Itthon vagyok. És ezt honnan máshonnan venném észre, minthogy: senki nem veszi észre, ha hozzá beszélek, és gond nélkül könnyed társalgásba kezd (az általában anyám által kezdeményezett) bármilyen más dologról.
Ha pedig már anyámnál tartunk, a kedvenc párbeszédem vele az utóbbi napokban:
Én: Fél tucat levelet kaptam, akik karácsonykor még arra is gondoltak, hogy névnapom van. Olyan jól esett.
Anyum (felsóhajt): Hihetetlen, hogy az embereknek mikre nincs idejük.
Szánni akartam erre az egészre egy bejegyzést.
Az okok, hogy miért is akartam ezt megtenni, persze röhejesen egyszerűek.
Nem fér ki a twitterre.
Se a facebookra.
Az más kérdés, hogy ha kiférne, se írnám ki, mert ez annál magánjellegűbb.
Úgy látszik, hogy miközben úgy döntöttem, elengedem azt, amit egy egészségesebb ember miért ne lenne képes elengedni, sorra bukkannak fel régebbi, mélyebb... hm... igazán nem érzem idevágónak azt a szót, amit mindig használni szoktam rájuk: hülyeségek.
Pedig ezek a személyes rigolyáim, és jó, persze, alapvetően meghatároznak, de attól még úgy látom, hogy mások szemében csak hülyeségek. És mivel amúgy se érti szerintem túl sok ember, hogy miről szól ez a bejegyzés, miért ne írhatnám le legalább ezt a szót úgy, ahogy szerintem ti nevezitek: hülyeségek.
Néhány ilyen múltból felbukkanást én generálok. Levelet írok neki, játékba hívom, vagy éppen ráakadok a gépen, miközben a főiskolai tanulmányaim előtt sosem jelentkező rendszerezési mániám sürgető szavának teszek eleget. Magyarán épp törlöm azt, amit szükségtelennek ítélek.
De nem is feltétlenül kellek hozzá én, mint cselekvő személyiség. Egyszerűen rámír, visszaírok, beszélgetünk, és egyszer csak átküldi a saját... nem akarom azt mondani, hogy hülyeségét, mert az én fejemben nagyon messze van az ő műve a hülyeség kategóriájától, de ha eddig a sajátjaimat így neveztem, a közérthetőség kedvéért az övét is így akarom nevezni.
Úgy érzem magam, mint aki naggyon takarít. Minden mocskot igyekszik eltüntetni. Mintha egy céltáblát próbálnék kiásni, eltüntetni róla a földet, a port, a piszkot, a ráépített házat. Mert milyen kényelmes is volna, ha a sok meló, meg hadakozás önmagaddal végül oda vezetne, hogy kapnék egy céltáblát, aminél már nem is lenne más dolgom, mint "szimplán" a közepébe találni.
Ha a céltáblát nem is találtam meg, de minden ilyen pakolás, rámolás, szelektálás azt az érzést kelti bennem, hogy ott van az, csak még ásni kell. Van egy kicsi kincs utóíze a dolognak, mert gyerekkoromban szentül hittem, hogy azért kell lyukakat ásni, de mára ez átalakult céltábla kereséssé. Mert én nyilas vagyok, nem kincset akarok találni, nekem egy rohadt céltábla közepébe KELL lőnöm. Azért, mert nyilas vagyok.
Ezúttal, hogy megint jó adag mocsok lekerült a dologról (Ez még csak a cafrangosa, szeleteld csak, fiacskám! Gyünni fog az még, messze a szívizom, pedig az a finom ám. De ha sok a cafrang rajta, semmit se ér, megrontja az ízét. Csak a szívizom a jó, a cafrangosát meg csak nyiszatold, de fürgyén ám!), megint ott tartottam, ahol korábban is jártam már: ott álltam egy olyan fájl előtt, aminek a nevét egyszer már megváltoztattam, de nem éreztem hozzá illőnek. Épp ezért visszakapta a régi nevét, és máig így található meg a gépemen: "felejtsd el". Az, ami abba bekerül, már a Mitológia előtt is megvolt bennem, de például a Mitológia is olyan dolgokból épült, ami abba bekerül. Küldtem már át ismerősömnek, amikor meséltem róla, és mondta, hogy nem igazán érti. Hát, az néha csak nagyon a zanzásított verziója annak, ami a fejemben volt.
Ez egy nagyon kicsike fájl. Nem szeretek írni bele, csak olyankor, amikor már tényleg szükségem lenne egy olyasmire, mint a merengő, mert el akarom tüntetni a fejemből azt a gondolatot. Nagyon sok minden nem került bele, aminek ott márpedig ott a helye.
Mert rájöttem, hogy a fejemben is el tudnak csendesedni ezek a dolgok. Ha túl sokáig érlelem őket. Csak ezek olyanok, mint a növény elszáradt levele, ha nem húzod el a földjéről: eddigi tapasztalataim szerint kicsikét mérgek. De csak a növénynek azok. A földnek semmi baja nem lesz tőle. Sőt legalább elpusztul az, ami életet nyert belőle.
Nem tudom, hogy milyen hangulatom lesz majdnem egy év múlva, de most azt szeretném, ha a következő születésnapomon valaki ezzel a számmal köszöntene fel.
Úgy örülnék, ha elegem lehetne azokból az akadályokból, amiket könnyűszerrel ugrok át. Akkor talán tényleg kihívást, és nem újabb terhet jelentene minden egyes újabb és újabb megoldandó probléma, ami keresztezi az életemet.
