Amikor megtörténik az a dolog, amiben már nem is nagyon hiszel, vagy nem is számítasz rá... szóval én olyankor attól félek, hogy az egész léggömb. És ez tök önző dolognak tűnhet, de hiába a nagy-nagy boldogság, legszívesebben szinte senkinek el nem mondanám. Merthát a léggömbök köztudottan nem hosszúéletű tárgyak... :)
Pedig itt aztán most van boldogság, és hiába telepednek rám mostanában olyan dolgoknak is a súlya, amiket még blogban lejegyezni sem látok jónak, hiába beszélnék róla nagyon-nagyon szívesen, de a saját érdekemben jobb, ha nem teszem. Meg itt van az a töménytelen mennyiségű vizsga, amikre jobb híján puskával, vagy még csak ennyivel se készültem, és már több napja úgy érzem magam délutánra, mint akit úthenger lapított papírrá. Szóval ilyen állapotban is felrázott annyira a hír, hogy úgy éreztem - némi közhellyel élve -, hogy mentem felrobbanok a boldogságtól, hiába a hitetlenkedés, hogy nem is lehet igaz, meg a kétség, hogy talán tényleg nem az... de azért tényleg majd felvetett a boldogság, mikor megláttam.
Elsőként az msn-t kattintottam fel, de gondoltam arra is, hogy iwiw-en teszem közzé, had főjjenek a levükben (úgy látszik, hogy ma ilyen közhelyes napom van xD) akik a: ki sem nézték belőlem. b: ők csak szeretnének hasonló eredményt elérni. c: csak az én jó közérzetemet szolgálná, hogy ne ébredjen fel a kisebbségi-komplexusom a közelükben. d: velem tudnak örülni, hogy sikerült ezt elérnem. És még biztos van pár variáns.
De ahelyett, hogy mindenki elé tárnám (nem vagyok biztos benne, de mintha Stephen King is amellé tenné le a voksát, hogy most rúgjak be, majd hívjak fel mindenkit, főleg azokat, akikkel évek óta nem beszéltem; meg azokat, akik esetében nem bánom, ha nagyon fognak utálni érte), én ehelyett el sem merem mondani igazán
senkinek.
Najó, nővérem kivétel, mert tudom, hogy ha netán tényleg léggömbbé válik a dolog, és kipukkad, akkor ő lényegében megsimogatja a buksim, majd túllép rajta. De mások szemében szerintem az határozott beégés lenne. Tudod, az olyan, mintha annál magasabbról esnék pofára, ahány embernek elpicsogtam.
De azért csak nem bírtam magamban tartani. Elmondtam másodikként Fionnak, majd bubunak, a Casanovának, "Edit és a csajok"-nak, akik hullámzással ünnepeltek a buszmegállóban, amiért nagyon imádom őket. Meg elmondtam Laurának is, és a nagy nehézségek árán rávettem magam, hogy a családnak is elújságoljam. Két, vagy három nap múlva találkozok is velük, addig had emésszék. :)
Eddig nővérem meglepett ünneplésképpen két szelet sütivel, amiből nem is maradt túl sok mostanra.
Holnap kell leadnom a heti hat cikket, amiből eddig csak egy van meg. Illetve holnap zh, egy olyan anyagból, amit még nem is olvastam. Aztán ahogy vége, úgy utazás haza... szóval nem sok esélyem lesz cikk-írásra. De kérem szépen, akivel ez megtörtént, azt már nem nagyon lehet kötöttségek börtönébe zárni! :D
Még pár napig halogatom, majd ha tényleg nem tűnik léggömbnek a dolog, akkor elmondom. Nem olyan nagy szám ám, csak nekem tök fontos. :)
