nem fertőző

Beteg vagyok. Megfertőzte elmémet a valóság, meg az a töménytelen kép és hang, amik mostanában előttem villognak, miközben hatalmas pecsétként függenek rajtam az elvárások, feladatok, kényszerek, amik alatt virágozhatna az értelem, meg szárnyra kaphatna a kreativitás, hogy szőrös faun lábain múzsákat döntsön a földre és töménytelen oldalakon keresztül erőszakolja, amíg csak meg nem hal a fekete madár, és el nem hagyná a fekete fészket, fekete vércsíkot húzva maga után, de büszkén, hiszen megtette kötelességét, meg kitöltötte funkcióját, pontosan azt tette, amit elvártak tőle, az oldalak pedig - születő erőszakgyermekeik - ott szaladgálhatnának szőrös lába körül, hogy aztán nőni kezdjenek, dagadjanak, hízzanak, szélesre, nagyra, kívánatosra, olyanokra, amiket ha egy erős kéz vizslatón nyomogatni kezd, hogy érezze, ha belül rothadtak, akkor ezekből az ész, értelem, okosság buggyanjon ki, és csurogjon bő árban, én pedig végre levetkőzhessem azt a temérdek pecsétet, amik a lelkem nyomják, amiktől megfertőződik az értelmem, de amik alatt célok virágoznak, és amik nélkül ötlettelen, kopár szikes sivatag csak az elmém, amit a fertőzések hajtanak.

Tudom, hogy feladatok nélkül eltűnnék. Csak néha már sok.

Időzúzás

Legszívesebben úgy törném mostanában darabjaira az időt, ahogy néha a magyar nyelvet sikerül egy-egy novellámban vagy cikkemben.
Persze ezzel sem jutnék sokkal előbbre. Az egész akció ahhoz hasonlítana, mintha szétverném a környezetemben előforduló órákat - egyszerű tüneti kezelés lenne csak, amely egyáltalán nem szüntetné meg az alapvető problémát: az időhiányt.
Mondjuk beszélek itt időhiányról, miközben 69%-on áll egy film letöltése éppen, túl vagyok pár újabb Soul Eater részen, és megint nem csinálok mostanában többet a gépemen, meg a szobámban, mint rendszerezek, aktualizálom a könyvjelzőimet és szelektálom, hogy mire nincs már szükségem. Aki régebb óta olvassa már a blogomat, az tudhatja, hogy ez egyet jelent: stressz van. Jelen esetben azonban nem akarok ilyen finomkodó lenni. Ez már határozottan a "gáz van" kategória. Amit mondjuk úgy: nehezen uralok.
Csak úgy felsorolásképpen (már a kiakasztott lista is felmondta a szolgálatot): A fő probléma nem az, hogy szakdolgozatot kéne írnom. Bár ennek is megvannak a maga mélységei, mert néha a téma nagyságától rettenek meg, máskor meg attól, hogy mindezt röhejesen kevés oldalmennyiségbe kéne belepaszírolnom.
A fő probléma az a szabadidőm beosztása. Ugyanis mint nagy általánosságban, most is úgy jártam, hogy amikor mással kéne foglalkoznom, akkorra sikerül a legtöbb ötletelést összehoznom. Ráadásul mostanában minden örömbe üröm vegyül.
A cikkek kidolgozása folyamatos. Bár egyre jobban tartok a beérkező Napidoktoros témáktól, mert az előző heti is jól kifogott rajtam, de azért eddig sikerült produkálnom a megkövetelt hatot hetente.
Nem úgy, mint a szakdoga kidolgozását, amivel csúnyán elmaradtam. A fő problémámat az okozza, hogy eddig nem jött be maradéktalanul egyik tárhelyszolgáltató sem. Mindegyiknél voltak előnyök és nagy-nagy hátrányok.
Ráadásul időközben felmerült bennem az ötlet, hogy ha már publikálom, ezt megtehetném egy saját weboldalon is, úgyis poton pénzért árulják már a tárhelyeket. Oda felkerülhetne portfólió, cikkek, megjelenések...
A dolog azért foglalkoztat annyira, mert szeretnék az iskola nyáreleji befejezése után elhelyezkedni főállásban egy lapnál. Azonban sajnos az újságírás meglehetősen kapcsolati alapon működő szakma - ezt a BKF-en megrnedezett Cégek Napján, a próbainterjúztató hölggyel jól kibeszélgettük, megerősített -, és nem gyakori az újságírói álláshírdetés.
Ez még csak nem is jelentene olyan nagy problémát, ha akkor legalább azt tudnám, hogy milyen újságok vannak mostanában piacon, milyen mailcímre küldhetek önéletrajzot és cikket ahhoz, hogy ne nézzenek hülyének miatta. Ráadásul két éve pénzhiány miatt Metropolon kívül nem sok újság került a kezembe, előtte pedig érdeklődés hiányában maradt el az újságvásárolgatás... így még ezen a téren sem vagyok jól informált. Azt hiszem, hogy kénytelen leszek beruházni, és körbenézni, ha ezt tényleg komolyan gondolom.
Pedig ráadásul újabban sorra sikerül megszervezni a mozizásokat. Tegnap voltunk Alice Csodaországban-on, jövő héten pedig ha minden igaz, akkor Avatar IMAX-re és Komfortos Mennyországra is sikerülni fog a bejutást. Ezekről nagyon-nagy kedvvel írnék kritikákat, de szívesen venném, ha sikerülne túllépni a PR Heraldon, és máshol, szakmaibb lapnál megjelentetni őket. Azonban informáltság hiányában...
Ugyan ez igaz a szakdolgozatomra is. Mivel már a beköttetés előtt publikálható elvileg, és meg-megjelennek az én témámmal foglalkozó cikkek különböző lapoknál, ezért szöget ütött fejembe a gondolat, hogy nem csak blogra kéne feltölteni őket, hanem egy-két lapnál is be lehetne próbálkozni velük. Csak már megint az informáltság... :/

Azonban ezek egyelőre még csak a saját lustaságomon múlnak. Ahogy nagyjából az a 2 novella is, amiket az öt nap múlva lejáró pályázatra terveztem beküldeni. Azonban sajnos mindkettő félkész - még jócskán igényelnék a csiszolást. Mégsem jutok el addig a nagy rendszerezgetéseim közepette, hogy meg is tegyem. Márpedig ez már szánalmas... Többet érdemelnének.

Ráadásként talán megoldást nyújtott volna több problémámra is, ha mozizás helyett elrohanok az esti Cégek Napjára, és beülök a Pesti Est előadására. Más előadások végén lehetőség volt a személyes beszélgetésekre, amik jutalma névjegykártya lett, amin ott az "ide küldd az önéletrajzod" mailcím.

Persze szívesen veszem, ha bárki tud ajánlani valamit. Nyár, de akár most kezdenék részmunkaidőben. :)

eredmény

Elmosolyodott.

szülinapi ajándék

Nagyon rossz érzés volt, ahogy ott álltam a sorok között, előttem azzal az ajándékkal, aminek tudom, hogy tényleg nagyon örült volna, én meg leemeltem egy másikat. Arra volt pénzem.
Ennyit az olyan emberek születésnapjáról, akik még a soknál is sokkal többet megérdemelnének, nemhogy az átlagosnál kevesebbet.
Nagyon rossz érzés volt. Főleg akkor lesz az, amikor látom majd, hogy ennyiért is elmosolyodik..

Az én drága édesapám.

online lakásavató

Ne haragudjatok, amiért szappanoperákat idéző hatásvadász eszközökkel élek, és az egyik bejegyzésben csak előzetest adok abból, ami majd a következőben jönni fog.

Mostanra itt vannak a képek, szóval kezdjük is el. Mivel a fényképezőgép nem az enyém volt, és a fotózásra használható idő elég korlátozottra sikerült, ezért a sok kép közül csupán kettő lesz az, ami felkerül, viszont remélem, hogy azokkal el tudok mondani mindent.

A lakásról egyelőre annyit, hogy kicsit úgy érzem magam, mintha újra egészen otthon lennék, a saját régi szobámban. Hatalmas ablakok, fa padló és nagy-nagy belső tér, amihez mondjuk hozzátartozik, hogy nem nagyon van bútorom, ami összenyomná.

Szóval ez lenne az én kis könyves sarkom. A virágtartót még a korábbi tulaj hagyta itt, és nővérem talált rá egy beépített terasz hatalmas forgatagában. Természetesen hozzám került, ahogy minden könyv és növény is a lakásban. Itt még nem látszik, de azóta szinte kisebb dzsungel lett ott.
Az a kis száradt kóróféleség valójában kaktusz, amit épphogy sikerült megmenteni a szomjhaláltól és a teljes kiszáradástól. Nem tudom, hogy mi lesz a sorsa, de én reménykedem, hogy majd sikerült bújtatnom róla. Egyszer mintha valami találó nevet is kapott volna, de sajnos senki nem emlékszik már rá. Azért szeretjük.
A fal mentén egyébként egy szárító található, ami akár üres, akár teli van, az én szobámban foglalja a helyet. Mert tökéletesen funkcionál asztalként is, bár elég kevés a maximum teherbírása. A rádiót bátyámtól kaptam kölcsön, hogy hallgathassam imádott MR2-met, bár ugyan a képen látható hangfalakkal és egy mp4 lejátszóval is el tudnám érni, de rádióval tényleg egyszerűbb, jobb, gyorsabb és szebben is hangzik.

A szobámban két darab szék található, ezek körül ez az egyik.
A másikat ezen a képen láthatnátok, ha temettem volna be ruhákkal, dobozokkal, és táskákkal. Szóval a második szék a kép passzív szereplője.
Két ágyam van, ezek L alakban helyezkednek el. Az egyik értelemszerűen alvásra használható, a másik viszont ruhatartó (mint ahogy a kép bal alsó sarkában is jól látszik). Illetőleg a szabad területére szoktam telepedni, és ölemben a géppel tudok online lenni. Jelen pillanatban is így írok Nektek.
Sajnos a szobámban lévő két konnektor közül csak egy működik, az viszont a szoba másik felén van. Teletűzdeltem megosztókkal, illetve kaptam hosszabbítót, így a kábelek most behálózzák az egész szobát, ez látszik a parkettán is.
A falról meteorok lógnak (egyesek poiként ismerik őket. Mások sehogy sem), egykori zsonglőr pályafutásom emlékeként.
A szemfülesek észrevehetnek egy rózsaszín foltot a falon. Nem tudom, hogy ki találja ki magától is, de az természetesen egy lista, méghozzá hibrid. Egyszerre szerepelnek rajta paralistás és lelkiismeretlistás dolgok. Akiknek ezek nem mondanak semmit, azok olvassák el korábbi paralista c bejegyzésemet. A lelkiismeretlistáról röpke 6-7 bejegyzéssel ezelőtt volt szó. :)

Amit még tudni kell a lakásról: terveztem is belőle egy bejegyzést, azonban idővel aktualitását vesztette, majd úgy gondoltam, hogy inkább összerántom ezzel.
Szóval a lakás papírmatricák és sütőben kisütött, tükrökre és ablakokra ragasztott gyerekrajzokkal volt teli. Nem tudom pontosan megmagyarázni, hogy miért, de borzasztóan nyomasztottak és zavartak. Pénteken költöztem be, és már akkor szembeszálltam a szobámban lévő tükröt díszítő majommatricával. Az is a sütőben kisütött változat volt, bombabiztos a lekaparással szemben. Végül egy nedves papírzsepi és 3 órás száradási idő után már csak a nyomai maradtak. Ezen felbúzdulva szombatra teljes matrica-gyilkolást terveztem, és a lakás teljes áttakarítását, porszívózással, felmosással, rendrakással, szobaátrendezéssel együtt.
Azonban nem így alakult. A matricák nem adták meg egykönnyen magukat, a szobámban töménytelen mocsok várt a félrehuzigált dolgok alatt; ha az ember zokniban járkált, pár lépés után tele volt a textil mindenféle mocsokkal.
Fiú lévén nem növesztem a körmeimet, de délutánra annyit kapargattam már a matricákat, hogy a körmeim elkezdtek visszahajlani. A szobámban teljes volt a káosz, semmit nem lehetett volna megtalálni... estére fájtak az ujjvégeim, és a takarítással ugyan nem végeztem, de a matricák lejöttek végre. Cserébe elég erős fejfájással feküdtem le, mint akit összevertek.
Nem tudom, hogy egy egyszerű költözésből miért csináltam ekkora lelki traumát.
Mindenesetre érdekes dolog volt, és egyelőre nagyon jól érzem magam itt. :)

Remélem, hogy időközben mindenki eldurrantotta az online lakásavatóra való tekintettel az online pezsgőjét! :)

rekordok

Ancsy adta az ötletet, sógorom a fényképezőgépet, a blogspot pedig a helyszínt, szóval ideje az online lakásavatónak! Hepaj!

Előtte azonban egy kis közérdekű információ. Nem tudom, hogyan történhetett, de ha valaki megnézi az archívumom számait, akkor leszűrheti belőle, hogy hiába van még csak március 3-a, máris sikerült reprodukálnom az egész 2009-es év bejegyzésmennyiségét.
Persze ebben benne vannak az olyan alig pár mondatos bejegyzések is, mint például az eggyel korábbi is, de talán arányait tekintve nincs több belőlük, mint a tavalyi évben. Egyelőre (köszi fyra, majdnem megint baltásgyilkosos szó lett belőle :)) masszívan reménykedem benne, hogy ez a tendencia csak növekedni fog az idő előrehaladtával, és nem csak a mennyisége, de a minősége is javulni fog, hogy még jobban szórakoztassa azokat, akik eddig is szívesen olvasgatták naplopó bejegyzéseimet.
És ha már Rólatok van szó, akkor elárulom, hogy mennyire tök jól esik, hogy már kilenc rendszeres olvasó íratkozott fel a listámra, akik nagy része ráadásul rendszeres kommentel, így már alig akad bejegyzés, amire ne érkezne legalább 2 komment.
Nem tudom pontosan, hogy ez motivál-e ennyire, vagy bármi másról van szó, de az biztos, hogy ez nagyon sokat jelent nekem.
Talán ennek tudható be az is, hogy egyre szívesebben beszélek a blogomról másoknak is, és ennek megvoltak a maguk lépcsőfokai. Elsőként a csakis a netes ismerősök tudtak róla, úgy mint Fionn, ancsy, Anna. Aztán jött egy tágabb réteg, a karcolatosok, akik közül kommentelt például Maggoth is, de valószínüsítem, hogy juditti is onnan talált ide.
Addigra viszont már itt voltak a korábbi csatornákból Loran és Birken is.
Innen jött számomra egy nagy, és annál örömtelibb lépés, mikor Réka, avagy Muciii is blogger lett, és általa érkezett Tamara is. Illetőleg más szaktársak is. IviC a különlegesség, ami erősíti a szabályt, hiszen ő is itt van nagyjából a 2009-es újrakezdés óta.
Mostanra pedig elérkeztünk ahhoz a ponthoz, hogy egy nagyon szűk családi réteg is beavatott lett.
Szóval számomra ez egy sikersztoris fejlődéstörténet (is), aminek a tortáján Ti vagytok a csokimáz! :)

Köszönök mindenkinek minden rendszeres olvasást, kommentelést, szurkolást és bíztatást! Nagyon remélem, hogy idővel valamennyire meg fogom tudni hálálni: ha mással nem, hát a szórakoztatással. x)
Egyszer talán eljutok majd arra a pontra, hogy a bejegyzéseim olyan kreatívak lesznek, mint fyráé; olyan művésziek, mint a sajnos egyre kevesebbszer bloggerkedő Fionné; olyan lendületesek, mint ancsyé; olyan kis kacagtatóak, mint Muciiié, és olyan szórakoztatóak, mint IviCé. Imádlak benneteket! :) Tessék még írni-írni-írni, mert jó Titeket olvasni! :)

részleges kétségbeesés

Jelen pillanatban a szakdolgozatot emlegetni előttem célzatos tevékenységnek minősül, amit csak azok tesznek, akik a teljes kétségbeesésbe akarnak taszítani. :/

Úgy érzem, hogy minden nap lángra kap, mire hazaérek, és hamuvá foszlik szét, ahogy lefekszem. Minden felég mögöttem, a dátumok pedig csak pörögnek előre a vad tűzviharban, hiszen menekülnek előle.
Csak abban reménykedem, hogy majd termékeny lesz az a hamuval borított lángok marta napok és hetek sora mögöttem.