és a kutya és a kutya és a kutya

azt hiszem, igazán sokat elmondd arról, hogyan állok most kutya-ügyileg, ha elmesélem az alábbi álmomat.

némi megjegyzés azért még előtte: természetesen ebből is rémálom lett. újabban ez dívik a fejemben, múlt hétvégén, amit otthon töltöttem, az éjszakáim során nagyjából magamról se tudtam (és jó-jó, ez teljesen normálisnak tűnik), de még az ébredéseim is olyanok voltak, mintha egy teljesen más dimenzióból érkeznék.
az otthon töltött esték egy részét zombiháborúval töltöttem. annyira nem voltam magamnál, hogy csak foltokra emlékszem belőle. fogalmam sincs, mi volt az álmom sémája, rejtély, hogy merre haladt, és arra sem emlékszem: szimplán felriadtam belőle, vagy el is kaptak a végén? az biztos, hogy régen ébredtem fel rémálomból, mivel a rémálmok jó ideje elkerülnek, csak a gyengébbek szórakoztatnak éjszakánként, most viszont még a lámpámat is fel kellett kapcsolnom. majd nagyjából öt másodperc múlva kapcsoltam is le, és szabályosan visszazuhantam a most már totálisan zombi és rémmentes álmaimba.


a mostani álmomban hasonló volt a hangulat, minden ködös, kicsit viharos, fakult. teljes volt a nosztalgiás hangulat, főként, hogy nagymamám régi udvara volt a helyszín, ahol még nyoma sem volt a későbbi drasztikus beavatkozásoknak. a kutyámmal játszottam. nem, nem az újjal, hanem a saját kutyámmal, aki az én kutyám volt, és én az ő gazdája. csakhogy, mint az a való életben is történt, ő elment, én pedig itt maradtam. igen ám, ekkor jelent meg a noéból ismert fehér boxer. furcsa, mert bár volt a kezemben a való életben is, simogattam, tartottam a pórázát és vezettem, megtudtam a nevét (amire nem emlékszem, de biztos nem úgy hívták, mint én őt az álmomban), a családi kapcsolatát egy másik kutyával, de épp örökbefogadni vitték egy családhoz, és bennem fel sem merült, hogy őt is be kéne vennem abba a fejemben létező falkába, akiket haza tudnék vinni a menhelyről (ha vörös hó hullana). most viszont ő érkezett, és én örültem neki, jót játszottunk. fel sem merült bennem, hogy félnem kéne tőle. érdekes, mert ez a noéban is így volt, amikor a kezembe adták, nekem pedig irányítanom kellett. az álmomban elfutott... talán a labda után, és azt hiszem, csak a hangját hallottam, de az is elhalhatott. tudtam, hogy Ginának hívják, és hívni kezdtem. csakhogy a második (vagy sokadik) kiáltásom nélkülem is egyre hangosodni kezdett és mélyülni, én pedig félni kezdtem tőle. különböző helyekről hallottam vissza, majd akkor riadtam fel az álomból, amikor az egész világom szembebömbölte velem.



azt hiszem, hogy a tudatalattim megelégelte, hogy képtelen kommunikálni a tudatossal, és most úgy döntött, a képembe mondja. de basszus... ez egész ijesztő volt. és hiába tűnik teljesen egyértelműnek az üzenet. az még nem változtat semmin: mit akarok én ennyire egy kutyától?