"természetes" kiválasztódás

Hazaérve konstatáltam, hogy bezárt ajtajú, fűtetlen szobámban az evolúció egészen új fordulatot vett. A helyzetet bonyolította, hogy a nagy hidegek beköszöntével oda lettek költöztetve elfagyás ellen a ház körüli virágok (az ötlet nem a legjobb, mivel a szobámban még akkor se kérek fűtést, amikor pl.: most, itthon vagyok, így állandóan 0 és 10 fok között van a hőmérséklet, attól függően, hogy a szinten azért kifűtik-e valamelyik szobát) és ez egy egészen újfajta mini-életciklust hozott létre. A szituáció olyan hernyópopulációt eredményezett, amely öt fok felett már nem életképes; szúnyogokat, amelyek talán még mínusz fokokban is simán röpködnének; legyeket, amelyek a bútorokból élnek, és pókokat, amelyek képesek az extraerősre szőtt hálójukban megakadt száradt levelekből élni. Az éjszakám igazi horror volt ilyen lények között, de azért csak sikerült túlélnem. Bár van egy harapásnyom a nyakamon, de többen állítják, hogy az már korábban is ott volt. Sajnos én nem látom a tarkómat, de azt hiszem, igazuk lehet.

bme-s bazmegek kritikus tömege

A BME, tanúsíthatom, az a hely, ahol bár azzal a céllal vágsz neki az egésznek, hogy most márpedig két vállra fekteted az összes zh-t, vizsgát, beadandót, végül ha könnyekig nem is, de azért mélységesen megkönnyebbülsz a bukás terhe alól mentesülve, amikor kiderül, hogy végre sikerült egy rohadt kettesig feltornáznod a szoc A jegyedet. És most ott állok, ahol a part szakad, hogy ez legyen a csúcspont, ez a maximumom, ennél tovább feljebb igazán nincs (azaz ha meglenne a makro, az az lenne), és a csúcsponton kell abbahagyni, skippeljük is innen akkor az egész félévet.

És igen, közben beszélgetek emberekkel, akik meg nem értik, hogy állnak emberek ebből bukásra, mi meg őket nem értjük, hogyan tudnak egy ilyen feldobálós tanárnál állandóan jól teljesíteni. Ez is a BME egyik rejtélye.
Nem mondom, hogy ma szívesen haza is mennék. Hogy itt hagynám az egész vackot, és hazamennék, ahol tudok az ágyban feküdni még egy órát az ébredés után, ahol az ebédért nem nekem kell güriznem, ahol nem üres házban ér a reggel, és ahol öt perc alatt mindig találok élő személyt - ha mást nem, hát a kutyát... mert igen, otthon még kutya is van.

És ott kicsit mindig háttérbe szorulnak a személyes hülyeségek, lényegtelenné vállnak a lépésbénító felismerések, és elérhetetlennek tűnnek a barátok... akik így már nem is olyan lényegesek.

Néha én is szívesen mondanám azt, hogy dögöljön meg a világ. Csak aztán rendre odaülök pár haver mellé beszélgetni, akik közül az egyik otthon vár műtétre, a másiknak egyre kevesebb esélye van, hogy teljesítsen egy olyan tárgyat, amiből nekem már aláírásom is van... és nekik eszükbe se jut, hogy mindezek mellett még holmi zöld szervezeteknek legyenek a sajtó-koordinátoruk, hogy kari lapokba írogassanak. Persze, nekik szükségük sincs rá abból a szempontból, azért, mert, mert nem kompenzálnak semmit. Semmilyen hülyeséget.

Tényleg ennyi lenne a lényeg csak?
Hát ugye, hogy nem?
Akkor volt ennek a bejegyzésnek bármi értelme?
Azt kell mondjam, hogy relatíve nem. De azért jólesett.

aludni és nem élni

Ő Ponchy, akinek a neve aközben jutott eszembe, hogy a pár perccel ezelőtti twitteres csiripelésemet jegyeztem le éppen. Nem voltam biztos a névvégi y-ban, illetve tartozott hozzá egy "cold" végződés. Nálam bevett szokás, hogy random nevek jutnak eszembe, úgyhogy következő lépésként a név viselőjére akartam rátalálni. A google és a deviantart között vacilláltam, végül utóbbi nyert. A Ponchycold esetében a keresés sikertelen. Ekkor rövidült Ponchy-ra. Mivel így kapásból volt nem is egy találatom, sőt az első háromból kettő a képen látható ebet ábrázolta, elkönyveltem magamban, hogy megint sikerült ráéreznem valami kutyás témára. Igen ám, a meglepetés ezután ért, gyors negatív fordulattal.

 A sötétebbik kép ragadta meg jobban a tekintetemet. Arra kattintottam, majd, ha már tartozott szerzői jegyzet hozzá, elolvastam. "Description on back: Ponchy, the piano teacher's dog, died a year ago, but he used to lazily listen to my songs, like this. He hated Rachmoninoff though."

Feljegyeztem magamnak: ha valaha is előkerül a novelláimban egy keménykötésű fekete labrador, kék nyakörvvel, egy dolog már biztos azon túl, hogy Ti is, meg én is tudni fogjuk a nevét. Méghozzá az, hogy mindig is utálni fogja Rachmoninoff, egy orosz zeneszerző zenéit.

Ezek után álljon itt egy korábbi szerzői megjegyzés, hogy ha valaki szobájában kicsit mélyebbek lettek az árnyékok ennyi kis sötét hangulattól, most visszatérjen oda is a lámpa fénye: "It's my piano teacher's dog, a black lab, named Ponchy. Word of advice: do NOT start drawing an animal unless it is dead, or you know FOR SURE it doesn't shift in its sleep. I tried to get a decent sketch in of this dog about 5-6 times before I FINALLY could accept that this was the best I could get....he LOOKS dead...but he isn't. xD Those are table legs, near the top of the picture by the way..."

dolgozik a billentyűzet

Bár karácsonyfa ízzel fogadott, és aztán belesétáltunk az ajtójuk előtt a szagok szagjába, karamell illatú volt a lépcsőház, bár mézzel keveredett a cigifüst a szobájában, popcorn illattal tudott várni Budapest.

Nem működik már a mobilom, hibaüzenettel indult a laptopom, nem sétáltunk a Mecseki sétányokon, elvesztek a fényképek és a naptáram, most minden legalább olyan kusza a fejemben, amilyen fáradt is vagyok, amilyen kusza ez a szöveg.

Azt hiszem, hogy igazán jól esne holnapra egy délelőtt a kádban. Sajnálom, hogy nincs kádunk.

Pécs

Úgy érzem, most nem úton leszek bármilyen cél felé is, hanem csak egy sok újdonsággal kecsegtető kitérőn. Ha minden jól megy, péntekig számítógéppel nem, régi barátokkal viszont annál inkább fogok találkozni. Péntektől pedig igazán a pihenésé és a kikapcsolódásé a főszerep. Ideje is megemészteni az utóbbi napokat, heteket, hónapokat. Hajnalban indulok, amikor még legfeljebb a lámpák világítanak. És ha minden jól megy, akkor érek haza, amikor már a nap nem süt. Addig is, minden jót nektek is! :)

...és ha sétálni fogunk a mecseki sétányon, majd ezt dúdolom

az élet nagybetűje
még hátba vág elégszer
ahhoz hogy ne fájjon
úgysincsen elég szer
a részed vagyok én is
de a tiéd a történet
nem téged faragnak
hanem te meséled

a válladon pihen
sok régi álmod
és onnan figyel
hogyan csinálod
mutasd most milyen
ha átdobálod
és nézd ahogy repül

nem ágy, szék, asztal

Ezek alapján kérek mindenkit, hogy értse meg, nekem miért is éppen egy fotelra van szükségem a szobámba. Mert egy fotel egészen több és más (jó-jó, igaz, maradjunk csak szimplán a "más"-ban), mint akárcsak egy ágy, egy szék, vagy egy asztal. Egy fotel, az igazán fotel.

foo dog

Igazán nagy szerelmem volt mostanában egy bizonyos Foo Dog nevezetű rejtélyes jelenség, amelynek a legkülönfélébb megjelenéseit találtam meg mind deviantarton, mind a neten, azonban végül semmilyen leírásra nem akadtam. Pedig igazán egyértelmű lett volna, hogyan is kéne nekiállnom az információk gyűjtésének.

Helyette inkább beszéltem Fyrával, és reménykedtem némi információban. Csalódnom természetesen nem kellett, az információ jött is: egy kínai szellemmel állok szemben. Vagy még nem meséltem: szóval abban igazán biztos voltam, hogy ez valami szellem lehet vagy védelmező - bár a kettő nem zárja ki egymást -, de fogalmam sem volt, pontosan miféle, mi is ez, és mit is várjak tőle. Mivel a Foo Dog elnevezés rendelkezik egy erősen kutyás áthalással, álladóan furdalta az oldalamat a kíváncsiság., időről időre elővettem a témát. Pontosabban: néha elő sem kellett venni, hogy belebotoljak.

Ugyanis, bár mostanában pihentettem pokémonos addikciómat, azért némi figyelemmel kísértem, ahogy már az ötödik generációs zsebállatkákkal (ha jól emlékszem) ötszáz fölé nőtt a számuk. És akkor egyszer csak megjelent ő. Lényegében a kettes ábra (ez itt -----> :)) tökéletesen bemutatja a kis tűz típusú lényt, amely ezek után végtelenül bökte a csőröm. Itt vagyok egy kutyaszellemmel, és nem tudok róla semmit?! Én?! Hát ez nonszensz! A probléma orvoslásában a google segített és egy pofon egyszerű keresés. Természetesen a végeredmény angol, de ismerve eddigi olvasóim angoltudását, ez legfeljebb nekem jelenthet problémát: wikipédia és asianartmall.com

Ezúton is üzenem a Jézuskának, és bárkinek, aki majd nagyon különleges meglepetéssel akar felköszönteni névnapomra, szülinapomra, hogy nagyon tudnék örülni egy ilyen álarcnak. Falra kiakaszthatós legyen! :D

közösségi hálóban

Jelenlegi felosztás:
ha egy(-két) mondatos, és erősen kék hangulatú: twitter
ha egy(-két) mondatos, és erősen lájkolható: facebook
ha nem egy(-két) mondatos (legalábbis üti az előző kettő karakterlimitét), és meglehetősen személyes: blogger

Minden egyéb esetre ott vannak a novellák, privát levelezések és nem akarom kifelejteni a felsorolásból a való életet sem.

peace & love

Megdobogtatja kicsi szívem, valahányszor újra megtalálja valaki a blogom, vagy újra érdeklődik utána.
Igazán köszönöm!

delete

Miért ne? - mondonám, és lám, törlém is korábbi blogomat.
Ó, hát ilyen egyszerű csak az élet - sóhajtonám fel.

- - -

Nincsenek még a fejemben tervek, hogy pontosan hogyan és miként fogom csinálni, de blogváltás:
Kicsit bizergál az a megosztós gomb ott bal szélen. Egyelőre bizalmi állapotban remélem, h nem nyomkodjátok majd túl serényen.

http://theautumnweird.blogspot.com/

autumn rain

Nyílván az első blogbejegyzéseknek lenne vmilyen varázsuk, vagy egyéb hülyeségük. De ez már a sokadik. Most ősz van, és a minap még pöcsörgött is az eső. Ezt a képet már késő tavasz, kora nyár óta őriztgetem, hogy a megfelelő pillanatban megoszthassam veletek. És mire fel a blogváltás? A dolog nagyon egyszerű: emlékeztek, van némi rendszertartási mániám. Magam is csodálkoztam, hogy az utóbbi időben mennyire háttérbe szorult, de ezúttal elegem lett a sok mailcímből, fiókváltásból, becenévből, és igyekszem rendet vágni közöttük.

Nem lesznek újítások. Bár nyilas vagyok, így fenntartom a jogot arra, hogy bármikor hirtelen felindulásból kisebb vérmennyiséggel járó harakirit vagy megdicsőülést hajtsak végre saját kis mocsaramból.

Ha minden jól megy, hamarosan twitteren is követhetsz itt a blogon. Addig is, parancsolj, igazán nem szeretném elrejteni. Sötét (és talán idővel világmegváltó) gondolataim: http://twitter.com/#!/chimicus

#303

Az utóbbi napok terméke, hogy

- tudom, minden hülyeségem és szarságom, egyszerű pótlék. és ez azért elég szánalmas.

- van az a hobbi, amiben azon túl, hogy még sikerélményed sincs igazán, ugyan úgy hülyének tudod érezni magad, mintha nem űzted volna évekig.

- végtelenül szánalmas, ha más valakinek az életét szeretnéd élni a magadé helyett.

- ahogy egyre jobban fuldoklok egy probléma súlya alatt, annál inkább leszek finnyás a lehetséges megoldások között. és ez nem azt jelenti, hogy sohasem süllyedek valaminek a megoldásáért egy szint alá, hanem hogy azt hiszem, sohasem fogom tudni áthidalni a problémáimat.

#302

Minél többet gondolok rá, egyre jelképesebbé válik egy pillanat, amikor egyszerre volt jelen két kutya az életemben.

Persze a kifejezés, hogy "az életemben", kicsit túlzás, maradjunk csak annyiban, hogy "a környezetemben". A dolog elméletben egy vonatúttal indult, gyakorlatban ott kezdődött el igazán, amikor a rossz vonatra szálló gazda mellett feltűnt az alig pár hónapos, nőstény amerikai staffordshire... meg az ő huzata. Merthogy annak a kutyának lendülete volt, lényegében erőműveket megszégyenítő energiaellátást tudott volna biztosítani egy egész falunak, sőt mit falunak?
És én még attól tartottam, hogy az amerikai staffordshire egyébként olyan kutyafajta, amelyik állandó energiatakarékon működik, és két napos késéssel dolgozza fel, hogy tegnap eldobtad a labdát. Jó, persze, ez (nem is olyan) enyhe túlzás, de féltem tőle, hogy nem az az energiatúltengéses kutya. Hát szerencsére semmi ilyesmitől nem kell tartanom. Mert az a nőstény, ott a rossz vonatra szállt gazda oldalán tulajdonképpen két térben és három időben létezett egyszerre, főleg, ha rázta magát, olyankor minden energiaértéke a duplájára növekedett, és még így se kötötte le igazán a figyelmét semmi. Kivéve egyetlen dolgot. De ezzel én is így voltam.
Itt érkezünk el a dolog fordulópontjához, az igazi jelképességig, amikor levettem róla a szememet, és kinéztem, egyenesen arra az állomásról elsétáló emberek után bámuló, első blikkre kölyöknek tűnő utcakutyára, amely mellett a vonat pillanatokon belül el is haladt. A staffordshire is látta, jól meg is morogta, nem kis feltűnést keltve a körülötte utazók között.

Hát, ennyi lenne a sztori. Az egész egyetlen megállóig tartott, mert a kallerral lebeszélte, h rossz vonatra szállt, így le is szálltak. Én meg ott maradtam kutyák nélkül. Na de majd lesz ez másként is.

életre képtelen

Lehet, hogy azért futok nagyon sokszor kudarcokba, mert a sikereim felett is legfeljebb értetlenkedni tudok? Ez azt jelenti, hogy még annak sem tudok örülni, ha valaminek kéne?

Egy kudarckerülő embert nem motivál az, ha falaknak ütközik.

#300

Már sokadszor nem értem, hogy tetszhet annyira valakinek (hát még valakiknek) valami, amit én csinálok, amennyire azt mutatják.

Eddig is tudtam, hogy lehetnek önértékelési zavaraim, de ezután elgondolkodok azon, hogy száműzni kéne ebből a mondatból a feltételes módot.

nem várt apró sikerek

Azzal, hogy odaálltam a tanár elé, és elmeséltem neki, miért is volt számomra fontosabb egy irodalmi pályázat, mint az ő beadandója, nem csak azt értem el, hogy egyedülálló és nem várt módon jókora haladékot kaptam a pótlására (ebből már az is hihetetlen, hogy egyáltalán lehetőséget kaptam a pótlásra - csak a tájékoztatás végett), de még az írás bemutatásán túl el is kérte magának, mert érdekelte. Hmm... lehet, hogy tényleg megkedvelt az írásos elemzések gyakorlaton?

#298

Minden második nap elfáradok.

Nem jó ez így.

mikroökonómia

Emlékszik még valaki a f*ck, yee[katt] bejegyzésemre?
Hát az a helyzet, hogy magam se hiszem el, de ÁTMENTEM belőle!!