2008. december 7., vasárnap

Médiaismeretek

19.32
Médiaismeretek zh holnap. Megadtam a módját a tanulásnak: netezek. Valami belső indíttatástól vezérelve a pullóveremet a fejemre agadtam, majd emo-san a szemem elé húztam és így beültem a gép elé.
Tegnap bátyusoméknál voltam. Imádom őt is, meg "mégnem" sógórnőmet. Ugyan gondok voltak az elindulással (elvileg a negyed kilencessel indultam, ami először csak késett, majd lerobbant, még mielőtt hozzánk, ideiglenes lakhelyemhez elért volna. A köv. vonat durván fél óra múlva érkezett volna, de az is késett. Így megint 1 órámat áldoztam a mávnak, hogy dögölnének bele.)
Ígyhát megérkezésem után: lényegében véve egész szombaton és vasárnap bátyámékat boldogítottam. Pokoli mód élveztem, nagyon jó volt velük tölteni a hétvégét, szombat estére még egy közös, régi időket idéző hálójátékot is terveztünk tesómmal, ennek szívom én most a levét. Akkor állítgattunk, próbálkoztunk, de nem sikerült elfogattatni a két gépet egymással. Most viszont az átállításoknak hála, a gépem folyton az otthoni telefonos netre akar csatlakozni. o.O
Tegnap délután álltam neki először átnézni a média jegyzeteim. Tesómék "Aushan"-ba mentek,(basszus, nem tudom hogy írják) amíg én nekigyűrköztem a tanulásnak. Az első oldal feléig jutottam, onnantól kb 1-1,5 órát aludtam. Éjfélkor, a Megasztár, 1 Sámánkirály és 1 Naruto,(nem is tudom, hogy mi ütött belém) majd fogmosás, átöltözés, lefekvés után, ágyban tanultam még kb fél órát, egészen fél 1-ig. Tehát addig kb 1 óra tanulás, max.
Másnap délelőtt átírtam a jegyzeteim egy részét, majd délután ezt folytattam. Nem bírtam annyit ülni a seggemen, hogy be is fejezzem. Így átváltottam a Zsolt Péter által írt Médiás könyv átolvasására, amivel megint nem bírtam. Huszasával ugrottam át az oldakat, alig jegyzeteltem belőle, majd letettem.
Így állok most 2 nap tanulás után a holnapi Média zh elé, amivel akár a vizsgajegyemet is megszerezhetném.
Megint világgá kiáltam fájdalmam, hogy "nem vagyok semmire jó, nem vagyok semmire képes" (by: Lovasi András) és egy utolsó szarházi vagyok, aki képtelen megülni a tanulnivaló mellett, mégha érdekli, akkor sem. Ilyenkor vonom kétségbe azt, hogy a.: képes leszek-e elvégezni egyeltalán ezt a nyomvadt, dedós, kis OKJ-s tanfolyamot. b.: tényleg jan. 09-én nekem vége lesz a vizsgáknak? Kötve hiszem. Nem fogok átmenni sokon, ha így folytatom. De majd felszívom magam addigra... bár ezt most még én magam se hiszem el.
Persze holnap majd zh előtt mindenki azt mondja, hogy húú, de nem tanult, én meg naivan el is hiszem nekik, aztán utána sorban íródnak majd a 3-masok, sőt: 4-esek. Na, hát azokra az egyénekre leszek nagyon mérges.

Most asszem kezdek magammal valamit és a.:elmegyek kajálni, b.:megnézek egy filmet, c.:tengődök a neten, d.:elkezdem olvasni China Miéville regényét, ami kurvára érdekel, e.:elkezdem olvasni Stephen King Setét Torony regénysorozatának 4. kötetét, ami szintúgy érdekel, nagyon-nagyon, f.:blogolok tovább, max másik szálon, g.:tanulni kezdek, tovább és tovább. Majd kiderül, h mi lesz. Szervusztok! ^^

4 megjegyzés:

Fionn írta...

méghogy te szarházi, ne röhögtess xD én holnap zh-zok 200 oldalból, majd szerdán reggel vizsgázom 600 oldalból, és nemám írásban, face-to-face szóban, hogy széjjel lehessen alázni a fejem xD és mit csinálok tanulás helyett? blogolok és kommentelek xD Na ki a nagyobb szarházi? Csókollak!

Chim írta...

Blogolsz? Dejó, akkor lesz új bejegyzésed!! xDxD
Fionn, Te mindig jössz a sokszáz oldalas könyveiddel, amiket soha nem olvasol el, de attól függetlenül mindig átmész! xD
Ne parázz! Majd ha nem mész át, meg én sem, akkor alapítunk kört! :D

Sok sikert a vizsgáidhoz, szurkolok!! *tényleg nagyon szurkol* >.<

Fionn írta...

Nem mindig megyek át xD

Chim írta...

De az esetek nagy részében igen és pont! xD

Megjegyzés küldése