vasárnapi agyrém

Azt hiszem kicsit elkenődtem. A gond ott van, hogy ettől függetlenül rá tudtam venni magam, hogy megírjam sajtóműfajokra a fiktív személlyel készített interjút. A végtermék:

Nem Deigen különös személyiség. Filmszerepeiben szeret a háttérben maradni, hiába ő a főszereplő. A legkülönfélébb karakterek eljátszására kérik fel, és mégis minden jól áll neki: rabló és pandúr egy személyben, született Hófehérke vagy vadász, Rómeó és Hermione, Hacsek és Bella, kancsó és kút. Számára nincs lehetetlen.

Közel tíz éve már együtt nevetünk vagy sírunk vele napról napra a tévé előtt ülve. Beszél portrugál nyelven, deichmanul, több C und A dialektust ismer, mégsem pályázik külföldi babérokra. Ő a magyar filmek Leslie L Lawrance-ja és Vavyan Fable-ja. Igazi humorbomba, aki könnyedén veszi fel a magányos hős álarcát.

Rúzsozott ajkaira petyhüdten lóg kamasz bajsza, ahogy leül elém, szemében pajkosság csillan, nevetőráncai meggyűrődnek, amint félreigazít szeme elől egy rakoncátlankodó tincset.

Nem Én: Szervusz… azaz… mondja, tegeződhetnénk?

Neve D-és: Igen hatásos, ha ilyen kérdéssel kezdesz már az elején, emelem a kalapom a szaktudásod előtt. Igazán különös belső tűzre vall, de biztos vagy-e abban, hogy képes leszel a választ úgy visszaadni az olvasóknak, ahogy én elmondom? Mert tudod, ez az egész kicsit olyan, mint a Dorothy Csodaországban, csak hiányzik az egészből a nyúl és a madárijesztő.

N.É.: Biztos benne, hogy a válaszai mindig egyértelműek?

N.D.: Már amennyire Jim Carrey nem Elvis útját akarja végigjárni, csak azért, mert úgy gondolja, hogy helyesen cselekszik. Mert szerintem az egész nagyjából ennyin múlik. Ha az ember egyszer elhatároz valamit, akkor jobb, ha végighalad rajta. Az utazás a lényeg, és nem a célba érés. Persze több szem többet lát, és nyugtával dicsérd a napot, de azért ha valaki előre iszik a medve bőrére, végül fapofánál hagyhatják.

N.É.: Igen, a kritikusok újabban már kezdenek más tehetségeket is felfedezni.

N.D.: Valahol megértem, hogy a színvonal fontos dolog, csak nem értem, hogy miért pont most? Tudja, ez olyan vacak forgatókönyv, a logika szikrája sincs meg benne, és mégis ezt adják ott fenn egyfolytában. Nem valami tehetséges a mi írónk, az már biztos. De azért ha a szíve csücske bajban lesz, remélem, csak segít.

N.É.: Ezek szerint nem adta fel magát.

N.D.: Nem én vagyok remény, úgyhogy akár fel is adhatom magam, akkor sem adom fel. (nevet)

N.É.: Ezt jó hallani, az embereknek szükségük van hősökre.

N.D.: A heroikus pózolást hagyom másra, engem inkább vigyenek fel a padlásra. Nem visítanék, de most már késő, most látom, hogy milyen óriás ő. Szőke haja lebben az égben, kékítőt old az ég vizében.

N.É.: Csak nem szerelmes?

N.D.: Mióta az 1500-as években a filozófia Shakespeare révén nagy áttörést ért el, és még az alapvető emberi létet is megkérdőjelezte – Lenni, vagy nem lenni? –, azóta mindig gondban vagyok a dolgok definícióját illetően. Úgy látom, hogy az alapvető problémát már az a kérdés is felveti, hogy „A magányában kidőlt fának van-e visszhangja?”, avagy ha nem tudunk valamiről, akkor az meg sem történik?

N.É.: Ezek szerint már gyerekeket is terveznek?

N.D.: Hát, elég jól legyökereztem most, és úgy tűnik, hogy ha én kidőlök, annak lesz visszhangja. Mindenesetre most próbálunk megtollasodni, persze a hátamon nem, bár a párom szeretne két szárnyat is.