2010. február 4., csütörtök

szakdolgozat

A mai este során nem teketóriáztam tovább, és megírtam szakdolgozatom első mondatát, amit pillanatokon belül újabbak követtek.
Bántam, hogy nem szerelkeztem még fel szakirodalommal, ezért nem maradt más: az internetre támaszkodtam. Szakdolgozatom első oldalain nem akarok mást tenni, mint beszámolni arról, hogy az internet miként született meg, majd fejlődött azzá, aminek köszönhetően most én is pötyöghetem a blogomba ezt a bejegyzést.
Döbbenetes, hogy kb 1000 karakteren sem voltam túl, amikor már egymásnak ellentmondó adatokkal találtam szembe magamat a különböző site-okon. Pontosabban: valószínűsítem, hogy a legtöbb esetben csupán ugyanannak a fogalomnak különböző használata állhat az egymást kizáró információk mögött. Pl nem mindegy, hogy a katonai szervezet létesítette az első hálózatot két gép között, vagy egy egyetem, ahol a "login" szó első két betűje után összeomlott a rendszer. De mindkettő első hálózat-teremtésnek számít... talán túl nagyok a fél órák, amiket két mondat begépelése között tartok, szóval ne haragudjatok, ha nem teljesen érteni a gondolatmenetet.
A lényeg, hogy az internet dezinformál, és kénytelen leszek holnap hivatalos források után nézni, ha folytatni akarom. :/
Folytatni akarom.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése