Nem csak a hőség borzasztó, az még hagyján. Hiszen az esték így is hűvösek, és tök szép nagy ablakom van. Az egyetlen bibi, hogy ha kinyitom, akkor beindul a műsor. Így történt ezúttal is.
Mostanában hiába ébresztem magam mindig reggel 8-kor, este nem akar álom jönni a szememre. Ma nagyjából hajnali fél egyig dumáltunk Neoticával, és nagyon reménykedtem benne, hogy végre jót fogok aludni. Hát nem így történt. Az ablakomat teljesen kitárva...
Parkos részre néz a szobám ablaka, ahol sosem áll meg az élet. Hétvége révén imádnak konkrét családok kiköltözni a padokhoz, ahol a gyerekek ordítanak és játszanak, a szülők pedig még őket is túlkiabálják, hogy egymást halhassák. A módszer elég cigányos. De ha nem ők, akkor vagy a zenét bömböltető kiskamaszok, vagy a nagyon büdös szivar vagy pipafüstöt eregető öregurak társasága ül le. Estére viszont mindenképpen a kiskamaszoké a terep. Részegen, kiabálva tartanak hazafelé, tuctuccot hallgatva a mobiljaikon, és élvezik, hogy hangosak, meg ők a górék.
A mai este se volt egyszerű. Egy baráti társaság próbált végigvonulni az ablakunk alatt, de nem ment nekik. Hagyjál békén! - üvöltötte a kiscsaj úgy, ahogyan csak a matt részeg kiscsajok képesek rá. Én is azért néztem ki az ablakon, mert már azt hittem, hogy erőszakolják. Az eset gyanús is volt, egy srác tartotta, de nem azért, mert bántani akarta volna - a kiscsaj anélkül is sírva a betonra ájult a következő percben. A barátai próbálják felkaparni, de reménytelen.
Hamarosan mentők szirénáznak, de egyelőre nem hozzá érkeznek. Addig informálódok a baráti társaság egyik leszakadt részlegétől: nem mentem le közéjük, tisztán értem a beszélgetésüket a hatodikon is, hiszen az ott lévő csaj is ordít, csak nem ájul el utána, egyszerűen folytatja a bömbölést, amibe belekezdett. Megcsaltál, te geci kis f@sz! - bömböli, miközben a csávó csitítani próbálja. Felesleges, szerintem már mind a három lakótömb őket hallgatja. Hamarosan kiderül, hogy nem is akárkivel csalta meg a srác, hanem azzal a csajjal, akit azóta a barátai az egyik padhoz vittek (pontosabban miután két srác próbálta elvonszolni odáig, az egyik csaj elvette tőlük, és kézben, menyasszony-módra odavitte). - Már többször is elájult - bömböli a sírós csaj az expasija barátainak (bocsi, tudom, kezd sok lenni a szereplő), akik még akkor is csak egy lépéssel hajlandók odébb állni az út közepéről, amikor egyszerre két kocsi is el akarja gázolni őket. - Ivott minden szart, rászívott, most meg valami gyógyszert is bevett - sír tovább a csaj. - Eddig is folyton elájult, aztán mi van? - teszi fel a költői kérdést. Költői, mert senki nem válaszol rá, viszont mindenki gondol magában valamit. Nem veszik észre, hogy közben egy hölgy gyakorta feléjük lesve, szinte futna próbál elslisszolni mellettük.
Időközben folytatódik a hatalmas szirénázás a távolban, a percek telnek, álommanó nem jön, én meg már unom a fekvést, úgyhogy kimegyek a konyhába, aztán ellenőrzöm, hogy tesóm szobájában is hallani-e ezt az egészet (nem hallani, viszont fülledt meleg van), végül visszatérek az ablakhoz. Épp időben, a kitartóan hisztiző csaj káromkodva fogadja a kiérkező mentőst, amiért az villogni mer. Közben az expasija és a haverja már fut is, mutatja a mentősnek, hogy hová kell menniük. A mentőben felkapcsolják a villanyokat, berakják a csajt, majd ajtó becsuk, barátokat megnyugtatják. A motort ugyan lekapcsolják, de a fényjelzés megy tovább. Engem meg szabályosan ledöbbent, ahogy a csaj kifakad, miután hamarosan a mentősök villogva viszik is el a beájult csajt.
- Hogy lenne már baja?! - üvölt magából kikelve. - Az ilyeneknek soha nincs semmi bajuk. Ivott, szívott, gyógyszerezett, de hogy lenne már baja?! - Itt még reménykedtem abban, hogy ki kéne hallanom belőle az iróniát, a következő mondata azonban határozottan száműzte a naivságomat. - Az ilyen csajoknak soha nincs semmi bajuk! Bezzeg az olyan rendes, kedves csajoknak, mint én... Azokkal mindig van valami!
Ja, végülis csak mentő vitte el a beájulóst. Az tényleg mindennapi eset, nem is nevezhető "valaminek." Most lassan három óra lesz, viszont a csaj még mindig itt bömböl az ablak alatt, magát dicsérve, hogy mennyire nem érdemelte meg a szakítást, és a pasiját szidva. Ezt hallgatja az egész lakástömb.
Az előbb, mikor kihajoltam az ablakon, egy nő hangját hallottam az alattam lévő ablakból, ahogy mond valakinek valamit. Lehet, hogy tévedtem, akkor csak a bokrok közé ültek be valakik beszélgetni.
Azért ez az egész elég kemény. Most pedig, hogy mindezt frissiben megosztottam veletek, próbálok elaludni végre. Jó lenne.
Mostanában hiába ébresztem magam mindig reggel 8-kor, este nem akar álom jönni a szememre. Ma nagyjából hajnali fél egyig dumáltunk Neoticával, és nagyon reménykedtem benne, hogy végre jót fogok aludni. Hát nem így történt. Az ablakomat teljesen kitárva...
Parkos részre néz a szobám ablaka, ahol sosem áll meg az élet. Hétvége révén imádnak konkrét családok kiköltözni a padokhoz, ahol a gyerekek ordítanak és játszanak, a szülők pedig még őket is túlkiabálják, hogy egymást halhassák. A módszer elég cigányos. De ha nem ők, akkor vagy a zenét bömböltető kiskamaszok, vagy a nagyon büdös szivar vagy pipafüstöt eregető öregurak társasága ül le. Estére viszont mindenképpen a kiskamaszoké a terep. Részegen, kiabálva tartanak hazafelé, tuctuccot hallgatva a mobiljaikon, és élvezik, hogy hangosak, meg ők a górék.
A mai este se volt egyszerű. Egy baráti társaság próbált végigvonulni az ablakunk alatt, de nem ment nekik. Hagyjál békén! - üvöltötte a kiscsaj úgy, ahogyan csak a matt részeg kiscsajok képesek rá. Én is azért néztem ki az ablakon, mert már azt hittem, hogy erőszakolják. Az eset gyanús is volt, egy srác tartotta, de nem azért, mert bántani akarta volna - a kiscsaj anélkül is sírva a betonra ájult a következő percben. A barátai próbálják felkaparni, de reménytelen.
Hamarosan mentők szirénáznak, de egyelőre nem hozzá érkeznek. Addig informálódok a baráti társaság egyik leszakadt részlegétől: nem mentem le közéjük, tisztán értem a beszélgetésüket a hatodikon is, hiszen az ott lévő csaj is ordít, csak nem ájul el utána, egyszerűen folytatja a bömbölést, amibe belekezdett. Megcsaltál, te geci kis f@sz! - bömböli, miközben a csávó csitítani próbálja. Felesleges, szerintem már mind a három lakótömb őket hallgatja. Hamarosan kiderül, hogy nem is akárkivel csalta meg a srác, hanem azzal a csajjal, akit azóta a barátai az egyik padhoz vittek (pontosabban miután két srác próbálta elvonszolni odáig, az egyik csaj elvette tőlük, és kézben, menyasszony-módra odavitte). - Már többször is elájult - bömböli a sírós csaj az expasija barátainak (bocsi, tudom, kezd sok lenni a szereplő), akik még akkor is csak egy lépéssel hajlandók odébb állni az út közepéről, amikor egyszerre két kocsi is el akarja gázolni őket. - Ivott minden szart, rászívott, most meg valami gyógyszert is bevett - sír tovább a csaj. - Eddig is folyton elájult, aztán mi van? - teszi fel a költői kérdést. Költői, mert senki nem válaszol rá, viszont mindenki gondol magában valamit. Nem veszik észre, hogy közben egy hölgy gyakorta feléjük lesve, szinte futna próbál elslisszolni mellettük.
Időközben folytatódik a hatalmas szirénázás a távolban, a percek telnek, álommanó nem jön, én meg már unom a fekvést, úgyhogy kimegyek a konyhába, aztán ellenőrzöm, hogy tesóm szobájában is hallani-e ezt az egészet (nem hallani, viszont fülledt meleg van), végül visszatérek az ablakhoz. Épp időben, a kitartóan hisztiző csaj káromkodva fogadja a kiérkező mentőst, amiért az villogni mer. Közben az expasija és a haverja már fut is, mutatja a mentősnek, hogy hová kell menniük. A mentőben felkapcsolják a villanyokat, berakják a csajt, majd ajtó becsuk, barátokat megnyugtatják. A motort ugyan lekapcsolják, de a fényjelzés megy tovább. Engem meg szabályosan ledöbbent, ahogy a csaj kifakad, miután hamarosan a mentősök villogva viszik is el a beájult csajt.
- Hogy lenne már baja?! - üvölt magából kikelve. - Az ilyeneknek soha nincs semmi bajuk. Ivott, szívott, gyógyszerezett, de hogy lenne már baja?! - Itt még reménykedtem abban, hogy ki kéne hallanom belőle az iróniát, a következő mondata azonban határozottan száműzte a naivságomat. - Az ilyen csajoknak soha nincs semmi bajuk! Bezzeg az olyan rendes, kedves csajoknak, mint én... Azokkal mindig van valami!
Ja, végülis csak mentő vitte el a beájulóst. Az tényleg mindennapi eset, nem is nevezhető "valaminek." Most lassan három óra lesz, viszont a csaj még mindig itt bömböl az ablak alatt, magát dicsérve, hogy mennyire nem érdemelte meg a szakítást, és a pasiját szidva. Ezt hallgatja az egész lakástömb.
Az előbb, mikor kihajoltam az ablakon, egy nő hangját hallottam az alattam lévő ablakból, ahogy mond valakinek valamit. Lehet, hogy tévedtem, akkor csak a bokrok közé ültek be valakik beszélgetni.
Azért ez az egész elég kemény. Most pedig, hogy mindezt frissiben megosztottam veletek, próbálok elaludni végre. Jó lenne.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése