhám ujjával felitatni a foltokat, azonban tekintetem megakadt a kezemen. Nem a kávé, vér csöpögött róla. Látóterem kitágult, és szembenéztem a helység többi engem bámuló tekintetével. Az orromhoz kaptam. Nem a taknyom folyt, a vérem ömlött. A kávémba néztem, de az már rég nem kávé volt, amit ittam.

6 megjegyzés:

impresszionista írta...

Nem elég, hogy elolvastam, de még tetszett is *___*. Még, még, még? (Mondjuk, a címért köszi. Kicsit creepy lett volna élőben.)

Chim írta...

Öhm... ez? Tetszik?
Első számú reakció: dejóóó, köszi!!
Második számú reakció: hová suvasztottad el a kritikai érzékedet? XD

De tényleg, szóval ez nem lett... jó. Dugig van hibákkal, akadozik a szöveg, például a végén abszolút nem jön le szerintem, hogy a tanuló a tanulószoba rövidítése... XD
És... azt hiszem, hogy nehezen dolgozom fel, ha megdicsérsz. xD

Pedig egyébként tök jól esett, na. XD

impresszionista írta...

... szoktalak dicsérni. És basszus, nem fogom megerőszakolni minden egyes mondatodat, ha jó az összkép, akkor nem érdekelnek a hibák (én nem láttam őket?), az akadozó szöveg (nem akadtam meg?), meg semmi ilyesmi.

De jó, akkor visszavonom, ha ennyire fájdalmasan érintett! XD

Chim írta...

Annyira furcsa tőled még ilyenkor is reagot kapni. XD

Imádlak, dicsérj máskor is, én is csodállak tovább, és igen, oké, az összkép nekem is nagyon tetszett, ebben kényelmesen kiegyezhetünk. XD

impresszionista írta...

Annyira furcsa, hogy még ilyenkor is te dicséred az embert ahelyett, hogy elégedetten hátradőlnél :D. Nyugi már XD.

Chim írta...

Jaj, őő... bocsánat? XD
De, oké, most megjegyeztem. Máskor jobban igyekszem >.< XDD

Megjegyzés küldése