2010. március 10., szerda

Időzúzás

Legszívesebben úgy törném mostanában darabjaira az időt, ahogy néha a magyar nyelvet sikerül egy-egy novellámban vagy cikkemben.
Persze ezzel sem jutnék sokkal előbbre. Az egész akció ahhoz hasonlítana, mintha szétverném a környezetemben előforduló órákat - egyszerű tüneti kezelés lenne csak, amely egyáltalán nem szüntetné meg az alapvető problémát: az időhiányt.
Mondjuk beszélek itt időhiányról, miközben 69%-on áll egy film letöltése éppen, túl vagyok pár újabb Soul Eater részen, és megint nem csinálok mostanában többet a gépemen, meg a szobámban, mint rendszerezek, aktualizálom a könyvjelzőimet és szelektálom, hogy mire nincs már szükségem. Aki régebb óta olvassa már a blogomat, az tudhatja, hogy ez egyet jelent: stressz van. Jelen esetben azonban nem akarok ilyen finomkodó lenni. Ez már határozottan a "gáz van" kategória. Amit mondjuk úgy: nehezen uralok.
Csak úgy felsorolásképpen (már a kiakasztott lista is felmondta a szolgálatot): A fő probléma nem az, hogy szakdolgozatot kéne írnom. Bár ennek is megvannak a maga mélységei, mert néha a téma nagyságától rettenek meg, máskor meg attól, hogy mindezt röhejesen kevés oldalmennyiségbe kéne belepaszírolnom.
A fő probléma az a szabadidőm beosztása. Ugyanis mint nagy általánosságban, most is úgy jártam, hogy amikor mással kéne foglalkoznom, akkorra sikerül a legtöbb ötletelést összehoznom. Ráadásul mostanában minden örömbe üröm vegyül.
A cikkek kidolgozása folyamatos. Bár egyre jobban tartok a beérkező Napidoktoros témáktól, mert az előző heti is jól kifogott rajtam, de azért eddig sikerült produkálnom a megkövetelt hatot hetente.
Nem úgy, mint a szakdoga kidolgozását, amivel csúnyán elmaradtam. A fő problémámat az okozza, hogy eddig nem jött be maradéktalanul egyik tárhelyszolgáltató sem. Mindegyiknél voltak előnyök és nagy-nagy hátrányok.
Ráadásul időközben felmerült bennem az ötlet, hogy ha már publikálom, ezt megtehetném egy saját weboldalon is, úgyis poton pénzért árulják már a tárhelyeket. Oda felkerülhetne portfólió, cikkek, megjelenések...
A dolog azért foglalkoztat annyira, mert szeretnék az iskola nyáreleji befejezése után elhelyezkedni főállásban egy lapnál. Azonban sajnos az újságírás meglehetősen kapcsolati alapon működő szakma - ezt a BKF-en megrnedezett Cégek Napján, a próbainterjúztató hölggyel jól kibeszélgettük, megerősített -, és nem gyakori az újságírói álláshírdetés.
Ez még csak nem is jelentene olyan nagy problémát, ha akkor legalább azt tudnám, hogy milyen újságok vannak mostanában piacon, milyen mailcímre küldhetek önéletrajzot és cikket ahhoz, hogy ne nézzenek hülyének miatta. Ráadásul két éve pénzhiány miatt Metropolon kívül nem sok újság került a kezembe, előtte pedig érdeklődés hiányában maradt el az újságvásárolgatás... így még ezen a téren sem vagyok jól informált. Azt hiszem, hogy kénytelen leszek beruházni, és körbenézni, ha ezt tényleg komolyan gondolom.
Pedig ráadásul újabban sorra sikerül megszervezni a mozizásokat. Tegnap voltunk Alice Csodaországban-on, jövő héten pedig ha minden igaz, akkor Avatar IMAX-re és Komfortos Mennyországra is sikerülni fog a bejutást. Ezekről nagyon-nagy kedvvel írnék kritikákat, de szívesen venném, ha sikerülne túllépni a PR Heraldon, és máshol, szakmaibb lapnál megjelentetni őket. Azonban informáltság hiányában...
Ugyan ez igaz a szakdolgozatomra is. Mivel már a beköttetés előtt publikálható elvileg, és meg-megjelennek az én témámmal foglalkozó cikkek különböző lapoknál, ezért szöget ütött fejembe a gondolat, hogy nem csak blogra kéne feltölteni őket, hanem egy-két lapnál is be lehetne próbálkozni velük. Csak már megint az informáltság... :/

Azonban ezek egyelőre még csak a saját lustaságomon múlnak. Ahogy nagyjából az a 2 novella is, amiket az öt nap múlva lejáró pályázatra terveztem beküldeni. Azonban sajnos mindkettő félkész - még jócskán igényelnék a csiszolást. Mégsem jutok el addig a nagy rendszerezgetéseim közepette, hogy meg is tegyem. Márpedig ez már szánalmas... Többet érdemelnének.

Ráadásként talán megoldást nyújtott volna több problémámra is, ha mozizás helyett elrohanok az esti Cégek Napjára, és beülök a Pesti Est előadására. Más előadások végén lehetőség volt a személyes beszélgetésekre, amik jutalma névjegykártya lett, amin ott az "ide küldd az önéletrajzod" mailcím.

Persze szívesen veszem, ha bárki tud ajánlani valamit. Nyár, de akár most kezdenék részmunkaidőben. :)

4 megjegyzés:

ancsi. írta...

Mit szólsz egy online csokievéshez? stresszoldó,boldogsághormon előhozó és még serkenti is az agyműködést. Hátha múzsád is szereti, és lesz oly' kegyes, hogy kitapossa belőled a lustaságot. ;) (Lehet belőlem sem ártana, de a mai csokiadag maximum gyomorrontást eredményezhet, írást már nem nagyon..xD )

Ádám-féle Alice Csodaországban kritikát pedig ezer örömmel olvasnék!:D Sajnos nekem még nem sikerült elmászni a moziig, hogy megnézzem, de tervben van.

Chim írta...

Hehe, nem rossz ötlet ez a csokievés. A baj az, hogy nálam előbb volt a gyomorrontás, és csak utána kezdtem csokit enni, gyógyiként rá.

Húú, ezzel a kritikás dologgal teljesen meghatottál. Szívesen írnék, de mostanában nem megy. De magyarázkodás helyett majd írok erről is egy bejegyzést. xD

pitypang írta...

Hé! Remélem, magyarul nézed ám a Soul Eatert! Ha nem, akkor irgumburgum, és többé nem szólok hozzád xD.

Chim írta...

Naná, hogy magyarul! :D Te hoztad meg a kedvem hozzá a fordítós bloggal! Még egy cikkben is gondolkodtam róla, a Herald tuti leközölné. Írtam kommenteket a fordítósba a tapasztalatokról! :D

Megjegyzés küldése