2010. január 8., péntek

nekifutásos megerőszakolás

Bevallom, azért álltam neki egy újabb blogbejegyzésnek, mert valamiképpen rá akarok hangolódni újra az írásra. Ennek pedig egyik legjobb módja, ha itt elkezdek szóról szóra haladni, majd amikor nagyon belejöttem, akkor folytatom a wordben, olyan munkacímekkel, hogy "Rafting a havon, avagy a hórafting" vagy "Természetesen a merevedésért"... komolyan mondom, írtam már cifra dolgokról, de az utóbbit konkrétan megalázónak tartom. Mindazonáltal szívesen nekiállnék már annak is, lévén, hogy 2 hete már le kellett volna adnom(?!), csak smárolna már egy ihletbaltával fejtetőn a múzsám.
Pedig a mai nap meglehetősen jól kezdődött, és még mostanában is nyomokban jó közérzetet tartalmaz. A reggel Annának köszönhetően indult fényesen, majd "stresszre-jelentkező-rendszerszerető-kényszerbetegségem"-et is kényeztettem kicsit, mikor átküzdöttem magam a szobámat saját birodalmának tekintő Káosz Kapitányon. Pedig még négy nap van hátra a következő vizsgáig, nem tudom mit áhítozom itt a rendszeresség után...
Időközben bátyám számolt be róla, hogy milyen remek érzés egy nettel ellátott lakásban élni, és Bubutól tudtam meg, hogy valszeg a keddi vizsgámról is le kéne jelentkeznem, mert BKV sztrájk miatt nem fogok tudni bemenni.
A boldogsághormon-háztartásom youtube-s Simon's cat és Pixar videókkal, illetve kiadós ebéddel tartottam szinten. Azóta nézegettem "Schwang javítson gyorsabban zh-t" nevezetű facebook tagot, valamint Bubu linkelt pár partyphoto-s képet, amin az előbb említett múltféléves informatikatanárunk pózolt kétlábon járó melles smindobozokkal.
Időnként frászt kapok a tetőről leszánkázó hómennyiségtől, és már túl vagyok a pomelo-evésen is. Most pedig asszem megyek, és megerőszakolom magam, meg a klaviatúrát... hátha születik pár cikk eredményként. :)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése