"természetes" kiválasztódás

Hazaérve konstatáltam, hogy bezárt ajtajú, fűtetlen szobámban az evolúció egészen új fordulatot vett. A helyzetet bonyolította, hogy a nagy hidegek beköszöntével oda lettek költöztetve elfagyás ellen a ház körüli virágok (az ötlet nem a legjobb, mivel a szobámban még akkor se kérek fűtést, amikor pl.: most, itthon vagyok, így állandóan 0 és 10 fok között van a hőmérséklet, attól függően, hogy a szinten azért kifűtik-e valamelyik szobát) és ez egy egészen újfajta mini-életciklust hozott létre. A szituáció olyan hernyópopulációt eredményezett, amely öt fok felett már nem életképes; szúnyogokat, amelyek talán még mínusz fokokban is simán röpködnének; legyeket, amelyek a bútorokból élnek, és pókokat, amelyek képesek az extraerősre szőtt hálójukban megakadt száradt levelekből élni. Az éjszakám igazi horror volt ilyen lények között, de azért csak sikerült túlélnem. Bár van egy harapásnyom a nyakamon, de többen állítják, hogy az már korábban is ott volt. Sajnos én nem látom a tarkómat, de azt hiszem, igazuk lehet.

bme-s bazmegek kritikus tömege

A BME, tanúsíthatom, az a hely, ahol bár azzal a céllal vágsz neki az egésznek, hogy most márpedig két vállra fekteted az összes zh-t, vizsgát, beadandót, végül ha könnyekig nem is, de azért mélységesen megkönnyebbülsz a bukás terhe alól mentesülve, amikor kiderül, hogy végre sikerült egy rohadt kettesig feltornáznod a szoc A jegyedet. És most ott állok, ahol a part szakad, hogy ez legyen a csúcspont, ez a maximumom, ennél tovább feljebb igazán nincs (azaz ha meglenne a makro, az az lenne), és a csúcsponton kell abbahagyni, skippeljük is innen akkor az egész félévet.

És igen, közben beszélgetek emberekkel, akik meg nem értik, hogy állnak emberek ebből bukásra, mi meg őket nem értjük, hogyan tudnak egy ilyen feldobálós tanárnál állandóan jól teljesíteni. Ez is a BME egyik rejtélye.
Nem mondom, hogy ma szívesen haza is mennék. Hogy itt hagynám az egész vackot, és hazamennék, ahol tudok az ágyban feküdni még egy órát az ébredés után, ahol az ebédért nem nekem kell güriznem, ahol nem üres házban ér a reggel, és ahol öt perc alatt mindig találok élő személyt - ha mást nem, hát a kutyát... mert igen, otthon még kutya is van.

És ott kicsit mindig háttérbe szorulnak a személyes hülyeségek, lényegtelenné vállnak a lépésbénító felismerések, és elérhetetlennek tűnnek a barátok... akik így már nem is olyan lényegesek.

Néha én is szívesen mondanám azt, hogy dögöljön meg a világ. Csak aztán rendre odaülök pár haver mellé beszélgetni, akik közül az egyik otthon vár műtétre, a másiknak egyre kevesebb esélye van, hogy teljesítsen egy olyan tárgyat, amiből nekem már aláírásom is van... és nekik eszükbe se jut, hogy mindezek mellett még holmi zöld szervezeteknek legyenek a sajtó-koordinátoruk, hogy kari lapokba írogassanak. Persze, nekik szükségük sincs rá abból a szempontból, azért, mert, mert nem kompenzálnak semmit. Semmilyen hülyeséget.

Tényleg ennyi lenne a lényeg csak?
Hát ugye, hogy nem?
Akkor volt ennek a bejegyzésnek bármi értelme?
Azt kell mondjam, hogy relatíve nem. De azért jólesett.

aludni és nem élni

Ő Ponchy, akinek a neve aközben jutott eszembe, hogy a pár perccel ezelőtti twitteres csiripelésemet jegyeztem le éppen. Nem voltam biztos a névvégi y-ban, illetve tartozott hozzá egy "cold" végződés. Nálam bevett szokás, hogy random nevek jutnak eszembe, úgyhogy következő lépésként a név viselőjére akartam rátalálni. A google és a deviantart között vacilláltam, végül utóbbi nyert. A Ponchycold esetében a keresés sikertelen. Ekkor rövidült Ponchy-ra. Mivel így kapásból volt nem is egy találatom, sőt az első háromból kettő a képen látható ebet ábrázolta, elkönyveltem magamban, hogy megint sikerült ráéreznem valami kutyás témára. Igen ám, a meglepetés ezután ért, gyors negatív fordulattal.

 A sötétebbik kép ragadta meg jobban a tekintetemet. Arra kattintottam, majd, ha már tartozott szerzői jegyzet hozzá, elolvastam. "Description on back: Ponchy, the piano teacher's dog, died a year ago, but he used to lazily listen to my songs, like this. He hated Rachmoninoff though."

Feljegyeztem magamnak: ha valaha is előkerül a novelláimban egy keménykötésű fekete labrador, kék nyakörvvel, egy dolog már biztos azon túl, hogy Ti is, meg én is tudni fogjuk a nevét. Méghozzá az, hogy mindig is utálni fogja Rachmoninoff, egy orosz zeneszerző zenéit.

Ezek után álljon itt egy korábbi szerzői megjegyzés, hogy ha valaki szobájában kicsit mélyebbek lettek az árnyékok ennyi kis sötét hangulattól, most visszatérjen oda is a lámpa fénye: "It's my piano teacher's dog, a black lab, named Ponchy. Word of advice: do NOT start drawing an animal unless it is dead, or you know FOR SURE it doesn't shift in its sleep. I tried to get a decent sketch in of this dog about 5-6 times before I FINALLY could accept that this was the best I could get....he LOOKS dead...but he isn't. xD Those are table legs, near the top of the picture by the way..."

dolgozik a billentyűzet

Bár karácsonyfa ízzel fogadott, és aztán belesétáltunk az ajtójuk előtt a szagok szagjába, karamell illatú volt a lépcsőház, bár mézzel keveredett a cigifüst a szobájában, popcorn illattal tudott várni Budapest.

Nem működik már a mobilom, hibaüzenettel indult a laptopom, nem sétáltunk a Mecseki sétányokon, elvesztek a fényképek és a naptáram, most minden legalább olyan kusza a fejemben, amilyen fáradt is vagyok, amilyen kusza ez a szöveg.

Azt hiszem, hogy igazán jól esne holnapra egy délelőtt a kádban. Sajnálom, hogy nincs kádunk.

Pécs

Úgy érzem, most nem úton leszek bármilyen cél felé is, hanem csak egy sok újdonsággal kecsegtető kitérőn. Ha minden jól megy, péntekig számítógéppel nem, régi barátokkal viszont annál inkább fogok találkozni. Péntektől pedig igazán a pihenésé és a kikapcsolódásé a főszerep. Ideje is megemészteni az utóbbi napokat, heteket, hónapokat. Hajnalban indulok, amikor még legfeljebb a lámpák világítanak. És ha minden jól megy, akkor érek haza, amikor már a nap nem süt. Addig is, minden jót nektek is! :)

...és ha sétálni fogunk a mecseki sétányon, majd ezt dúdolom

az élet nagybetűje
még hátba vág elégszer
ahhoz hogy ne fájjon
úgysincsen elég szer
a részed vagyok én is
de a tiéd a történet
nem téged faragnak
hanem te meséled

a válladon pihen
sok régi álmod
és onnan figyel
hogyan csinálod
mutasd most milyen
ha átdobálod
és nézd ahogy repül

nem ágy, szék, asztal

Ezek alapján kérek mindenkit, hogy értse meg, nekem miért is éppen egy fotelra van szükségem a szobámba. Mert egy fotel egészen több és más (jó-jó, igaz, maradjunk csak szimplán a "más"-ban), mint akárcsak egy ágy, egy szék, vagy egy asztal. Egy fotel, az igazán fotel.