vizsgadrukk

Borzasztóan meg vagyok rémülve. Olyan hirtelen tört rám a rettegés, mint amikor még az érettségi közeledett - és ugyan így ott lihegett előtte a felismerés is: kevés az idő. Nem voltak ilyen hatásvadász kijelentősek előtte, hogy "tikk-takk", meg "mwhuhahaa, az időd hamarosan lejár", hanem csak maga a felismerés, aztán a rémület érkezett, hogy "basszus..." Hiszen ha belegondolok: talán már egy hónap se kell hozzá, hogy elkezdődjenek az első szakvizsgák. Ez annyiban különbözik az érettségitől, hogy jelentős tapasztalatokkal bővültem azóta. Na nem előadói képességeim fejlődéséről beszélhetünk (azt hiszem, hogy amíg nem voltam tudatában annak, hogy egész intelligensen is tudok beszélni, akkor feszült helyzetekben még egész intelligensen tudtam beszélni), hanem sokkal inkább egy másik komoly volumenű felismerésről: nem igazán tudok tanulni. A tanulás, magolás és egyéb szinonimái annak a folyamatnak, amikor a diák úgy jegyez meg dolgokat, hogy aztán már a vizsga másnapján képtelen bármit is felidézni belőle, nem az én műfajom. Az így megszerzett tudás ugyanis nálam már azelőtt törlődik, hogy letisztulna. Így vizsgára vagy teljesen zavaros fejjel, vagy teljesen tudatlanul tudok beülni. A köztes állapot eltalálásához, amikor ugyan már nem emlékszem mindenre, de ami megmaradt, azt kristálytisztán értem, rendkívül ritka eset, és általában olyan gyakran fordul elő, ahányszor ösztöndíjjal végeztem el egy félévet...
Persze nem félek: Fionn avatott anno még be egy rendkívül jó, és számomra is bevált módszer titkába. A szöveget magad elé kell raknod, és legalább háromszor átolvasnod. Lehet többször is, de minimum háromszor, és olyankor figyelj is oda rá. Tudd, hogy mit olvasol.
Így lettek meg azok a vizsgáim, melyikeken nem puskázással mentem át. Szóval jó módszer, bevált módszer, még egyszer köszi Fionn!
Tehát olvasni fogok, olvasnom kéne. De ahhoz, hogy ezt kivitelezni tudjam, szükségem lenne kidolgozott tételekre. És itt üt be a ménnykü a nagy tervbe, és ezért üti meg a maximumot az ember agyában a félelem faktor energiaszintje, mert ismétlem: talán egy hónap se kell ahhoz, hogy elkezdődjenek a szakvizsgák. Ennyi idő alatt a tételeket ki kéne dolgozni (ha a tételek mennyiségét egyenlő számú elektromos voltra váltanánk, akkor már nem lenne egészséges fogdosni őket) és legalább háromszor át is kéne olvasni.
Tudom, hogy később még több feszültséggel kecsegtető helyzetek várnak rám (gondoljunk csak a hétköznapi dolgokra, mint amilyen mondjuk az, hogy gyűrűvel a kezemben fogok egy nő előtt térdelni, és egyetlen szóra várni), de jelenleg ez az egyik legnagyobb problémám. És most így utólag, ha belegondolok, ez is csak abban gyökeredzik, hogy nem a múzsa talált rám (bár ennek a kijelentésnek a hitelessége a bejegyzés nagyságával ellentétesen növekszik), hanem a felismerés, hogy (nem bírom elégszer ismételni) talán egy hónap sincs már hátra...

Izgulni már izgulok. Lehet, hogy nem ártana már az sem, ha készülni is elkezdenék?