2010. január 19., kedd

továbbtanulás

Voltam érettségiző, és nem, egyáltalán nem éreztem azt, amiről beszélnek: hogy a mi generációnknak sokkal kilátástalanabb a jövője; nem tudhatjuk, hogy mit hoz a holnap; a szülők nem tudnak jó tanácsokat adni, mert ez már nem az a világ, amiben ők is felnőttek; nagyon nehéz elszakadni a szülői háztól, és még nehezebb saját lábra állni.
Mert akkor tudtam, hogy a: én akkor sem akarok otthon maradni, hanem irány Pest; b: éreztem, hogy az én szakterületem a kommunikáció; c: nem akarok főiskolára vagy egyetemre menni, hanem egy okj-s képzést akarok elvégezni, és d: anyuméknak és tesómnak hála ez mind meg is tud valósulni.
Ennek hatására azóta külsős munkatársként dolgozom egy online és offline (avagy nyomtatott) formában is megjelenő lapnál; cikkeim jelennek meg egy szakmai körökben egész nívósnak számító (?) online újságnál; szerkesztőként dolgozom egy amatőr, szintúgy online és offline módon is kiadott lapnál; valamint készítettem már felkérésre cikket és (bár biztos vagyok benne, hogy jelentős szerencsével, de) úgy tűnik, hogy ki fogják adni az egyik novellámat.
Tehát azóta tudom, hogy arra vágyok, hogy a médiában dolgozzam, lehetőségek szerint újságíróként; jelenleg így is keresek pénzt, de az jócskán kevés arra, hogy megélhessek belőle; vagy az önbizalmam, de inkább a szaktudásom hiányzik ahhoz, hogy megpróbáljak elhelyezkedni egy komoly lapnál.
Tovább akarok tanulni. Csakis Budapesten tudom ezt megtenni, máshol lévő suli egyszerűen nem jöhet szóba.
Azonban a: fogalmam sincs, hogy mi kell most nekem (újságírói kurzusok - amikre talán fel se vesznek -, a Sanománál vagy a Bálint György Akadémián?; egy újabb okj, avagy a BMF médiatechnológus asszisztens képzése?; esetleg egy média és kommunikációs képzés valamelyik - és ha igen, akkor mégis melyik?! - fősikolán, egyetemen, amiből csak fizetősre vesznek fel, de abból szinte bárhová?
Esetleg hagyjak ki egy évet, próbáljak meg elhelyezkedni valami kisebb lapnál, és tegyem le a nyelvvizsgát? Ezzel kibekkelnék egy évet, avagy jövőre az eddigi hullámzó tendenciát nézve megint alacsonyabb ponthatárokra jelentkezhetnék...

Itt közben jönnek és mennek, a válságok mellékhatásai, eladósodás, munkahelyek megszűnése, cégek felszámolása, munkahelyek felszámolása... Mit tegyen az ember?

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése