A gólyatábor számomra azért volt elsőre egyenlő a görcsbe ránduló gyomorideggel, mert szívattak. Nem gyengén. És mondanom sem kell, hogy pont ettől féltem. Egy ilyen gólyatábortól. Hát képzelhetitek az arcomat, amikor előttem pár lépésre egy mentor ráordított a gólyára, hogy "Tátsd a szádat, jön a g*cigránát!", majd vízipisztollyal Tajgát spriccelt a szerencsétlenre.
A vonaton, nagyjából három óra hangosbemondós face-to-face velünk ordítozással, az arcomra és ruhámra száradt sörrel, amelytől a kupénk padlója is bűzlött, elhatároztam, hogy kemény leszek, és akkor is túlélem, hogy dögöljenek bele ezek a dögevő felsőbb évesek!
Így érkeztünk el a gólyatáborba, ahol már a szexuális életedről faggattak, embert rúgtak ki a vonatból, fickóról tépték le a ruhát és lefogott csajt tapiztak végig és smároltak le, elhatároztam, hogy ha beledöglök is, Rambó leszek, és bírni fogom!
Ilyen hangulatban ért az este, túl egy olyan csapatmegbeszélésen (csapatokba osztottak minket), ahol gyakran előfordult válaszként az, hogy "A jövőről nem beszélünk!" Aztán jött szívatások-folytatása-esti-parti, ahol aztán kiderült, hogy az egész kamu volt. Átverés. Beépített emberekkel.
Hát, így ért véget a gólyatábor első napja.
Talán mondanom se kell, hogy aznap estére nagyon részegre ittam magam a pont ezzel a céllal rendezett versenyeken. Nem teleportáltam, emlékszem a részletekre (hogy két vetkőzős feladatból másodszorra sikeresen eljutottam a meztelenségig, de előtte már kb negyed óráig folyamatosan tartanom kellett egy szép pár női mellett, amit készségesen be is vállaltam), még azt is tudom, hogy versenyt ittam fröccsből (amit eddigi legjobb tudomásom szerint utálok, és két deci nem megy le belőle a torkomon), ráadásul a csapatunk velem hozta be a lemaradását, majd a következő versenyzőnkkel győzött.
Szóval mindezekre emlékszem, és annyira tudatomnál voltam, hogy reggeli ébredésre kőkemény másnapot jósoltam magamnak, hacsak nem tudok még aznap kijózanodni. Szóval zuhanyoztam, nagyjából fél órán keresztül, sétafikáltam fel-le a táborban, majd beájultam az ágyba.
Másnap volt, de a fejfájás-hányinger kombó elmaradt. Szóval ügyes voltam, de konstatálnom kellett, hogy komoly problémáim adódtak a csapatszellemmel - nem nagyon tudtam kapcsolatot találni barna csapattársaimmal. Nem beszélgettem, a feladatokra főleg hátul kullogtam a csapat után, és amúgy is levegő voltam. Bevallom, ez eléggé letört, és nem is igazán tudtam vele mit kezdeni. Próbáltam aktivizálni szunnyadó beszélőkémet, vagy legalább kezdeni valamit az egésszel. Így ért minket a második nap estélye, ahol még érezhetőbben előkerült némi kiközösítés: volt, hogy elvállaltam egy versenyt, de a csapat ignorálta a jelentkezésem, helyette a srác hátraszólt a haverjának, hogy nem akar-e beállni... Nem adtam fel, ennek pedig meg is lett az eredménye: végül egy feladatra csak én jelentkeztem, de éreztem (utólag legalábbis biztos vagyok benne), hogy nem kellett volna. Ártalmatlannak tűnt, de nagyon nem volt az. Babapiskótával átitatott alkohol volt. Hűen engedelmeskedtem az "Igyad, igyad! IGYAD!!" kiabálásnak, aminek rövid úton a rókabőr kiadása lett az eredménye. A számba ömlő valamitől még az orrom is lezsibbadt, nyelni képtelen voltam, de azért megpróbáltam, aminek egy öklendezős hányás lett a csúcspontja pár pillanat alatt. Először, és remélem, hogy utoljára rókáztam teljesen józanul, az alkoholtól.
Persze a dolog nem segített sem a beilleszkedésemen, sem a jó közérzetemen. Estére azért csak fixáltam a hangulatomat, és amikor elkezdődött a bikinis-boxeros-tejszínhabos buli, hatalmas élvezettel csaptam a lovak közé. Eddig nem jelentett problémát alkohol nélkül bulizni. Kezdetben itt sem volt ez másként.
Aztán rájöttem, hogy itt másként működnek a dolgok. Itt bugyivadászat van. És azok a csajok, akik nem akarták, hogy leszedd róluk az utolsó ruhadarabot is, azok... nos, azok, felvették a teknős harci alakzatot: szorosan közrefogták egymást, és úgy táncoltak. Egymásnak. Meg maguknak. A fiúk pedig, általában részegen, teljes boxerbedobással próbáltak bejutni a körbe. Előtte viszont rivalizálás volt a körön kívül: lökdösődés, stb.
Azért csak sikerült bekerülnöm pár körbe, táncolni pár lánnyal. Aztán szomorúan láttam, hogy ugyan olyan hévvel dörgölőznek ezek ugyan ahhoz is, aki piával a kezében, üveges tekintettel ácsorog csak előttük. Jó, a leírásuk kicsit túlzás, de azért a lényeg átjön, ugye?
Otthagytam az egészet. Addigra összefutottam a csapattársaimmal is, akiknek nagy átlaga meg sem ismert. Szóval a második nap mellé nem tettem gondolatban hatalmas piros pontokat.
A harmadik napot a Balatonon töltöttük. Az alvás, meg az élmények kicsit segítettek, sikerült oldódnom. Dumáltam a szobatársaimmal, meg végre sikerült beszélgetéseket is kezdeményezni... úgy éreztem magam, mint aki járni tanul.
Az esti buli még így sem volt jobb, mint az előző napi, nem használtam ki a lehetőségeket sem. Azt hiszem, hogy elfáradtam.
Azért a negyedik nap reggelén már nem egyedül mentem ki a vonatra, hogy hazainduljak. És ez azért azt jelentette, hogy nem volt minden ott töltött perc hülyeség.
A vonaton, nagyjából három óra hangosbemondós face-to-face velünk ordítozással, az arcomra és ruhámra száradt sörrel, amelytől a kupénk padlója is bűzlött, elhatároztam, hogy kemény leszek, és akkor is túlélem, hogy dögöljenek bele ezek a dögevő felsőbb évesek!
Így érkeztünk el a gólyatáborba, ahol már a szexuális életedről faggattak, embert rúgtak ki a vonatból, fickóról tépték le a ruhát és lefogott csajt tapiztak végig és smároltak le, elhatároztam, hogy ha beledöglök is, Rambó leszek, és bírni fogom!
Ilyen hangulatban ért az este, túl egy olyan csapatmegbeszélésen (csapatokba osztottak minket), ahol gyakran előfordult válaszként az, hogy "A jövőről nem beszélünk!" Aztán jött szívatások-folytatása-esti-parti, ahol aztán kiderült, hogy az egész kamu volt. Átverés. Beépített emberekkel.
Hát, így ért véget a gólyatábor első napja.
Talán mondanom se kell, hogy aznap estére nagyon részegre ittam magam a pont ezzel a céllal rendezett versenyeken. Nem teleportáltam, emlékszem a részletekre (hogy két vetkőzős feladatból másodszorra sikeresen eljutottam a meztelenségig, de előtte már kb negyed óráig folyamatosan tartanom kellett egy szép pár női mellett, amit készségesen be is vállaltam), még azt is tudom, hogy versenyt ittam fröccsből (amit eddigi legjobb tudomásom szerint utálok, és két deci nem megy le belőle a torkomon), ráadásul a csapatunk velem hozta be a lemaradását, majd a következő versenyzőnkkel győzött.
Szóval mindezekre emlékszem, és annyira tudatomnál voltam, hogy reggeli ébredésre kőkemény másnapot jósoltam magamnak, hacsak nem tudok még aznap kijózanodni. Szóval zuhanyoztam, nagyjából fél órán keresztül, sétafikáltam fel-le a táborban, majd beájultam az ágyba.
Másnap volt, de a fejfájás-hányinger kombó elmaradt. Szóval ügyes voltam, de konstatálnom kellett, hogy komoly problémáim adódtak a csapatszellemmel - nem nagyon tudtam kapcsolatot találni barna csapattársaimmal. Nem beszélgettem, a feladatokra főleg hátul kullogtam a csapat után, és amúgy is levegő voltam. Bevallom, ez eléggé letört, és nem is igazán tudtam vele mit kezdeni. Próbáltam aktivizálni szunnyadó beszélőkémet, vagy legalább kezdeni valamit az egésszel. Így ért minket a második nap estélye, ahol még érezhetőbben előkerült némi kiközösítés: volt, hogy elvállaltam egy versenyt, de a csapat ignorálta a jelentkezésem, helyette a srác hátraszólt a haverjának, hogy nem akar-e beállni... Nem adtam fel, ennek pedig meg is lett az eredménye: végül egy feladatra csak én jelentkeztem, de éreztem (utólag legalábbis biztos vagyok benne), hogy nem kellett volna. Ártalmatlannak tűnt, de nagyon nem volt az. Babapiskótával átitatott alkohol volt. Hűen engedelmeskedtem az "Igyad, igyad! IGYAD!!" kiabálásnak, aminek rövid úton a rókabőr kiadása lett az eredménye. A számba ömlő valamitől még az orrom is lezsibbadt, nyelni képtelen voltam, de azért megpróbáltam, aminek egy öklendezős hányás lett a csúcspontja pár pillanat alatt. Először, és remélem, hogy utoljára rókáztam teljesen józanul, az alkoholtól.
Persze a dolog nem segített sem a beilleszkedésemen, sem a jó közérzetemen. Estére azért csak fixáltam a hangulatomat, és amikor elkezdődött a bikinis-boxeros-tejszínhabos buli, hatalmas élvezettel csaptam a lovak közé. Eddig nem jelentett problémát alkohol nélkül bulizni. Kezdetben itt sem volt ez másként.
Aztán rájöttem, hogy itt másként működnek a dolgok. Itt bugyivadászat van. És azok a csajok, akik nem akarták, hogy leszedd róluk az utolsó ruhadarabot is, azok... nos, azok, felvették a teknős harci alakzatot: szorosan közrefogták egymást, és úgy táncoltak. Egymásnak. Meg maguknak. A fiúk pedig, általában részegen, teljes boxerbedobással próbáltak bejutni a körbe. Előtte viszont rivalizálás volt a körön kívül: lökdösődés, stb.
Azért csak sikerült bekerülnöm pár körbe, táncolni pár lánnyal. Aztán szomorúan láttam, hogy ugyan olyan hévvel dörgölőznek ezek ugyan ahhoz is, aki piával a kezében, üveges tekintettel ácsorog csak előttük. Jó, a leírásuk kicsit túlzás, de azért a lényeg átjön, ugye?
Otthagytam az egészet. Addigra összefutottam a csapattársaimmal is, akiknek nagy átlaga meg sem ismert. Szóval a második nap mellé nem tettem gondolatban hatalmas piros pontokat.
A harmadik napot a Balatonon töltöttük. Az alvás, meg az élmények kicsit segítettek, sikerült oldódnom. Dumáltam a szobatársaimmal, meg végre sikerült beszélgetéseket is kezdeményezni... úgy éreztem magam, mint aki járni tanul.
Az esti buli még így sem volt jobb, mint az előző napi, nem használtam ki a lehetőségeket sem. Azt hiszem, hogy elfáradtam.
Azért a negyedik nap reggelén már nem egyedül mentem ki a vonatra, hogy hazainduljak. És ez azért azt jelentette, hogy nem volt minden ott töltött perc hülyeség.
8 megjegyzés:
Nyugodj meg, nem egy szaktársam mesélte, hogy akivel egy csapatban volt a GT-ben, azokkal az egyetemen sose beszélt többet xP Én meg nem is voltam táborban, mégis elboldogultam, sőt :D A két mellhez pedig gratulálok :DDD Elképzellek, amint Atlaszként, megdicsőült arccal a képeden, diadalittasan tartod a két keblet :D
Azóta egyszer már próbáltam kinyomozni, hogy kinek a melleit tarthattam (akkor túl voltunk már némi pián, sötét volt és ráadásul nem is ismertük még annyira egymást), de nem akadtam rá.
Köszi a bátorítást. Gólyahéten csak sikerült összeismerkedni pár emberrel a csapatból, de a szaktársak közül már most több a jó ismerős. Remélem, hogy ez a helyzet már csak javulni fog. :)
Én sem voltam gólyatáborban, de fősulis életem első napján megismerkedtem azzal a lánnyal, aki azóta a legjobb barátnőm... ja, ő viszont gólyatáborozott, de azt mesélte, iszonyú volt, nagyon kiközösítettnek érezte magát :))) szóval egy percig se aggódj, biztos vagyok benne, hogy megtalálod a saját társaságod és ezek lesznek életed legjobb évei!! :D
Na, nagyon szépen köszönöm a bátorítást! :)
A BKF nekem hatalmas sikerélmény volt, különben nem is mertem volna belevágni egy BME-s kommédiába. Szóval reméljük, hogy itt is működni fog az, ami nálad, és amennyire a gólyatábor nem, a szak annyira igen. :)
Köszi még egyszer, örülök, h kommenteltél! :D
Jesszusom....
Ezt végig olvasva még én is megborzongtam, pedig nem tartom magam ennyire nebántsvirágnak és megrökönyödőnek sem, de ez még nekem is sok(k) volt... Hát nem igazán lettem volna a helyedben. A lényeg, hogy túlélted. Na meg ahogy olvastam szerintem senki nem fog emlékezni semmire szinte, szóval ne aggódj, az egyetemen biztos jobb lesz a helyzet. Én mindenesetre szurkolok neked... :D
És tényleg sokan nem emlékeznek dolgokra. :) Teleportálások, idegen helyen ébredések, "voltam valakivel az éjszaka, de nem tudom kivel" típusú utóhatásokból volt egy pár. És az a durva, hogy újabban már hozzám is odajött egy-két csaj, hogy "szia, nagyon üveges volt a tekinteted a gólyatáborban, de emlékszel azért rám?" Asszem a csaj sem lehetett jobb állapotban a srácnál, akivel kever. De nagyon úgy tűnik, hogy volt egy csajozós ikertestvérem. :)
Olyan muja vagy Ádi! :D Miért nem mondtad azt, hogy igen, én voltam és máris lehet randit kérni :D
Basszus, tényleg! xD
Megjegyzés küldése