Manőver

Nem szurkoltatok... -.-

23.26. Annyira szépen elterveztem, hogy ma mit fogok csinálni. Persze aztán nem jött be semmi. Persze ezzel nem biztos, hogy gond van.
Jelentem, hogy ma én sütöttem a vacsorát. Bár alapvetően ebédnek indult, csak aztán úgy érzem, hogy a 15 óra, amire végeztem vele már inkább csak estebédnek felel meg, de konkrétan ebédnek semmiképp. Kb két, két és fél órámba került (ha az előpakolástól a végső takarításig számoljuk), de csináltam egy bazi nagy adag, néhol nem egészen átsült, sózásában sem tökéletes, de legalább kinézetre ínycsiklandozó.. rántott krumplit. ^^
Az átsülést az okozta, hogy reggel óta csak 2 szendvics, 1 minyon és 1 kókuszgolyó volt bennem, ami 3 órára kezdett elég kevés lenni. Szóval túl éhes voltam kivárni, hogy átsüljenek a krumplik, ezért a vége már... szóval... mondjuk úgy, hogy nem lett tökéletes.

Na mindegy, a lényeges nem ez, újfent egy házi kidolgozású feladatomat másolnám be. Ugyan az előzőre se kaptam reakciókat, pedig nem költői kérdésekként szántam a bejegyzésben feltett kérdéseket, de majd most lellenőrzöm, hogy Fionn tényleg igényli-ez az új bejegyzéseket. Hétfőn kikérdezem msn-en és ha nem tud semmit a mai bejegyzésről, akkor nem látom túl sok értelmét a blognak. [Írhatnék Boo-t is, róla tudom még, hogy olvasgat, de őt kevésbé valószínű, hogy elcsípem bármikor is msn-en.]

Szóval újfent egy retorikai feladat: definiálni kell, hogy mi az az érték? Szubjektíven, egyetlen A4-es oldal erejéig. Elős verzió, by Chim:
"Rendkívül nehezen ültem hozzá ennek a feladatnak az elkészítéséhez. Első gondolatom az volt, hogy ha értékről beszélek, akkor csakis élőlényekkel lehet kapcsolatos. Eszembe se jutott, hogy élettelen dolgokkal azonosítsam az érték fogalmát. Így hát gondolataim első felében nem fognak élettelen tárgyak szerepelni. Az élőlények pedig egyaránt definiálhatnak embereket, állatokat, netán olyan természetfeletti dolgokat, amikhez az emberek imádkoznak, vagy netán áldozatokat mutatnak be, de akár orgiákat rendeznek a kedvükért és… mi másért? – merült fel benne a kérdés. A válasz pedig rögvest érkezett is: önmaguk lelki üdvéért. Mert az olyan jó, mikor az ember úgy érzi, hogy jövője biztosítva van, lelke, ha nem is felhők között kergetőző angyalkák közé fog kerülni, de mindenképpen valami szép, tiszta, békés helyre, ahol még a végtelenség kétharmadánál sem fog unatkozni.

Szóval hogy mi is az érték? Érték az a belső megnyugvás, mibe tudsz kapaszkodni bármilyen kilátástalannak látszó helyzetedben is, bármikor, bárhol és azt tudod mondani: a vége csakis jó lehet. Így érték lehet a vallás is.

Ahogy egy eszme. Vagy az a frappáns gondolat, ami esetleg megmarad az emberben és később már szinte hitvallásává növi ki magát számára. Úgy gondolom, hogy mind-mind ugyan azért azonosulunk jelmondatokkal, kultuszokkal, mert általuk rengeteg mindent kaphatunk. A legszélsőségesebb helyzeteket, vagy gondolkodást is alátámaszthatják ezek és bizonyosságot adhatnak nekünk. Gondoljunk például a megtört, imádkozó ateista beteg emberre, vagy akár arra a skizofénre, aki szentül hiszi, hogy istene szólítja őt meg.

Tehát érték minden egyes gondolat, legyen az akár tévhit, ami motivációt ad. Akár reményt a gyógyulásra, vagy hitet tettünk tisztaságában. A lényeg, hogy általa tisztának érezzük magunkat és reményt adjon a jövőnkre nézve.

És így máris elmondtam, hogy számomra igazából mi az, ami érték. Mert számomra érték minden egyes gondolat, érzés, felvillanó emlék, ami által többnek érzem magam, ami igazolja addigi utam helyességét, ami azt igazolja, hogy valaki vagyok, ami elismer, ami előremozdít és amit én is oly nagyon, de nagyon szívesen adnék, ha feltétel nélkül mindenkinek adakozni tudnék belőle.

Mert az értéket közvetíteni kell. Adni tovább és örömmel venni, ha kapunk. Bezsebelni még a leghalványabb mosolyt is, amit nekünk szánnak. Élni a vágyainknak, annak, amit mi hiszünk. Érték lehet képesség is. Képesség például arra, hogy megtanuljuk és elfogadjuk mások gondolatait is és magunkévá tehessünk, majd továbbadjuk. Érték jobbá tenni magunkat és embertársainkat, környezetünket, szeretteinket, kezdve a legszorosabb rokoni szálaktól, a családi kedvencen át, egészen a számunkra sokat jelentő tárgyakig.
És akkor itt is vagyunk, az élettelen, mozdulatlan tárgyakon. Amiket az ember a kezébe vesz, használ, rálép, mert az a tárgy éppen arra jó. Hogy az ember rálépjen. Beszélhetünk akár egy lépcsőről. Sőt, akkor már legyen lépcsőház. Ez a lépcsőház vezethet mondjuk épp haza, a családhoz. Vagy testi és lelki társhoz. De akár egy vadidegen emberhez is, akivel feltehetően egyetlen egyszer kell csak találkoznunk egész életünkben, de ahhoz ezen a lépcsőházon kell átvágnunk. De lehetséges, hogyha később újra ott járunk, akkor megmozdít bennünk valamit. Felidéz egy régi emléket, vagy eszünkbe juttat valakit, akire már réges-régen nem is gondoltunk. Pedig néha, ha felidéznénk az arcát, azt, amire ő tanított minket, akkor többek lennénk és többet is adhatnánk. Márpedig érték ez is."

Szóval ennyi lenne. Minden jót! :)