álláskeresés

Még sose éreztem egy elcseszett napomat ennyire hasznosnak.

Az egész a délelőttel kezdődött, pontosabban a reggellel, amikor is először nem kellett érdekelnie, hogy elérem-e a vonatot, hogy beérjek a suliba. Éljen a budapesti lakás!
Majd ott volt a délelőtt azzal az egyetlen szem előadással, amit már a töménytelen boldogsághormonért is megérte végigcsinálni. Majd irány a suli könyvtára, ismerkedés a szakdogák olvasásának rendszerével, jegyzetelés mások munkáiból, csendes dühöngés, hogy vannak, akik még egy könyvtárban is képtelenek befogni a csőrüket, majd amikor már éreztem, hogy kezdek magam alá kerülni, mondván: Jesszusom, hogy a fenébe fogok én ilyet írni?!, akkor otthagytam az egészet, és hazamentem.
Majd újra el, bevásárlókörűt, a szomszédban lakó Neotica meglátogatása (éljen a budapesti lakás!), családmegismerés (mm Neoticáé), majd irány haza, hogy ezredszer is leégessem a tejberizst.
Majd jöttek az álláshirdetések. Bátyámnak felajánlottam, hogy kicsit felturbózom az önéletrajzát, ezzel nagyjából egy-másfél óra ment el az életemből, de én nagyon meg vagyok elégedve az eredménnyel. Ha hazaérkezik, akkor már ő is tud nyilatkozni.
Amikor ez megvolt (és kicsit szépítettem, meg aktualizáltam akkor már a sajátomon is), jöhettek a különböző állást keres-kínál honlapok, amiknek a linkjét sorban mentegettem, és ad-hoc próbálkoztam olyan kulcsszavakkal, amik esetleg engem érdeklő állásajánlatokat dobnak ki.
Hát tudjátok, lepetéztem, amikor egyszer csak szemben találtam magam álmaim állásajánlatával. Mondjuk, annyira nem volt nehéz teljesítenie a kritériumokat, szerkesztői vagy újságírói munkát ajánlott, és mindezt egy műsor háttérmunkásaként. Nagyjából fél óráig felváltva örömködtem és próbáltam nyugodt gondolkodásra ösztökélni magamat. Addig is a többi állásajánló honlap szépen felsorakozott könyvjelzőként, és eltűntek az aloldalak: maradt ez az egy. Majd útközben alakul - gondoltam, és felhívtam a telefonszámot. A jeges hangú hölgyemény, akit kapásból ötvenesnek saccoltam, és csakis rövidre vágott, tépett, szürke hajjal tudtam elképzelni (illetőleg tudok azóta is), eddigi szakmai tapasztalatom felől érdeklődött. Nem hagytam semmit a véletlenre, és a legkevésbé sem bíztam hosszútávú emlékezőképességemben, ami segítségével ilyenkor rekonstruálhatnám, hogy eddig hol is dolgoztam. Csodaszép pillanat volt, mikor a kérdés elhangzása után gyorsan az önéletrajzomba lestem, hogy tényleg, merre és miként is jártam eddig?
Kaptam mailcímet, amire két ember (egy főszerkesztő és egy tanár) felhívása árán megtudtam, hogy akkor most mit is kéne elküldenem (mielőtt valaki azt hiszi, hogy szimplán az önéletrajzomat, az csak annyiban téved, hogy... tényleg. De mentségemre szolgál, hogy lehetne ám még sok minden mást is! x).
A levelem önéletrajzostul, mindenestül elküldtem... nagyon kíváncsi vagyok.

Időközben egy gyönyörűséges álláshirdetésre sikerült ráakadnom, szórakoztatásként legyen ez a végszó:

"TV vásárló
Médiaügynökség minimum 2 év médiaterületen szerzett tapasztalattal, analitikus gondolkodással, Excel kiváló ismeretével TV vásárlót keres!"
(http://kereso.smartstaff.hu/personal-branding/?gclid=CPWb99Hr258CFY-JzAod6DjiHQ)

Részletes álláshirdetés, itt: http://kereso.smartstaff.hu/allas/37661/TV_v%C3%A1s%C3%A1rl%C3%B3.html?searchId=1265120618