életek

Igyekszem pontosan felidézni az esetet:

A konyhában álltunk, és folyt a félmeleg víz. Én mosogattam, ezért folyt a víz, és háttal voltam neki. De ha beszélt, odafordultam. Épp beszélt, és odafordultam:
- De ez legyen a legnagyobb baj az életemben - mondta valami semmiség kapcsán. Ami csak a tegnap fényében lett semmiség. Ez a gondolat már ott is eszembe jutott, megvariáltam magamban a szavakat:
- Csak legyen életed - mondtam magamban, miközben csönd volt. Mert ő is gondolkozott.
- Legalább van valami baj még az életemben - mondta ő félhangosan, és összenéztünk.

rühellés szép szavakba szedve

Megfáradt feladatok falán elmosódott vágyak kapaszkodnak.

Lelkiismeret-furdalástól maszatos anime-nézésben virágzik a szakdoga-utálat.


Remélem ezt mindenkinek jobb olvasni, mintha azt mondanám: az odabaszós anime jobb, mint a szakdogával szarozni, nem is érdekel már más.

hörr

Nem tudok veszekedni. Most ne menjünk bele az okokba, hogy nálam ez genetikai hiba, vagy csak nem volt kitől egy jól működő modellt eltanulnom, hiszen tulajdonképpen a végeredmény a fontos.
Ráadásul túlságosan hitelt adok annak, ami ilyenkor szóba kerül, és utána napokig rágódok rajta. Nem jó ez így, nem is látni engem veszekedni. Ezúttal is úgy kezdődött, hogy beszóltak, majd rámírt, hogy haragszom-e még. Hjaj, ezek a kezdetek...
Nincs érzékem a helyes időzítéshez: hogy mikor kell engedni az akaratunkból, esetleg visszatámadni, vagy sulykolni a tényeket...
Csakis én lehetek annyira béna, hogy ha egy haverlány beszól (és remélem mindenki érti, hogy mire gondolok), akkor végül még én kérjek elnézést érte, hogy azért megütött a dolog, miközben olyan dolgok is kiderülnek rólam, hogy wtf. Például: zárkózott vagyok.
És bár jócskán túléltem, hogy beszólt, halálközeli állapotok nélkül, főleg, mikor kiderült, hogy nem is tudta, hogy mit mond... a végén mégis csak kihozta belőle, hogy borzasztóan függök tőle érzelmileg, és csak ezért volt az egész. Ő nem is szólt be keményen.
Még a kivetítés is szóba került, miszerint én abban a pillanatban, amikor beszólt, kivetítettem rá a saját problémáimat, és ezért sértődhettem meg.

Hihetetlen, hogy egyes emberek mikre képesek a saját igazukért. Ide is beillik a Freud-os csótány elmélet: nyílván azért akarod megölni a csótányt, mert a tudatod alatt vonzódsz hozzá...

Persze lehet, hogy igaza van.

Új típusú horoszkóp

Néha ha találok a neten embertípusok jellemzését, akkor azokból a születési dátum vagy teszteredmény vagy valami miatt rám igazat mindig szívesen bemásolom. (Előtte úgyis el kell jutnom addig, hogy egyáltalán kitöltsem a tesztet, stb, és ha azoknál nem bukik a dolog, akkor ennyit már tényleg megér a dolog.)
Ezúttal nem embertípusokról van szó, meg nem is horoszkópról, bármennyire is azt sugallja a cím. Ezúttal emberi készségekről hoztam nektek valamit. Mióta főiskolára járok, és a tanárok néha megoldásokat követelnek tőlünk, többször is hallottam az enyémekre olyat, hogy kreatív. Én ezt középiskolában inkább deviánsnak hívtam, de azért már akkor is büszke voltam rá. Hát főleg most, hogy tanultam rá egy pozitív szót (vagy szavat? :S), még jobban szeretem.
A minap a szakdolgozatomon ügyködtem, ekkor akadtam rá az oldalra, amire így találhattok el Ti is: http://www.ektf.hu/hefoppalyazat/pszielmal/a_kreativits_fogalma.html

Innen másolom ki azt, hogy mit is jelent kreatívnak lenni, milyen az. Nagyon jól szórakoztam rajta. :)

A kreativitást az 50-es években Guilford kezdte el vizsgálni. „A kreativitás alkotóképességet, teremtőképességet jelent, amely során a különféle képességek szerveződése lehetővé teszi az elszigetelt tapasztalatok összekapcsolását, újszerű értelmezését és új formában történő megjelenését.”

Guilford szerint a kreativitás a divergens (széttartó) gondolkodásban nyilvánul meg. A divergens gondolkodás teszi lehetővé egy probléma több oldalról való megközelítését annak megoldása során, illetve olyan elemek összekapcsolását, amelyeket rendszerint egymástól függetlennek, vagy össze nem illőnek tartunk. A divergens gondolkodást segítő feladatoknak egyszerre több helyes megoldása is létezik. Összefoglalva a divergens gondolkodás megmutatkozik:

• A problémák iránti érzékenységben
• A gondolkodás könnyedségében (fluencia), amely a szavak, gondolatok közötti kapcsolatok gyors képzésében nyilvánul meg.
• A gondolkodás rugalmasságában (flexibilitás), ez teszi lehetővé a megoldások célszerű variálását.
• A gondolkodás eredetisége (originalitás), a szokatlan megoldások képességében rejlik.

Az intelligencia a divergens gondolkodással ellentétes konvergens (összetartó) gondolkodáson alapszik. A konvergens gondolkodás lényege, hogy egy adott probléma megoldásánál, már a jól bevált megoldást, sémát alkalmazzuk.

A kreatív ember jellemzői

Többen is vizsgálták, hogy melyek azok a személyiségjegyek, amelyek az alkotó embert jellemzik. Cropley a kreatív ember a következő tulajdonságait említi:

• Változásra törekvés
• Merészség
• Impulzivitás (kevésbé képes kontrollálni magát)
• >A fegyelmezetlenségre való hajlam, az általuk elért cél érdekében
• Nyitottság az új elképzelések iránt
• Nonkonformizmus
• A tekintély megkérdőjelezése
• Gyors, rugalmas reagálás az új helyzetekre.

Hát, ennyi lenne.
Most jön a bejegyzéscím magyarázata: Miközben olvastam, teljesen olyan érzésem volt, mintha egy csillagjegy általános jellemzőit olvasnám (esetemben a nyilasét), amelyikre néha hevesen bólogatok, máskor pedig csak megrázom a fejem.
Meg kell, hogy állapítsam: nem vagyok teljesen kreatív, de jó úton vagyok felé. :)

Remélem Ti is találtok valami készséget magatoknak, ami igaz rátok.

szakdolgozat (Tátika) lll.

A napokban a prezentációtechnika tanárunkról kiderült, hogy ő szokott opponens (külső szakdolgozat-elbíráló) lenni blogos témákban. Innentől kezdve esélye nem volt arra, hogy elmeneküljön előlem - hála égnek nem is akart. Átnézte gyorsan a tartalomjegyzékem, és kijelentette... hát, mit ragozzuk? Szóval ez így szar. Meg túl sok. Nem forog beleférni a maximális oldalszámba. Meg nem specifikus: semmi kohézió nincs benne... Hát, csöppet elkente a dolog a számat.
Megírtam egy nem is annyira rejtetten pánikozó üzenetet a konzulens tanáromnak, hogy mostmilesz?, mostmilesz?! Aranyos volt, visszaírt, hogy "ugyan ez a te dolgod lenne, de akkor itt egy rendes ívű tartalomjegyzék." Az új tartalomjegyzékben már volt kommunikációelmélet, írásos komelmélet, stb is. Mielőtt valaki félreérti: ez tényleg egy nagyon kedves dolog volt tőle. Mégis, úgy döntöttem, hogy ha már az én dolgom, akkor én is fogom csinálni.
Úgyhogy tegnap bedzsaltam a suli könyvtárába, lássuk, hogy mit ír a témában a szakirodalom. Találtam könyveket, a régieket meghosszabbítottam, remek. Itthon nagyjából fél-egy óra kellett ahhoz, hogy összefabrikáljam az új tartalomjegyzéket a fellelt anyagok és az eddigi felosztások alapján. De a végeredmény nekem nagyon tetszett. Egy pár kész oldaltól megváltam, de abból a témából úgysem nagyon akarództam újabb oldalakat írni.
A kész jegyzék elküldve preztech tanáromnak, akit hála' égnek pont sikerült elcsípni még a Frankfurti út előtt pár órával. Két gyors levélváltással lefixáltuk, hogy ez egy fokkal jobb (az biztos, hogy ezzel már nem lövök túl a max oldalszámon, és ebből a szempontból már király! :D), és megmondta, hogy mivel dobhatnám fel és tehetném még egyedibbé, hogy a tartalomjegyzék alapján aztán teljesen jó legyen. Ezek megvalósíthatóak, de nem most.
Jelenleg nincs más célom, mint végre készen lenni a szakdolgozattal. Utána, ha van még idő, akkor lehet (sőt K E L L) finomítgatni, javítani, lecsiszolni, esetleg kibővíteni... csak legyen már K É S Z!

kebelfarkasok

Álmomban két felnőtt, hófehér bundájú farkast fogadtunk be a lakásba, akiknek úgy értettem minden mozdulatát, mintha csak beszélnének hozzám. Számomra ez egy fontos momentuma volt az álomnak.
Nem lett jó vége a dolognak, mégis nagyon kellemes érzés töltött el az ébredés után.

válaszok

Szeretek kapni visszajelzéseket. Főleg, ha már konkrétan leveleket és üzeneteket küldök miattuk. Mégis, vannak azok a napok, amikor egyszerűen senki nem válaszol. Ilyenkor már egyszerűen - néha tényleg hihetetlen, hogy mennyire nem kap az ember válaszokat - az e-mail fiókjaim levélfogadási képességét vonom kétségbe.

Jó, és persze van, hogy nekem érkezik levél, de ha rossz passzban talál, akkor egy hétig is pihenhet bennem a válasz.

Akkor is: ejj!

negatív sebességrekord

2 nap alatt 3 oldal... nem lesz ez így jó. Pedig nincs tovább a gázpedál.

Esetleg abban reménykedek, hogy még van egy magasabb sebességfokozat a váltón. Hjaj... :/

állandó szél

Sajnos meglehetősen komoly problémákkal küszködök a szakdogámmal kapcsolatban, amelyeket jól leír az alábbi mondás: "Semelyik szél nem kedvez annak a hajónak, amely nem tudja, hogy melyik kikötőben akar kikötni."
Egy plakáton olvastam, talán egy éve. Nem emlékszem a szerzőjére, és a googli sem találta meg, hogy kitől való... igazság szerint még az idézet sem pontos.


Azért megküzdök a problémákkal.

Update: Judittinek hála lentebb olvasható a mondás pontos megfogalmazása. :)

zenelejátszó

Sokszor szoktam zenét hallgatni, miközben írok. Na nem kell senkinek dudorászó rádióra, pampogó winampra gondolnia: a dolog egyszerűen úgy működik, hogy mikor felemelem a fejem egy-egy írás végén, egyszer csak rám zuhan a némaság, én meg meglepetten nézek körbe: Olyan csend lett hirtelen.
Gyerekkoromban volt egy álmom. Azaz több is, de ez különleges volt, és nem csak azért, mert az általános iskolás osztálykirándulás éjjelén történt, amikor már egyikünk se bírt tovább harcolni az álom ellen, és nagy buzgóságunkban mégis beszunyáltunk, hanem, mert utána beszélgettem először és azóta utoljára arról a zenéről, ami néha benn, a fejben szólal meg.
Abban az álomban egyszerűen gyönyörű zene szólt. Lendületes vonósok húzták - bár nem ismerem a hangszereket -, fiatalos ütem dobolt... kár, hogy az ébredéssel megfakult az emléke, aztán még az évek is rendesen betemették. Már csak arra emlékszem, hogy nagyon-nagyon szép volt.
Azóta sok minden változott, például a fejem lágya is elkezdett benőni (bár tény, hogy azért a bennem lakozó gyermeki lélek ügyesen megnehezíti a dolgát), de már régóta újra szoktam hallani a zenét. Sosem tudok róla, ezek ébrenálmok: csak amikor feleszmélek az alkotásból, és körbenézek, akkor konstatálom: de csönd lett hirtelen.

Hát, ez csak annak kapcsán jutott eszembe, hogy ma igen nehezen találtam anyagokat a szakdolgozatomhoz, és közben többször is megindult a kezem, hogy valami zajládát on-ra nyomjak, mondván: "Őrjítő ezt a csend."
Aztán nekiálltam írogatni; meg-megtaláltam azokat az információkat, amik kellettek; terebélyesedett az írásom, egyre jobban lekötött a dolog: fel sem tűnt, hogy időközben valami felváltotta a némaságot.

Tátika II

Némi megújulás tapasztalható a szakdolgozatos oldalamon, a http://tatika.blog.hu/-n.
Remélhetőleg a dologgal karöltve jár majd az innentől rendszeres tartalomszolgáltatás is - szóval szeretném, ha sikerülne ráfeküdnöm a témára.
Időközben sikerült némileg kitanulnom a blog.hu használatát, kezd egészen szimpatikussá avanzsálódni a szememben. Azonban sajnos a blog.hu szereti ignorálni az érdeklődőket, illetve más blogszolgáltatók tagjait, ezért kommentelni egészen addig nem tudtok, amíg nem regisztráltok. Gyászos, de nincs lehetőség arra, hogy vendégként kommenteljetek. Azonban ezért is van ott az üzenőfel, avagy a chat, mert tőletek is ezer örömmel fogadok megjegyzéseket. Már kezd körvonalazódni a szakdolgozatom csapásiránya, remélhetőleg lesznek határozottan élvezetes részei is.
Illetőleg egy kérdés, hátha tudja valaki közületek: milyen kóddal tudom elérni azt, hogy - mondjuk - csak a bejegyzésem első öt sora látszódjon, és egy [tovább] gombra kelljen kattintania annak, aki tovább akarja olvasni?

ünnepi poszt

Tátádámm, annyit járt ma a szám itt a blogon, hogy közben elértem a csodás százas bejegyzésszámot.
Köszönöm mindenkinek, hogy ez sikerült! Nélkületek én nem, sosem.

komgyak

Elhatároztam, hogy bemegyek rá, csak erre. Egyrészt azért, mert ezek az órák tényleg mindig hasznosak, másrészt, mert egyszerűen fantasztikusak. Volt harmadik indok is, méghozzá az, hogy végre marha jó az idő, egész nap nyitva az ablakom, nagyon szívesen elhúznék valamerre, csak nem egyedül.
Neki is álltam készülődni, csak aztán jöttek a hírek, hogy a tanár jelezte előtte két előadással, amire alig mentek be páran, hogy 5 fő alatt nem tartja meg; beszéltem többiekkel, sorra mondták, hogy nem, nem mennek be, hiszen senki nem üli végig az előtte lévő lyukasórát... áá, a rohadt élet, én is itthon maradtam.
Erre kiderült, hogy meg volt tartva, ráadásul gondolom tíznél több ember nem volt rajta, és így naná, hogy egyszerűen szenzációs volt az egész gyakorlat.
Én meg itt szenvedek... most én is mérges lettem. Csak párszor lógok, de naná, hogy olyankor is egy évre megbánom.

pihenő

Néha úgy érzem, hogy képtelen vagyok kikapcsolódni. Nem egyszerűen elvesztettem a képességet rá, hanem talán meg sem tanultam rendesen.
Most leülök egy könyv mellé, régebben az sokat segített.

Lassan felmerül bennem a kérdés, hogy egyáltalán érdemes volt a mai napot a pihenésnek szentelni? :/

élet-társak

Van egy meglehetősen idős hölgy, akit régebben sokszor láttam a parkban sétálni a kutyájával. Az a négylábú legalább olyan öreg volt, mint a hölgy. Nem futkározott, lassan sétáltak egymás mellett. A kutyus gyakran megállt. Lehajtotta a fejét, körbenézett. Csak állt ott. Ilyenkor pár lépés után a hölgy is megállt. Pihentek. Majd a kutyus újra megindult, és sétáltak tovább.
Máskor egy padnál pihentek meg. Ilyenkor a néni leült, de a kutyus sohasem. Ő rendre elindult azok után, akik elmentek mellette, biztos nem volt már rendben a látása, mert aztán észrevette, hogy nem a gazdája volt az. Ilyen sosem történt meg, ha a hölgy beszélgetett valakivel: amíg a hangját hallotta, a kutyus ott maradt.
Sokszor gondoltam rájuk, és szerettem figyelni őket az ablakból, reggelizés közben. Pont rálátok a parkra. Gyakran sétálnak, így én is sokszor látom őket.
Egy kicsit mindig elszorul a szívem, ha belegondolok, hogy mi lesz egyikükkel, ha a másiknak vége. Valamiért mindig is úgy gondoltam rájuk, mint akik igazi társak: egyik nélkül nincs a másik.
Azonban lassan két hete is már, hogy nem láttam őket a parkban.

Azóta beköszöntött a tavasz, legalábbis a mai nap már úgy tűnik, hogy annak a jegyében fog eltelni. Rengeteg kutyát látni a parkban. Kicsiket és nagyobbakat vegyesen, bár a kicsik egyértelmű túlsúlyban vannak... na nem a méretüknél fogva.
Futkároznak a gazdáik mellett, üdvözlik egymást, játékos harcba keverednek, ismerkednek... nagyon eleven négylábú élet folyik itt.
Még egy újfajta labdázási technikát is tanultam, ahol szekercével dobják a labdát... nagyon viccesen fest, és a kutyus imádta.
Néha még éjféltájban is előkerül egy-két kutyus. Ilyenkor csakis arra tudok gondolni, hogy A: a gazdi nem ér rá korábban, vagy B: a kutya nem bírja a fajtársakat.
Tegnap éjszaka azonban egy igen különös párosra lettem figyelmes. Egy idős hölgy volt az, és egy kutyus mellette. Nagyon jólesett újra látni őket.

lázálmok

Mostanában szinte nem telik el úgy nap, hogy idővel ne kezdjen el hasogatni a fejem, és ezzel egyetemben cigánykerekeket hányni a gyomrom. Az, hogy mikor kezdik, csak idő kérdése - ha más nem, hát estére már mindenképpen számolhatok velük.
Mivel ilyenkor úgy érzem, hogy jogosan minősítem magam képtelennek bármilyen írással, tanulással vagy bármi hasonlóval kapcsolatos tevékenységhez, ezért újabban rászoktam arra, hogy ilyenkor beülök a gép elé, és Soul Eater részeket nézek.
Ennek a dolognak azonban nem varázsa van. Ezek a részek lázálmok, amikbe én belecsöppenek. Annyira groteszkül hangzik, legalábbis számomra ez egy teljesen új dolog, mégis úgy érzem, mintha én magam is ott lennék a főszereplőkkel. Borzasztóan tetszik, ahogy a karakterek változnak, a főszereplők hol le-, hol felértékelődnek... én pedig üveges szemekkel flashelem végig a sorozatot.
Sőt, már a kezdetek óta ott motoszkál bennem, hogy valójában én is szereplek. Nekem általában egészen másfajta gondjaim vannak, mint a többieknek, de ugyan úgy megküzdök minden egyes rész 23 percében a magam is problémáival, ellenfeleivel. Mármint teszem ezt velük közösen.
Újabban ez a lázálom kezd egyre nagyobb méreteket ölteni. Most már úgy érzem, hogy fegyver vagyok. Még azt is tudom, hogy milyen fajta: kivert végű, láncos és dupla meteorkalapács, aminek a végei felveszik az elementális csapásokat, és visszafordítják... Még fegyvermesterem is van, itt libeg a képe a szemem előtt.
Lényegében véve asszem durvább haluzásokat produkálok ezek alatt a migrénes Soul Eaterezések alatt, mintha szívnék valamit....
Ki tudja?

Mindenesetre ha április középig kitart a lendület, akkor asszem felkeresek egy témába vágó frpg-s oldalt, és újra megpróbálkozom a játékkal. Csak kell majd egy fegyvermester karakter, aki forgat.
Meg egy oldal, mert az egyetlen, amit találtam, az nagyon tré, ráadásul mára inaktív.
Mindenesetre ezeket a lázálmokat valahogy kezelni kell, mert különben asszem dilibogyókra leszek szorulva... és így írásképesebbé válok, mint valaha. :D

általánosságok

Nem szeretem, ha egy ember még azon is képtelen túllépni, hogy nem az az általános, amit ő annak gondol, hanem az, amit a legtöbb ember annak gondol.
Ezt fenntartom még akkor is, ha rávilágít: jelen pillanatban ketten vagyunk, tehát nincsenek többségben a másként gondolkozók.
Illetőleg akkor sincs ez másként - sajnos -, amikor a többséget alkotó emberek nagy részéről tökéletesen elmondható, hogy belül még sötétebbek annál, ami a szájukon kijön.

nem fertőző

Beteg vagyok. Megfertőzte elmémet a valóság, meg az a töménytelen kép és hang, amik mostanában előttem villognak, miközben hatalmas pecsétként függenek rajtam az elvárások, feladatok, kényszerek, amik alatt virágozhatna az értelem, meg szárnyra kaphatna a kreativitás, hogy szőrös faun lábain múzsákat döntsön a földre és töménytelen oldalakon keresztül erőszakolja, amíg csak meg nem hal a fekete madár, és el nem hagyná a fekete fészket, fekete vércsíkot húzva maga után, de büszkén, hiszen megtette kötelességét, meg kitöltötte funkcióját, pontosan azt tette, amit elvártak tőle, az oldalak pedig - születő erőszakgyermekeik - ott szaladgálhatnának szőrös lába körül, hogy aztán nőni kezdjenek, dagadjanak, hízzanak, szélesre, nagyra, kívánatosra, olyanokra, amiket ha egy erős kéz vizslatón nyomogatni kezd, hogy érezze, ha belül rothadtak, akkor ezekből az ész, értelem, okosság buggyanjon ki, és csurogjon bő árban, én pedig végre levetkőzhessem azt a temérdek pecsétet, amik a lelkem nyomják, amiktől megfertőződik az értelmem, de amik alatt célok virágoznak, és amik nélkül ötlettelen, kopár szikes sivatag csak az elmém, amit a fertőzések hajtanak.

Tudom, hogy feladatok nélkül eltűnnék. Csak néha már sok.

Időzúzás

Legszívesebben úgy törném mostanában darabjaira az időt, ahogy néha a magyar nyelvet sikerül egy-egy novellámban vagy cikkemben.
Persze ezzel sem jutnék sokkal előbbre. Az egész akció ahhoz hasonlítana, mintha szétverném a környezetemben előforduló órákat - egyszerű tüneti kezelés lenne csak, amely egyáltalán nem szüntetné meg az alapvető problémát: az időhiányt.
Mondjuk beszélek itt időhiányról, miközben 69%-on áll egy film letöltése éppen, túl vagyok pár újabb Soul Eater részen, és megint nem csinálok mostanában többet a gépemen, meg a szobámban, mint rendszerezek, aktualizálom a könyvjelzőimet és szelektálom, hogy mire nincs már szükségem. Aki régebb óta olvassa már a blogomat, az tudhatja, hogy ez egyet jelent: stressz van. Jelen esetben azonban nem akarok ilyen finomkodó lenni. Ez már határozottan a "gáz van" kategória. Amit mondjuk úgy: nehezen uralok.
Csak úgy felsorolásképpen (már a kiakasztott lista is felmondta a szolgálatot): A fő probléma nem az, hogy szakdolgozatot kéne írnom. Bár ennek is megvannak a maga mélységei, mert néha a téma nagyságától rettenek meg, máskor meg attól, hogy mindezt röhejesen kevés oldalmennyiségbe kéne belepaszírolnom.
A fő probléma az a szabadidőm beosztása. Ugyanis mint nagy általánosságban, most is úgy jártam, hogy amikor mással kéne foglalkoznom, akkorra sikerül a legtöbb ötletelést összehoznom. Ráadásul mostanában minden örömbe üröm vegyül.
A cikkek kidolgozása folyamatos. Bár egyre jobban tartok a beérkező Napidoktoros témáktól, mert az előző heti is jól kifogott rajtam, de azért eddig sikerült produkálnom a megkövetelt hatot hetente.
Nem úgy, mint a szakdoga kidolgozását, amivel csúnyán elmaradtam. A fő problémámat az okozza, hogy eddig nem jött be maradéktalanul egyik tárhelyszolgáltató sem. Mindegyiknél voltak előnyök és nagy-nagy hátrányok.
Ráadásul időközben felmerült bennem az ötlet, hogy ha már publikálom, ezt megtehetném egy saját weboldalon is, úgyis poton pénzért árulják már a tárhelyeket. Oda felkerülhetne portfólió, cikkek, megjelenések...
A dolog azért foglalkoztat annyira, mert szeretnék az iskola nyáreleji befejezése után elhelyezkedni főállásban egy lapnál. Azonban sajnos az újságírás meglehetősen kapcsolati alapon működő szakma - ezt a BKF-en megrnedezett Cégek Napján, a próbainterjúztató hölggyel jól kibeszélgettük, megerősített -, és nem gyakori az újságírói álláshírdetés.
Ez még csak nem is jelentene olyan nagy problémát, ha akkor legalább azt tudnám, hogy milyen újságok vannak mostanában piacon, milyen mailcímre küldhetek önéletrajzot és cikket ahhoz, hogy ne nézzenek hülyének miatta. Ráadásul két éve pénzhiány miatt Metropolon kívül nem sok újság került a kezembe, előtte pedig érdeklődés hiányában maradt el az újságvásárolgatás... így még ezen a téren sem vagyok jól informált. Azt hiszem, hogy kénytelen leszek beruházni, és körbenézni, ha ezt tényleg komolyan gondolom.
Pedig ráadásul újabban sorra sikerül megszervezni a mozizásokat. Tegnap voltunk Alice Csodaországban-on, jövő héten pedig ha minden igaz, akkor Avatar IMAX-re és Komfortos Mennyországra is sikerülni fog a bejutást. Ezekről nagyon-nagy kedvvel írnék kritikákat, de szívesen venném, ha sikerülne túllépni a PR Heraldon, és máshol, szakmaibb lapnál megjelentetni őket. Azonban informáltság hiányában...
Ugyan ez igaz a szakdolgozatomra is. Mivel már a beköttetés előtt publikálható elvileg, és meg-megjelennek az én témámmal foglalkozó cikkek különböző lapoknál, ezért szöget ütött fejembe a gondolat, hogy nem csak blogra kéne feltölteni őket, hanem egy-két lapnál is be lehetne próbálkozni velük. Csak már megint az informáltság... :/

Azonban ezek egyelőre még csak a saját lustaságomon múlnak. Ahogy nagyjából az a 2 novella is, amiket az öt nap múlva lejáró pályázatra terveztem beküldeni. Azonban sajnos mindkettő félkész - még jócskán igényelnék a csiszolást. Mégsem jutok el addig a nagy rendszerezgetéseim közepette, hogy meg is tegyem. Márpedig ez már szánalmas... Többet érdemelnének.

Ráadásként talán megoldást nyújtott volna több problémámra is, ha mozizás helyett elrohanok az esti Cégek Napjára, és beülök a Pesti Est előadására. Más előadások végén lehetőség volt a személyes beszélgetésekre, amik jutalma névjegykártya lett, amin ott az "ide küldd az önéletrajzod" mailcím.

Persze szívesen veszem, ha bárki tud ajánlani valamit. Nyár, de akár most kezdenék részmunkaidőben. :)

eredmény

Elmosolyodott.

szülinapi ajándék

Nagyon rossz érzés volt, ahogy ott álltam a sorok között, előttem azzal az ajándékkal, aminek tudom, hogy tényleg nagyon örült volna, én meg leemeltem egy másikat. Arra volt pénzem.
Ennyit az olyan emberek születésnapjáról, akik még a soknál is sokkal többet megérdemelnének, nemhogy az átlagosnál kevesebbet.
Nagyon rossz érzés volt. Főleg akkor lesz az, amikor látom majd, hogy ennyiért is elmosolyodik..

Az én drága édesapám.

online lakásavató

Ne haragudjatok, amiért szappanoperákat idéző hatásvadász eszközökkel élek, és az egyik bejegyzésben csak előzetest adok abból, ami majd a következőben jönni fog.

Mostanra itt vannak a képek, szóval kezdjük is el. Mivel a fényképezőgép nem az enyém volt, és a fotózásra használható idő elég korlátozottra sikerült, ezért a sok kép közül csupán kettő lesz az, ami felkerül, viszont remélem, hogy azokkal el tudok mondani mindent.

A lakásról egyelőre annyit, hogy kicsit úgy érzem magam, mintha újra egészen otthon lennék, a saját régi szobámban. Hatalmas ablakok, fa padló és nagy-nagy belső tér, amihez mondjuk hozzátartozik, hogy nem nagyon van bútorom, ami összenyomná.

Szóval ez lenne az én kis könyves sarkom. A virágtartót még a korábbi tulaj hagyta itt, és nővérem talált rá egy beépített terasz hatalmas forgatagában. Természetesen hozzám került, ahogy minden könyv és növény is a lakásban. Itt még nem látszik, de azóta szinte kisebb dzsungel lett ott.
Az a kis száradt kóróféleség valójában kaktusz, amit épphogy sikerült megmenteni a szomjhaláltól és a teljes kiszáradástól. Nem tudom, hogy mi lesz a sorsa, de én reménykedem, hogy majd sikerült bújtatnom róla. Egyszer mintha valami találó nevet is kapott volna, de sajnos senki nem emlékszik már rá. Azért szeretjük.
A fal mentén egyébként egy szárító található, ami akár üres, akár teli van, az én szobámban foglalja a helyet. Mert tökéletesen funkcionál asztalként is, bár elég kevés a maximum teherbírása. A rádiót bátyámtól kaptam kölcsön, hogy hallgathassam imádott MR2-met, bár ugyan a képen látható hangfalakkal és egy mp4 lejátszóval is el tudnám érni, de rádióval tényleg egyszerűbb, jobb, gyorsabb és szebben is hangzik.

A szobámban két darab szék található, ezek körül ez az egyik.
A másikat ezen a képen láthatnátok, ha temettem volna be ruhákkal, dobozokkal, és táskákkal. Szóval a második szék a kép passzív szereplője.
Két ágyam van, ezek L alakban helyezkednek el. Az egyik értelemszerűen alvásra használható, a másik viszont ruhatartó (mint ahogy a kép bal alsó sarkában is jól látszik). Illetőleg a szabad területére szoktam telepedni, és ölemben a géppel tudok online lenni. Jelen pillanatban is így írok Nektek.
Sajnos a szobámban lévő két konnektor közül csak egy működik, az viszont a szoba másik felén van. Teletűzdeltem megosztókkal, illetve kaptam hosszabbítót, így a kábelek most behálózzák az egész szobát, ez látszik a parkettán is.
A falról meteorok lógnak (egyesek poiként ismerik őket. Mások sehogy sem), egykori zsonglőr pályafutásom emlékeként.
A szemfülesek észrevehetnek egy rózsaszín foltot a falon. Nem tudom, hogy ki találja ki magától is, de az természetesen egy lista, méghozzá hibrid. Egyszerre szerepelnek rajta paralistás és lelkiismeretlistás dolgok. Akiknek ezek nem mondanak semmit, azok olvassák el korábbi paralista c bejegyzésemet. A lelkiismeretlistáról röpke 6-7 bejegyzéssel ezelőtt volt szó. :)

Amit még tudni kell a lakásról: terveztem is belőle egy bejegyzést, azonban idővel aktualitását vesztette, majd úgy gondoltam, hogy inkább összerántom ezzel.
Szóval a lakás papírmatricák és sütőben kisütött, tükrökre és ablakokra ragasztott gyerekrajzokkal volt teli. Nem tudom pontosan megmagyarázni, hogy miért, de borzasztóan nyomasztottak és zavartak. Pénteken költöztem be, és már akkor szembeszálltam a szobámban lévő tükröt díszítő majommatricával. Az is a sütőben kisütött változat volt, bombabiztos a lekaparással szemben. Végül egy nedves papírzsepi és 3 órás száradási idő után már csak a nyomai maradtak. Ezen felbúzdulva szombatra teljes matrica-gyilkolást terveztem, és a lakás teljes áttakarítását, porszívózással, felmosással, rendrakással, szobaátrendezéssel együtt.
Azonban nem így alakult. A matricák nem adták meg egykönnyen magukat, a szobámban töménytelen mocsok várt a félrehuzigált dolgok alatt; ha az ember zokniban járkált, pár lépés után tele volt a textil mindenféle mocsokkal.
Fiú lévén nem növesztem a körmeimet, de délutánra annyit kapargattam már a matricákat, hogy a körmeim elkezdtek visszahajlani. A szobámban teljes volt a káosz, semmit nem lehetett volna megtalálni... estére fájtak az ujjvégeim, és a takarítással ugyan nem végeztem, de a matricák lejöttek végre. Cserébe elég erős fejfájással feküdtem le, mint akit összevertek.
Nem tudom, hogy egy egyszerű költözésből miért csináltam ekkora lelki traumát.
Mindenesetre érdekes dolog volt, és egyelőre nagyon jól érzem magam itt. :)

Remélem, hogy időközben mindenki eldurrantotta az online lakásavatóra való tekintettel az online pezsgőjét! :)

rekordok

Ancsy adta az ötletet, sógorom a fényképezőgépet, a blogspot pedig a helyszínt, szóval ideje az online lakásavatónak! Hepaj!

Előtte azonban egy kis közérdekű információ. Nem tudom, hogyan történhetett, de ha valaki megnézi az archívumom számait, akkor leszűrheti belőle, hogy hiába van még csak március 3-a, máris sikerült reprodukálnom az egész 2009-es év bejegyzésmennyiségét.
Persze ebben benne vannak az olyan alig pár mondatos bejegyzések is, mint például az eggyel korábbi is, de talán arányait tekintve nincs több belőlük, mint a tavalyi évben. Egyelőre (köszi fyra, majdnem megint baltásgyilkosos szó lett belőle :)) masszívan reménykedem benne, hogy ez a tendencia csak növekedni fog az idő előrehaladtával, és nem csak a mennyisége, de a minősége is javulni fog, hogy még jobban szórakoztassa azokat, akik eddig is szívesen olvasgatták naplopó bejegyzéseimet.
És ha már Rólatok van szó, akkor elárulom, hogy mennyire tök jól esik, hogy már kilenc rendszeres olvasó íratkozott fel a listámra, akik nagy része ráadásul rendszeres kommentel, így már alig akad bejegyzés, amire ne érkezne legalább 2 komment.
Nem tudom pontosan, hogy ez motivál-e ennyire, vagy bármi másról van szó, de az biztos, hogy ez nagyon sokat jelent nekem.
Talán ennek tudható be az is, hogy egyre szívesebben beszélek a blogomról másoknak is, és ennek megvoltak a maguk lépcsőfokai. Elsőként a csakis a netes ismerősök tudtak róla, úgy mint Fionn, ancsy, Anna. Aztán jött egy tágabb réteg, a karcolatosok, akik közül kommentelt például Maggoth is, de valószínüsítem, hogy juditti is onnan talált ide.
Addigra viszont már itt voltak a korábbi csatornákból Loran és Birken is.
Innen jött számomra egy nagy, és annál örömtelibb lépés, mikor Réka, avagy Muciii is blogger lett, és általa érkezett Tamara is. Illetőleg más szaktársak is. IviC a különlegesség, ami erősíti a szabályt, hiszen ő is itt van nagyjából a 2009-es újrakezdés óta.
Mostanra pedig elérkeztünk ahhoz a ponthoz, hogy egy nagyon szűk családi réteg is beavatott lett.
Szóval számomra ez egy sikersztoris fejlődéstörténet (is), aminek a tortáján Ti vagytok a csokimáz! :)

Köszönök mindenkinek minden rendszeres olvasást, kommentelést, szurkolást és bíztatást! Nagyon remélem, hogy idővel valamennyire meg fogom tudni hálálni: ha mással nem, hát a szórakoztatással. x)
Egyszer talán eljutok majd arra a pontra, hogy a bejegyzéseim olyan kreatívak lesznek, mint fyráé; olyan művésziek, mint a sajnos egyre kevesebbszer bloggerkedő Fionné; olyan lendületesek, mint ancsyé; olyan kis kacagtatóak, mint Muciiié, és olyan szórakoztatóak, mint IviCé. Imádlak benneteket! :) Tessék még írni-írni-írni, mert jó Titeket olvasni! :)

részleges kétségbeesés

Jelen pillanatban a szakdolgozatot emlegetni előttem célzatos tevékenységnek minősül, amit csak azok tesznek, akik a teljes kétségbeesésbe akarnak taszítani. :/

Úgy érzem, hogy minden nap lángra kap, mire hazaérek, és hamuvá foszlik szét, ahogy lefekszem. Minden felég mögöttem, a dátumok pedig csak pörögnek előre a vad tűzviharban, hiszen menekülnek előle.
Csak abban reménykedem, hogy majd termékeny lesz az a hamuval borított lángok marta napok és hetek sora mögöttem.