Már két napja (úgy gondolom) vadásznak rám álmomban, én pedig álmokba nem illő módon menekülök meg az újabb és újabb gyilkossági kísérletek elől, miközben egy kastély soha nem véget érő falai között rohanunk végig egész éjszaka, én, és a rejtekajtókat, illetve tereptárgyakat használó gyilkosom.
Azt nem mondanám, hogy ébrenálmot alszom, mert például ma sem ébredtem fel tesóm munkába menetelére, de ehhez képest rengetegszer megébredek, és ilyenkor hiába van csukva az ablak a távfűtéses szobámban, nem kicsit fázok.
Persze a dolognak vannak vicces pillanatai, nemrég például videókapcsolatot létesítettem közben Fyrával, aki egy hatalmas ruha-, plüs- és egyébhalomról indulva szánkózott végig a raktárakat megszégyenítő nagyságú szobáján, hogy megmutassa, milyen nagy is az ő területe. A kommunikáció ott szakadt meg köztünk, amikor elért a szoba végére, onnantól kezdve ugyanis legfeljebb a falon lógó hatalmas, valakit ábrázoló festményt volt hajlandó bámulni. (bocs Fyra!)
Illene abbahagynom az ugyanarról az irracionális dologról való álmodást, ha ez normális dolog lenne, igaz?
Bár a masszív hajrázás még elmarad, és csak félve merem csak hallgatni a Stereomilk többi számát, de ha ebből indulok ki, igazán nem lehet itt nagy gubanc.
Menthetetlen ágy, telhetetlen vágy,
Láthatatlan kéz, érthetetlen ész
Újra vinni akar, minden hangot hall
Minden jelet ért, nem kérdi soha, miért.
Ha rajtad ütne netán, ha érzed egyáltalán
Mozdulatlan légy, mint légypapíron a légy
És távol minden már, és sok mindenért kár
Hogy bennem maradt rég, amiről nem tudtál még
Nézni, ahogy szép sorjában minden átalakul
Csendben beletörődni, abba, hogy semmi nem menekül.
És távol minden már, és sok mindenért kár
Hogy bennem maradt rég, amiről nem tudtál még
És újra vinni akar, mert minden hangot hall
Egy érthetetlen ész, egy láthatatlan kéz
Nézni, ahogy szép sorjában minden átalakul
Csendben beletörődni, hogy semmi nem menekül.
Nézni, ahogy szép sorjában, semmi nem menekül
Csendben beletörődni abba, hogy minden átalakul.
Oké, az angoltudásom nem a legjobb, így még egy ilyen egyszerű mondat is gondot jelent. Ettől függetlenül remélem, hogy nem csak sejteni, hanem konkrétan érteni is lehet, amit írni akartam.
A 30 seconds to mars Kings and Queens című száma amúgy is komoly lendületet tud néhanapján indukálni bennem, azonban ez a [spoilerekkel teletűzdelt] Tengen Toppa Gurren Lagann amv mellé olyan szívmelengető, lélektüzesítő (amikor ilyen jelzőket használok egy amv jellemzésére, akkor érzem úgy, hogy néhány animéért már nem egészséges mértékben tudok lelkesedni), hogy egyszerűen képtelen vagyok másoknak ajánlgatások és rajongás nélkül elmenni mellette. Bár komoly gondot okozott számomra elfogadni, hogy a nők továbbra is szigorúan követik itt a japán nőknek kiszabott viselkedésmintákat, illetve itt aztán tényleg mindig van tovább. De még ezek mellett is le kellett borulnom az eredeti történetvezetés, a jól kitalált karakterek tucatjai, az asztallefejelős ötletek és poénok, az érzelmekkel teleszőtt részek és karakterfejlődések, valamint a mindezeket egyszerűen hihetetlen módon ábrázoló látványvilág előtt. És először éreztem úgy egy anime kapcsán, hogy hiába ugrottak hatalmasat az időben, a végére minden karakter visszatalált oda, abba a viselkedésmintába, amiben őt a kezdetek alapján el lehetett képzelni.
Itt van ez a szám, és azon túl, hogy most egészen magaménak érzem azt a hangulatot, amit sugároz, igazán nem tudok többet hozzátenni. Cowboy Bepop kedvelőknek: [link]
A héten vizsgázom tárgyalásból, makroból, bevinfóból, érvelésből, plusz le kell adnom írásos elemzésekből a mestermunkám, és ráadásul egy tájékoztató mail várt ma reggel a levelesládámban, amelyben közölték, hogy öt nap múlva kommtréning vizsgám is lesz. Ez az utolsó borította ki a bilit, mivel egy konkrét könyvet linkeltek mellé, amely a száraz szövegét általam ismeretlen pszichológiai szakkifejezésekkel tűzdelte. Melléírták, hogy ebből fognak kérdezni. Hát :@@ Csütre és péntekre négy időpontot adtak meg, ezekből kettő alapból kilőve, mert akkor vizsgázom bevinfóból. Marad a csütörtök délutáni két időpont, amikor magamat ismerve fejfájásos, hányingeres stresszutóhatásos állapotban fogok lebegni a reggeli makro zh miatt. És nem elég, h akkor akartam bevinfóra is tanulni maradék erőmmel, még vizsgázzak abból a kommtréninges szarból is?!
Ennyi indulat elég is mára. Inkább hallgassátok Ti is ezt a számot.
kutyás. és nyilas. kommédiás. bme. amatőr. kutyaidomár. blogger. szerepjátékos. cikker. novellista. kritikus. önmagával szemben. másokkal szemben. vágy- és kreativitásimádó. érdekember? és láma.
