2010. június 3., csütörtök

estére a lelkivilágom

Jelentem: az egész napos kopoltyúnövesztéses, halakkal beszélgetős hangulat estére megkopott, aztán úgy mállott le rólam, mint falról a nedvesen feldobott, majd kiszáradt papírzsepi.
Mostanában megint ott tartok, hogy este 11-re nyílik ki a szemem igazán, és hajnali 1-ig nyitott szemmel fekszem az ágyamban. Ráadásul megnövekedő energiaszintem általában a véremben lévő boldogsághormon-mennyiséget is megdobja. Ami alapjáraton azért kafa (hogy leglaább akkor megdobja valami), de nem lesz ez így jó, ha otthon meg majd korán kell kelni, dolgozni napközben, majd időben feküdni és aludni. :S
Tegnap még a tévé is duruzsolt a falból körülöttem: vagy a fölöttem, vagy a mögöttem lévő szobában bömböltették. Hihetetlen, de a fal annyira vastag, hogy átkopogni (dörömbölni, ordítani) nem lehet (legalábbis nem olyan hangosan), hogy a tévéjük ne nyomná el kisujjal, de mégis állandóan áthallatszik tőlük valami. (A felettünk lévő szerintem már hobbiból vág földhöz időnként valamit, és áll neki hajnali 7-kor padlót szegecselni.)
Remélem, hogy a lakást, ahonnan a tévé hangja jő, hallókészülékes öregek lakják, különben megy az ügy a közösképviselő elé. (Ma akartam becsöngetni a felettünk lakóhoz, hogy ők-e azok, de kiment a fejemből nagy demotiváltságomban.)

Mindenesetre ma még nem hallom, hogy bekapcsolták volna a tévét. Ha eddig nem tették meg, akkor ezután már nem szokták... reménykedem. :)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése