Az elmúlt napokban, sőt hetekben belesüppedtem a pénztelenségbe. Konstatáltam, hogy az ösztöndíjam megérkezéséig bizony földönfutóvá váltam. Soha nem volt még velem ilyen. Voltak persze plusz forrásaim, a háromból egy kifogyott, egy elérhetetlen volt, így a harmadikhoz nyúltam. Boldogan jöttem vissza Bp-re... Az, hogy "boldogan", talán kicsit túlzás. Inkább mondjuk úgy: dolgozott bennem a remény, hogy ez kitart. Aztán kellett bérletre, számonkértek rajtam az egyetemen és... hirtelen megint semmim nem volt. Fel voltam háborodva. Ezt mégis hogy a fenébe?! Számolgattam, és arra jutottam: ez tarthatatlan, jobban számon kell tartanom a pénzügyeim, mert így nem tudom lekövetni. Igen ám, de ahhoz arra lenne szükség, hogy legyen pénzem, amit számon tarthatok. Azért rendbe raktam az albérletes közös kasszát, és nagyjából fél órája úgy döntöttem: rendezek egy nagypakolást a szobámban is. És eljött az a pillanat, hogy felemeltem egy dobozt, amiről előtte több rétegben hántoltam le a jegyzeteket, rádobált újságokat, kinyomtatott egyetemi tanulnivalókat, és tádámm! Újra pénzes ember lettem. Meglett az az összeg, amit hiányoltam. És átszámolva nem is tudom, miből éltem én az utóbbi két hétben.
Azt hiszem, bele fogok kapaszkodni abba, hogy semmi nem történik velünk véletlenül, és volt értelme az utóbbi idők szenvedésének. Ha más nem is, hogy megtanultam: attól még, hogy egész szépen bebiztosítottam magam az egyetemi évekre, nem árt egy kis óvatosság. Meg elővigyázatosság. Meg számontartás. És néha önmagam számonkérése se.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése