Minél többet gondolok rá, egyre jelképesebbé válik egy pillanat, amikor egyszerre volt jelen két kutya az életemben.
Persze a kifejezés, hogy "az életemben", kicsit túlzás, maradjunk csak annyiban, hogy "a környezetemben". A dolog elméletben egy vonatúttal indult, gyakorlatban ott kezdődött el igazán, amikor a rossz vonatra szálló gazda mellett feltűnt az alig pár hónapos, nőstény amerikai staffordshire... meg az ő huzata. Merthogy annak a kutyának lendülete volt, lényegében erőműveket megszégyenítő energiaellátást tudott volna biztosítani egy egész falunak, sőt mit falunak?
És én még attól tartottam, hogy az amerikai staffordshire egyébként olyan kutyafajta, amelyik állandó energiatakarékon működik, és két napos késéssel dolgozza fel, hogy tegnap eldobtad a labdát. Jó, persze, ez (nem is olyan) enyhe túlzás, de féltem tőle, hogy nem az az energiatúltengéses kutya. Hát szerencsére semmi ilyesmitől nem kell tartanom. Mert az a nőstény, ott a rossz vonatra szállt gazda oldalán tulajdonképpen két térben és három időben létezett egyszerre, főleg, ha rázta magát, olyankor minden energiaértéke a duplájára növekedett, és még így se kötötte le igazán a figyelmét semmi. Kivéve egyetlen dolgot. De ezzel én is így voltam.
Itt érkezünk el a dolog fordulópontjához, az igazi jelképességig, amikor levettem róla a szememet, és kinéztem, egyenesen arra az állomásról elsétáló emberek után bámuló, első blikkre kölyöknek tűnő utcakutyára, amely mellett a vonat pillanatokon belül el is haladt. A staffordshire is látta, jól meg is morogta, nem kis feltűnést keltve a körülötte utazók között.
Hát, ennyi lenne a sztori. Az egész egyetlen megállóig tartott, mert a kallerral lebeszélte, h rossz vonatra szállt, így le is szálltak. Én meg ott maradtam kutyák nélkül. Na de majd lesz ez másként is.
Persze a kifejezés, hogy "az életemben", kicsit túlzás, maradjunk csak annyiban, hogy "a környezetemben". A dolog elméletben egy vonatúttal indult, gyakorlatban ott kezdődött el igazán, amikor a rossz vonatra szálló gazda mellett feltűnt az alig pár hónapos, nőstény amerikai staffordshire... meg az ő huzata. Merthogy annak a kutyának lendülete volt, lényegében erőműveket megszégyenítő energiaellátást tudott volna biztosítani egy egész falunak, sőt mit falunak?
És én még attól tartottam, hogy az amerikai staffordshire egyébként olyan kutyafajta, amelyik állandó energiatakarékon működik, és két napos késéssel dolgozza fel, hogy tegnap eldobtad a labdát. Jó, persze, ez (nem is olyan) enyhe túlzás, de féltem tőle, hogy nem az az energiatúltengéses kutya. Hát szerencsére semmi ilyesmitől nem kell tartanom. Mert az a nőstény, ott a rossz vonatra szállt gazda oldalán tulajdonképpen két térben és három időben létezett egyszerre, főleg, ha rázta magát, olyankor minden energiaértéke a duplájára növekedett, és még így se kötötte le igazán a figyelmét semmi. Kivéve egyetlen dolgot. De ezzel én is így voltam.
Itt érkezünk el a dolog fordulópontjához, az igazi jelképességig, amikor levettem róla a szememet, és kinéztem, egyenesen arra az állomásról elsétáló emberek után bámuló, első blikkre kölyöknek tűnő utcakutyára, amely mellett a vonat pillanatokon belül el is haladt. A staffordshire is látta, jól meg is morogta, nem kis feltűnést keltve a körülötte utazók között.
Hát, ennyi lenne a sztori. Az egész egyetlen megállóig tartott, mert a kallerral lebeszélte, h rossz vonatra szállt, így le is szálltak. Én meg ott maradtam kutyák nélkül. Na de majd lesz ez másként is.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése