nem fertőző

Beteg vagyok. Megfertőzte elmémet a valóság, meg az a töménytelen kép és hang, amik mostanában előttem villognak, miközben hatalmas pecsétként függenek rajtam az elvárások, feladatok, kényszerek, amik alatt virágozhatna az értelem, meg szárnyra kaphatna a kreativitás, hogy szőrös faun lábain múzsákat döntsön a földre és töménytelen oldalakon keresztül erőszakolja, amíg csak meg nem hal a fekete madár, és el nem hagyná a fekete fészket, fekete vércsíkot húzva maga után, de büszkén, hiszen megtette kötelességét, meg kitöltötte funkcióját, pontosan azt tette, amit elvártak tőle, az oldalak pedig - születő erőszakgyermekeik - ott szaladgálhatnának szőrös lába körül, hogy aztán nőni kezdjenek, dagadjanak, hízzanak, szélesre, nagyra, kívánatosra, olyanokra, amiket ha egy erős kéz vizslatón nyomogatni kezd, hogy érezze, ha belül rothadtak, akkor ezekből az ész, értelem, okosság buggyanjon ki, és csurogjon bő árban, én pedig végre levetkőzhessem azt a temérdek pecsétet, amik a lelkem nyomják, amiktől megfertőződik az értelmem, de amik alatt célok virágoznak, és amik nélkül ötlettelen, kopár szikes sivatag csak az elmém, amit a fertőzések hajtanak.

Tudom, hogy feladatok nélkül eltűnnék. Csak néha már sok.