2010. április 7., szerda

rapidos görcsoldás-szerűség

Nem akartam még a blogra is kiírni, mert féltem, hogy Muciii kedvét elveszem vele, de a helyzet az, hogy tegnap elkészültem a szakdogámmal. Legalábbis kaptam egy nap szünetet: még aznap este átküldtem a konzulensemnek, akivel holnap fogjuk átbeszélni az egészet, és onnantól újra rághatom át magam az egészen. Azonban a mai nap az enyém. És ugyan várnak a kidolgozandó cikktémák, de úgy döntöttem, hogy oldanom kell azon a görcsön, amivel a szakdoga írása járt. Mert még ma is úgy léptem be a lakásba, hogy gyorsan enni kell, közben már menjen is a mosógép, hogy mire végzek az ebéddel, tudjak teregetni, aztán a mosogatás már jó pihenés lesz pár órányi vesződés után, pedig mindjárt itt az este, jön a bátyám, kell vacsi, aztán tízig úgyse mozdulok a szobájából, de utána még hajnali egyig itt az idő a folytatásra... szóval görcsöltem.
Ennek oldására félretettem estéig a cikkeket, és heveny vágyébresztésbe fogtam. A mai nap során is mostam, pakolgattam, bevásároltam, telefonálgattam, leveleztem... csupa olyan dolgot csináltam, amiknek itt volt már az idejük. Néha pihennie is kell az embernek, mert különben elfelejti, hogyan is kell azt csinálni.

Aztán esetleg este már lehet, hogy nekiállok a cikkeknek. Holnaptól pedig folytatódik a hajtás. Sok sikert és kitartást mindenki szakdogázó blogolvasómnak!

4 megjegyzés:

Muciii írta...

Ééééédi vagy! Most már írhatod az enyémet! :D Viccelek! :D Megy ez, csak lassan! Rém ügyes vagy, emelem is a még nem létező kalapomat!
"Ez jó mulatság, férfimunka volt!!!" :)

Chim írta...

Tényleg nem akarom, hogy rosszul érintsen. Ha nem lennék a nyári szünet óta szinte napi szinten írásra fogva, akkor én sem állnék ennyire készen vele. Jelentős előnyöm van.;)
De nagyon szurkolok Neked, tessék gürcölni felette!>.< Nem feladni, írni-írni!!

pitypang írta...

De most ez mi, meg hogy? Vagy én vagyok eltévedve? Azt hittem, elsőéves vagy. Tavaly máshova jártál, nem? De még ha másodéves is lennél... tőlünk még csak a szakdoga témáját kérik, szóval mi, meg hogy, meg mi? XD Egyébként gratulálok, de nem értem XD.

chim írta...

Még így hirtelen ötletem sincs, hogy mi kevert meg. :/ Egy költözés volt időközben, alig másfél hónapja, de ennyi. Továbbra is ugyan oda járok, mint eddig, tehát másodéves vagyok.;) Ez egy felsőfokú szakképzés, így az elég releváns dolog, hogy a második év végére szakdolgozatot kell írnom, és szakvizsgáznom is kell majd. Szóval ez nem alapképzés. Így már rendben van a dolog? :)

Megjegyzés küldése