monológ

nem ragadtak a betűk a papírhoz. helyette szép csendben elüldögéltek a fejemben. ez valami betegség lehet – gondoltam, de mint a legtöbb olyan beszélgetésben, ahol egyedül ültem a gondolatokkal teli szobámban, nem kaptam senkitől választ. ez így egészséges – bólintottam rá, és máris nyugodtam iszogattam tovább a sörömet.

mások Itáliába mennek, én meg elhatározom, hogy kigazolom végre a kertet.
mások házibulit rendeznének, én meg kitalálom, hogy mire visszajönnek, kigazolom a nemrég kiírtott szőlőst.

mások elszívják, én csak szimplán kívánom.
mások élvezik, nekem meg eszembe se jut.
mások szeretik igazán. én meg sajnálatból sétálni viszem.
mások másokat hívnak. én meg maradok magamban.


mikor fogom levetkőzni ezt a rohadt önsajnálatot?