azt hiszem, az előző, első félévem végére értem el odáig, hogy sikeresen túlléptem a legtöbb megszokás adta időtöltésemen. értsd: nem csak nem játszottam, de egy uninstallálással még az esélyét se hagytam meg néhány karakter folytatásának a Diablo-ban, vagy a Dungeon Siege-ben. úgy emlékszem, igen komoly vérengzést hajtottam végre a gépemen, például konkrét fotóalbumokat igyekeztem archívba tenni valahová és eltüntetni a laptopról. nem játszottam több pokemonos játékkal sem... itt már érezhetitek, mennyire kivetkőztem ilyen szempontból saját magamból (bár nem félreérteni: természetesen képtelen lettem volna törölni őket, csak... jó ideje hanyagoltam már). és mindez tudatosan akkor vágott kupán, amikor rájöttem, hogy így akkor mennyi kevés dolog maradt az életemben. mivel töltsem a szabadidőm? emlékeztek az első félévemet záró posztra, amiben tök hálás voltam rakat embernek az utána együtt eltöltött időért. igen, mert egyébként mégis mit csináltam volna, ha már nem kell tanulni? hát ez az!
akkor kaptam megint magamra rengeteg régi megszokást újra, vagy új bénát frissítésként.
most tartok megint ott, hogy lassan ezek lehámlanak rólam. rengeteg olyan dolog van, amit gyerekként elhatároztam, és csak kikopott idővel, nem zártam le magamban. (bár jó kérdés, a kettő mintha nem is állna annyira távol egymástól.) ilyenek például azok, amiket az előbb felsoroltam, a játékok, a célok.
és bár most újra elővettem őket, úgy érzem, végig kell vinnem azt, amit akkor elterveztem (ez egy nagyon hosszú út, de most mintha tisztulna, mi is vár a végén), de nem véletlenül hagytam anno abba: ez már nem mindig a szórakozásról szól. hanem arról, hogy elhatároztam magam, és basszus, majd ha megcsináltam, otthagyhatom. addig nem.
a mai nappal realizálódott, hogy megint közelebb kerültem egy fokkal ahhoz, amikor ezeket lezártam. és ezúttal a pánikreakció nem ugyan az, mint régen, hogy gyorsan újraéleszteni mindent: meglepve vettem észre, hogy tényleg vannak új szokások az ember életében. esetünkben most az enyémben. hogy baromi jól esik, amikor valamit sikeresen lezárok. vagy amikor érzem, hogy most megint jócskán közelebb jutottam hozzá.
szeretném, ha igazam lenne, és az út végén egy felnőtteb, önállóbb én várna. lezárt ügyekkel, figyelve a mára, és néha előretekintve. mert ha tényleg végig fogom tudni mindazt, amit terveztem... akkor valóban egy király alak vagyok. már mint saját magam gyerekperspektívájából nézve magamat.
