15.50, Balaton partól
Köszi a biztatást Fionn, nem kérek vasalót. =]
Előre szólok, attól tartok, hogy ez nem lesz egy könnyű bejegyzés. Hosszú, unalmas lesz. Elnézésedet kérem miatta. Szimpla közhelyek fognak itt szerepelni, semmi érdekes.^^""
Nincs még vége a vizsgaidőszaknak. Bár már csak egyetlen eredményre várok.
Azért volt tanulnivaló és most nem csak az egész féléves anyagra gondolok, amivel most találkoztam először -mert jó lusta voltam és addig szinte egy szót sem tanultam belőlük, zh-nk pedig 2 darab volt, úgyhogy rá se voltunk kényszerítve- és ebben a fél-fél hónapban, december végétől január közepéig megtanulhattam, hanem azokra a gondolatokra is, amiknek meg kellett születniük, hogy képes legyek leülni az anyag mellé újra és újra... mert én már csak ilyen szamár egyén vagyok, csökönyös, akit nehéz rávenni a tanulásra, főként ha saját magát kell igába fognia, hogy tanulni tudjak. Bár minden bizonnyal ezt majdnem minden diák elmondja önmagáról is.
Érettséginél, pontosabban előtte szembesültem először vele, hogy bizony nem elég motiváló erő a mondat, hogy "önmagadnak tanulsz", meghát "ezzel alapozod meg a jövődet". Mert ezek semmit nem értek el nálam. Bár ahogy jópár osztálytársamat elnéztem másnál sem. De mi már csak ilyen ramaty osztály voltunk, akik utálattal hallgatták "a" osztályos évfolyamtársaik sipítozását az aulában, akik számára tragédia és égő dolog volt nem ismerni olyan anyagokat, amik ugyan tételek nem voltak, de ők azért átvették.
Mert én bizony ugyan halálos lelkiismeret-furdalással, de ezen kívül gond nélkül msn-eztem, játszottam végig a felkészülési időszakot. Akkor ismerkedtem meg a myvippal, neveltem fel varázslőnőket, meg kabbalistákat az apokaliptikus jövő Londonjában harcolva, rendezgettem, kódolgattam honlapokat és hasonlók.
Na, a felkészületlenségemhez és a vele járó rossz írásbeli érettségi jegyekhez hozzátartozik, hogy akkor már iskola mellett dolgoztam[hát még utána], próbákra, fellépésekre és versenyekre jártam, visszamondási lehetőségem pedig nem volt. Így néha már az iskolai "muszály dolgokra" nem volt időm [pl.: a bolondballagás az én életemből kimaradt, versenyem volt alatta]. Így javítási lehetőségként már csak a szóbeli maradt, amire már "rendesebben" fel tudtam készülni, így ennek megfelelően azt hiszem mondhatom, hogy egész jól sikerült.
Ezer bocsánat Kedves Olvasó, de azt hiszem ez már csak ilyen hosszú és terebélyes, unalmas, régmúltas írás lesz.
Szóval így zajlott le az érettségim és nagyon reméltem, hogy akkor, mire a szóbelinek eljött az ideje sikerült túltennem magam azon, hogy fontos napok és pofánvágások kelljenek ahhoz, hogy tanulni kezdjek. De sajnos nem így volt.
Év közben nem tanultam és ugyan bólogattam, hogy igen, tudom, hatalmas anyagokat kell majd napok alatt megtanulnom, azt hittem, hogy menni fog. De nem így lett.
Ezeknek a tévedéseknek az eredénye lett a borzasztó izgulás, mikor már csak pár nap volt hátra egy-egy vizsgáig, miközben nekem az anyag fele sem volt még meg fejben. A kapkodás, a panaszkodás, amit attól tartok most is teszek és tettem akkor is, drága nővéremre borítva sok-sok dolgot, szegényre, akinek már amúgy is van/volt elég teher a vállán.
Mint mondtam az elején, nekem gondolatok kellettek ahhoz, hogy neki tudjak állni tanulni és megszűnjön sok-sok érdekes "mellékhatás", ami csakis akkor jelentkezett, mikor tanulni kellett volna.
Az első dolog, amit megfogalmaztam, azért kellett, hogy túltegyem magam azokon az embereken, akik elmondásuk szerint pár napos tanulás után, nálam jobb jegyeket szerezve mentek át a vizsgán. Tudom, hogy ezeknek a pár napos tanulásoknak a fele sem igaz, de a gondolat mégis bántott és miután velem is megesett, hogy szinte 0 tudással egy felkészült társam fölött végeztem jóval, ezért tudom, hogy alapjuk párnak mégis van.
A gondolat pedig, ami ennek kapcsán megfogalmazódott bennem az, hogy [i]Teljesen mindegy, hogy neki mennyi idő kell valaminek a megtanulásához és elsajátításához. Ha nem ahhoz több időre van szükségem, akkor akárhogy örlődhetek a dolgon, attól még nem fog változni. Neki kell ülnöm az anyagnak, ismerve a szükségleteimet és ha 10 nap alatt, akkor 10 nap alatt kell megtanulnom azt, ami másnak megy 3 nap alatt is.[/i]
Így sikerült felkészülnöm a médiámra, ami azonban így is csupán kettes lett. Illetve a komelméletemre, ahol szembesülnöm kellett vele, hogy lehet, hogy pokoli könnyű tételt kaptam, mégsem tudok felidézni szinte semmit az anyagból, de kidumálva magam és elbeszélgetve a tanárnővel mégis megkaptam a dícséretes négyest és elmondta, hogy hajlott az ötösre, tetszett neki a feleletem, dehát a tétel nem volt meg.
De aztán jött a karácsony és tervezett tanulásból majdnem semmi nem lett. Végül az utolsó pár napban ültem le komolyan az anyag mellé. Mivel a vizsgára még csak az anyag felét ha olvastam és csak a negyedrészét, ha tudtam, ezért nem értettem azt a földöntúli nyugalmat, amit napokkal előtte már megszállt, mint valami égi jel. A vizsgára több ismerőssel együtt mentem, beérve pedig szembesültem vele, hogy megkaptam azt a dolgozatot, ami mintadogának fel volt töltve és aminek pár feladatára utánanéztem a megoldásoknak. Így emlékezetből, ismerősök segítségével közösen mindannyian összehoztunk belőle egy hármast. Mivel ez messze több volt, mint ami a tudaásom alapján kaphattam volna, ezért egy szél gondom nem volt vele.
Utána a pszichológia következett.
Namost, ugyan a regények falását, amit a félévben szokásommá tettem, sikerült már a vizsgaidőszak előtt abbahagynom. Azonban mint ahogy érettségi előtt is, így ezúttal is sikerült olyan dolgokra rákatannom, amit ahelyett csináltam, a tanulási idő rovására. Így szokásommá vállt a dolgok kategorizálása, rendezése, tisztítása. Így ruháimat rendeztem, addig összegyűktött irataimat, a szoba berendezését, a polcok, fiókok tartalmát. Pakoltam, selejteztem, átrendeztem, elűntettem. Ennek a szokásomnak nem álltam ellen, mégiscsak jobb, mint azirányú vágyaim, hogy újra leporoljam Diablós karaktereimet, vagy akár nekiálljak Starcraftozni...
Így történhetett, hogy mire Pszicholgia vizsgára készültem már a számítógépemen is újrarendeztem a kategóriákat, töröltem, uninstaláltam, töltöttem, javítottam, átmásoltam, megszüntettem, összevontam, átnéztem, átolvastam, nosztalgiáztam, végighallgattam és hasonlók. A vizsga előtti nap természetesen megint a kétségbeesett tanulással telt, mert nem végeztem az anyaggal. De így is sikerült másnap azért egy négyest összehozni belőle.
2 nap intenzív pihenés következett bátyáméknál, ahol bizony még szobán belül is pörög az élet. Utána pedig remegve szembesültem vele, hogy 3 napom van felkészülni arra a politikra vizsgára, ahol a 80valahány diákból végülis 60valahány megbukott és ahol először emelni, majd végteleníteni kellett az utolsó javítóvizsgára kiírt maximum létszámot. Pedig nem hülye emberek, nem 0 tudással mentek vizsgázni. A vizsga előtt már úgy éreztem magam, mint akit agyonvertek. Fáradt voltam, egyedül éreztem magam[nővérem és sógorom csak este ért haza és a közös vacsora után ők a felső emeleten maradtak, én pedig lennt.], hiányzott a társaság, a többiek, a mozgás, a szabad tér és levegő, hiányoztak a könyvek... szóval úgy éreztem magam, mint minden átlagos ember a vizsgaidőszak végefelé. Nővérem aznap kikérdezett és valami borzalmasan szerepeltem. Egyszerűen képtelen voltam bármit is elmondani neki, még a fogalmak közül sem. 9 oldal fogalmat és 20 tételt kellett volna bevágni vizsgára, nekem a fogalmak még úgy-ahogy mentek, de csak kb 6 tételt néztem át. Szóbeli vizsga volt. Rettegtem a megszégyenülésemtől és attól, hogy mit fogok mondani otthon sikerorientált szüleimnek a bukásomról. A vizsga aztán csak eljött, én pedig bementem. A tanár miután kinyitotta a termet behívott minket, egy darab tollal, és a táskát még ugyan beengedte, de a kabátot például már tilos volt bevinni. Mivel szóbelinek volt meghírdetve és eddig tartva, ezért senki nem készült puskával. Egymás mellé zsúfolódtunk, és A, B, C csoportokra bontva feladatlapokat kaptunk. 4 csoportársammal leghátsó padba bezsufolódtunk[eddig mindig hátrasétált a tanár ha írásbeli volt és onnan figyelte a diákokat, így most mindenki a legelső padokba sorjázott, mégcsak harcolnom se kellett a leghátsó padért.] és megkezdtük a vizsgát. Mondanom sem kell, hogy körülöttem senki nem tudott semmit, mint ahogy azt kapásból felderítettem, sőt, mindjárt a vizsga elején a mi padunkból 2 ember fel is állt és távozott. Így már az előttem lévő, tudásilag 0 csajon kívül nem maradt senki körülöttem. Csak Szi 3 székkel odébb. A tanár az üresedés helyére 2 újabb diákot hívott be, Szi mellém ült gyorsan, a két csaj pedig ömellé. Így intéztük el, hogy Szi és én, ugyanazt a csoportot írók, egymás mellett legyünk. Gyors lapcsere, másik dogájának átolvasása, majd jegyzetelés a másikról. Aztán, mivel a tanár nem állt fel és maradt legelöl, a pulpituson javítva írásokat, olvasgatva, ezért felbátorodva, [meghát veszteni valóm se volt, ugyanis Szi se tudott többet mint én, csupán mást] kivadásztam a jegyzeteimet az alattam lévő táskámból. Épp magam előtt rámoltam őket, mikor a tanár hirtelen felkapta a fejét és odakiáltott hozzánk. Az előttünk ülő puskázott a szomszédjáról, azért kiáltott oda, de mire ez kiderül én kétszer meghaltam és újjászülettem. Szi se volt másképp.
Én onnantól kezdve a válaszokra a jegyzeteimből írtam a választ, Szi pedig rólam. Sőt, a mellettünk ülő csajok[akik hamarosan rájöttek, hogy bizony abban a négyes padban hárman ugyanazt a csoportot írjuk] nemsokára Sziről írtak, rólam pedig az előttem ülő. Azért ez nem semmi szerintem...^^
Igazából ez a vizsga, a politika volt az, ahol mindent-mindent bevetettem, amit addig csak tanultam az írásbelikről: tippeket, trükköket, meg amit a tapasztalat adott. Mivel bűn ronda, rángatott írásmódom és olvashatatlanná torzult betűim vannak[egyszer annyira kíváncsi lennék én is, meg az írásomat néha betűző környezetem is egy grafológus elemzésére] ezért nagyon figyelnem kell, hogy szép, kerek betűkkel írjak. Ennek eredménye pedig általában egy nem annyira torzult, de túlságosan nagybetűs, talán némileg olvashatóbb szöveg. Figyelek a szöveg elrendezésére, a feladatok közti helyre, az átláthatóságra... szóval olyan alapvető dolgokra, amiket tapasztaltam, hogy jobb irányba viszik a dolgozatot. Így gyorsan beteltek a lapjaim és ahányszor új lapot kértem, annyiszor tettm a régi Szi, illetve előttem ülő szaktársam elé, hogy másolni tudják. A tanár csak a vizsga végefelé figyelt fel ránk, akkor is mondjuk inkább a 2 csajra mellettünk, akik látva, hogy írásbeli van, a behívásuk előtt gyorsan puskagyártásba kezdtek, és mikor bejöttek nem féltek használni. Gondolom nekik se volt vesztenivalójuk.
Végül a vizsga vége előtt már Szivel távoztunk[több kérdés így is megválaszolatlan maradt... nem voltak róluk jegyzeteim =)]. Aznap délután úgy éreztem magam, mint akin egy úthenger ment át. A mellkasom fájt, mivel a szívem a magasvérnyomással együtt úgy dobogott a puskázás kezdetétől fogva a végéig, hogy azt hittem ott kapok szívrohamot. Ráadásul képtelen voltam aludni aznap este és korán is keltem. Így kellett hozzá idő, hogy neki tudjak állni készülni a gazdaságvizsgámra, ami másnapra volt kiírva. 16kor kezdtem el kitépkedni a füzeteimből a jegyzeteimet, majd azokat kiírni. Tetszett az anyag egyébként, 21 felé végeztem is a jegyzeteim kijegyzetelésével. 7 írott oldal jött össze belőle, definíciók, egyenletek, fogalmak, ráták, ábrák, elméletek. Mire 21 lett összepakoltam[másnap, egyből vizsga után utaztam haza] vacsoráztam nővéremmel, elbeszélgettünk, aztán idővel jött sógorom is. Majd utána kezdődött csak a megtanulása. Azért kiírogatás közben már sok minden megragadt, felrémlett pár dolog az előadásokról és mivel tetszett, érdekelt is, ezért úgy hajnali 1re végeztem is vele. Addigra felkerültek a politikaeredmények is[már ezért áldottam a tanár nevét, hogy tényleg kijavította már aznap őket] és onnantól kezdve nem bírtam magammal, mert kiderül, hogy a 35 fős csoportból 7en mentek át[ez ha jól tudom rekord az eddigi vizsgákat tekintve] és a 7 fő között vagyok én is és Szi is. Hát alig hittem a szememnek és heves "köszönistenem"ezéssel áldottam az eget, a jó szerencsémet és mindent-mindent. Nagyjából hajnali 2-3 fele tudtam elaludni.
Másnap gazdaságira úgy érkeztem, mint akit kifacsartak. Sejtettem, hogy fáradt leszek, de nem, hogy ennyire. Felpörögni nem bírtam, agyhalottként Szi heves súgási kísérleteivel karöltve[a tanár ismert volt arról, hogy a puskát észreveszi -de nekem nem is volt-], a karót kockáztattatva meg szegény lánnyal írtam meg a vizsgát. Aminek majdnem minden kérdésére tudtam volna tegnap este még a választ, de aznap csak kulcsszavak, ha egyeltalán eszembe jutottak, illetve nagy nehezen rekonstruáltam neki pár ábrát és elméletet. Annak az eredményére várok még ma is.
Sajnos ötöst egy vizsgám se fialt, de ez nem is meglepő, sőt, néhol az a csoda, ha átmentem, vagy ha jobb jegyet kaptam. Szóval jobb átlagot igazán nem kívánhatok.
A vizsgaidőszak alatt találtam egy-két dolgot, amit azért magam is ajánlani szeretnék. Orrba-szájba tölteni kezdtem egy amerikai "animét", ez pedig az Avatar lenne, ami remek rajzolási stílusával, csak néhol ellaposodó ötleteléseivel nagyon megfogott.
Ehhez kapcsolódóan ajánlom nem csak az animét kedvelők számára az elábbi weboldalt: http://szinkronosanime.co.cc/ , illetve feliratok megszerzéséhez az http://animeaddicts.hu -t.
Rá kellett jönnöm a nagy rendezkedéseim közepette, hogy talán az eredményezi igazán a köztem és édesanyám közti feszültséget, hogy talán valóban nem igazán vagyok hajlandó felnőni vele szemben. Hogy néha végig kéne gondolnom egy-egy eseményt, vagy mondatát, ami igazán feldühít, hogy miért is tette-mondta. Bizonyára közhely e gondolat is, de rá kell jönnöm, hogy bizony sokszor csak én hiszem, hogy anyukám engem akar bántani, vagy az én képességeimet vonja kétségbe egy-egy megnyílvánulásával. És remélem, hogy igazam van.
Nade ne térjek el a tárgytól. A pakolgatás közben újfent megtaláltam Fionn barátom egykor nekem elküldött "regénytöredékét?", ha nevezhetem így és nem sértődik meg rajta. Meghát itt van nekem is az Esemény, vagy frpg ötleteim, a fejemben megszülető világok, teremtéstörténetek, elméletek, fantáziálások... és az a gondalat, amiben sok-sok kamasz dacot és naívságot éreztem, mikor megfogalmaztam magamnak: "[i]Márpedig én álmodó leszek![/i]".
Már csak azért is, mert az írás a kezdetektől elkísér, kézenfogva az olvasással, beszédmodorommal, ami pár embernek a környezetemben egyediségnek számít és gondolkodásmódommal. De aztán azt kell mondanom, hogy azt hiszem az írás továbbra is egy olyan, háttérben meghúzódó motivációs dolog lesz, mint ahogy eddig is: mindig része volt életemnek és kapott szerepet benne, mégha tudatosan mégis nagyon keveset foglalkoztam vele. Egy engem elkísérő vágynak hagyom, ami eddig is ott volt velem, és mellettem.
De azért ajánlom minden írókezes barátomnak, ismerősömnek, blogolónak is ezt az oldal, de főként Neked Fionn, testvér: http://karcolat.hu/
És ajánlom, hogy ha van a fiókban, vagy a gépen bármifajta írás is, ami novella, vagy egyperces, netán regénytöredék, akkor azt tegyék fel és írjanak, meg alkossanak. Nameg tessék szólni is nekem róla, meg felkeresni, hogy beszélgessünk x)
Kívánok utólag is mindenkinek-mindenkinek boldog ünnepeket és sikerekben gazdag új évet szívből, minden jóval megspékelve.
hihetetlen, hogy elolvastad ezt a bejegyzést, neked külön gratulálok és elnézésedet kérem érte.^^"" Minden jót, szervusz!
