Vettem egy kutyát. Pontosabban: veszek egy kutyát. Ezzel a gondolattal akartam nekivágni a libris bevásárlótúrámnak. Ugyanis nem kutyát akartam venni, hanem egy róluk szóló könyvet. Senki ne lexikonokra, meg "Hogyan neveled a kutyádat" típusú puhafedeles négylábú szótárakra gondoljon, hanem egy olyan könyvre, amiben a kutyáé, és a beszédéé a főszerep.
Még az Edittel megsétált kávévásárlási ceremóniám szúrtam ki magamnak... vagy talán már előtte is kinéztem. Azt hiszem, hogy pontosan így kezdődik a szerelem ember és kutya között: nem is tudni pontosan, hogy mikor láttam meg először, de már akkor is úgy éreztem, hogy egymásra várunk.
Az elhatározás azt hiszem, hogy péntekre esett, de ellenálltam. Ebben segített a skót énem, illetve az, hogy igazából pont nem egy ilyen könyvre lenne szükségem. Előre félek, hogy mit fog kihozni belőlem olvasás közben.
Azonban ma már nem bírtam ellenállni. Kétszer is jártam benn a boltban, kétszer is elhatároztam, hogy nem, nincs is szükségem rá, de aztán... dehogy nincs! Ott álltam két könyv fölött, és vacilláltam. Próbáltam a szívemre hallgatni, de az teljesen belebolondult abba a bizonyos első gondolatba, amivel motiválni akartam magam: "enyém lesz egy kutya! Kutyám lesz!" Persze nem lesz, ez csak egy könyv. Legfeljebb a kutya sorsát fogom megvenni.
Az egyik könyv egy kölyökről szól, méghozzá egy labrador kölyökről, aki belecsöppenve egy fiatal házaspár életébe elindítja őket a szeretni-tanulás útján. Nem vagyok oda a labradorokért, számomra kicsit túl mesterséges állatok... mondjuk a legtöbb pedigrés kutyussal így vagyok. Persze azért pár fajtát elfogadnék, de jobb szeretem azokat, melyikekért nem kell pénzt kiadni. És ezt nem a skót énem mondatja velem. A pedigrés kutya... a pedigrés kutya... elkényeztetett. Törékeny, és általában kényes az étkeztetése. Szinte még a főbb jellemvonásait is ismerem, anélkül, hogy akár találkoztam volna vele.
Sokkal jobban imádom náluk a templomtérieket, avagy: korcsokat. Egy korcs kutyus meglepetés. Minden jellemvonása újdonság. A fejlődése nincs megírva sehol előre. Strapabíróbb és... igazi kis rejtélyek. És ahhoz képest, hogy néhány - ahogy korábban már mondta -, akár az egyik járdakereszteződésben is szembe jöhet veled, sokkal ragaszkodóbbak. Egy korcs kutya, főleg ha az utcáról, vagy egy telepről kerül hozzád, sokkal többet látott és tapasztalt annál, mint fajtársai, akikért ha már egyszer pénzt adnak ki, ritkán adnak túl utána.
Számomra egy korcs kutya öröm.
Nem tudom, hogy ilyen kutyáról szól-e a másik könyv, még az is lehet, hogy egy fajtiszta ebé a főszerep. Erre még nem jöttem rá, de tudom a korát: nem fiatal már. És egy kicsit beteg is. Viszont beleolvastam a könyvbe, Garth Stein Enzo című írásába, és egyszerűen magával ragadtak a sorok. Az első szó volt a csepp, amelyből folyó duzzadt, a sorok árja, hogy aztán bősz erővel elkapjon a sodrása... irány a szavak tengere! Ő kell nekem!
Előre tudom, hogy nem lesz könnyű végigolvasni egy olyan könyvet, amely nem végződik happy enddel. Hiszen egy kutya éveinek száma is véges. De most azt hiszem, hogy újra végig fogom járni ezeket az éveket, mert róla akarok olvasni, arról, ahogy az író ír, a kutya pedig beszél.
Lesz egy kutyám.
Még az Edittel megsétált kávévásárlási ceremóniám szúrtam ki magamnak... vagy talán már előtte is kinéztem. Azt hiszem, hogy pontosan így kezdődik a szerelem ember és kutya között: nem is tudni pontosan, hogy mikor láttam meg először, de már akkor is úgy éreztem, hogy egymásra várunk.
Az elhatározás azt hiszem, hogy péntekre esett, de ellenálltam. Ebben segített a skót énem, illetve az, hogy igazából pont nem egy ilyen könyvre lenne szükségem. Előre félek, hogy mit fog kihozni belőlem olvasás közben.
Azonban ma már nem bírtam ellenállni. Kétszer is jártam benn a boltban, kétszer is elhatároztam, hogy nem, nincs is szükségem rá, de aztán... dehogy nincs! Ott álltam két könyv fölött, és vacilláltam. Próbáltam a szívemre hallgatni, de az teljesen belebolondult abba a bizonyos első gondolatba, amivel motiválni akartam magam: "enyém lesz egy kutya! Kutyám lesz!" Persze nem lesz, ez csak egy könyv. Legfeljebb a kutya sorsát fogom megvenni.
Az egyik könyv egy kölyökről szól, méghozzá egy labrador kölyökről, aki belecsöppenve egy fiatal házaspár életébe elindítja őket a szeretni-tanulás útján. Nem vagyok oda a labradorokért, számomra kicsit túl mesterséges állatok... mondjuk a legtöbb pedigrés kutyussal így vagyok. Persze azért pár fajtát elfogadnék, de jobb szeretem azokat, melyikekért nem kell pénzt kiadni. És ezt nem a skót énem mondatja velem. A pedigrés kutya... a pedigrés kutya... elkényeztetett. Törékeny, és általában kényes az étkeztetése. Szinte még a főbb jellemvonásait is ismerem, anélkül, hogy akár találkoztam volna vele.
Sokkal jobban imádom náluk a templomtérieket, avagy: korcsokat. Egy korcs kutyus meglepetés. Minden jellemvonása újdonság. A fejlődése nincs megírva sehol előre. Strapabíróbb és... igazi kis rejtélyek. És ahhoz képest, hogy néhány - ahogy korábban már mondta -, akár az egyik járdakereszteződésben is szembe jöhet veled, sokkal ragaszkodóbbak. Egy korcs kutya, főleg ha az utcáról, vagy egy telepről kerül hozzád, sokkal többet látott és tapasztalt annál, mint fajtársai, akikért ha már egyszer pénzt adnak ki, ritkán adnak túl utána.
Számomra egy korcs kutya öröm.
Nem tudom, hogy ilyen kutyáról szól-e a másik könyv, még az is lehet, hogy egy fajtiszta ebé a főszerep. Erre még nem jöttem rá, de tudom a korát: nem fiatal már. És egy kicsit beteg is. Viszont beleolvastam a könyvbe, Garth Stein Enzo című írásába, és egyszerűen magával ragadtak a sorok. Az első szó volt a csepp, amelyből folyó duzzadt, a sorok árja, hogy aztán bősz erővel elkapjon a sodrása... irány a szavak tengere! Ő kell nekem!
Előre tudom, hogy nem lesz könnyű végigolvasni egy olyan könyvet, amely nem végződik happy enddel. Hiszen egy kutya éveinek száma is véges. De most azt hiszem, hogy újra végig fogom járni ezeket az éveket, mert róla akarok olvasni, arról, ahogy az író ír, a kutya pedig beszél.
Lesz egy kutyám.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése