Annyiszor, de annyiszor érzem úgy, hogy egy baromi vastag, elszarusodott bőrrétegen keresztül tudom csak érzékelni az igazi művészetet, és túl sokszor érzem magam sík hülyének, mikor mások életébe kapok bepillantást blogbejegyzéseken, msn kiírásokon, novellákon, ruházatokon, kiköpött mondataikon, vagy csak egyetlen pillantásukon keresztül...
És próbálok megélni vacak kis bumfordi tehetség-magvakkal, amiket ráadásul páran leforráztak, és talán sosem nyílnak ki. Rengetegszer mázlim van, és én mégis itt botladozok valami művészkedős dolog szélén, míg mások nevetve gázolnak benne csak... Ilyenkor engem komolyan az éltet, hogy engem pont ez az elszarusodott vacak fog megvédeni?
Mindegy, most béna vagyok, és a halat is ki kell vennem, szóval ezt most itt abbahagyom. És szentül megfogadom, hogy egy bizonyos ember blogját még ritkábban fogom olvasni, vagy többször. Már ezt sem tudom. Hagyjuk az egészet.