2009. február 26., csütörtök

Manőver

Nem szurkoltatok... -.-

23.26. Annyira szépen elterveztem, hogy ma mit fogok csinálni. Persze aztán nem jött be semmi. Persze ezzel nem biztos, hogy gond van.
Jelentem, hogy ma én sütöttem a vacsorát. Bár alapvetően ebédnek indult, csak aztán úgy érzem, hogy a 15 óra, amire végeztem vele már inkább csak estebédnek felel meg, de konkrétan ebédnek semmiképp. Kb két, két és fél órámba került (ha az előpakolástól a végső takarításig számoljuk), de csináltam egy bazi nagy adag, néhol nem egészen átsült, sózásában sem tökéletes, de legalább kinézetre ínycsiklandozó.. rántott krumplit. ^^
Az átsülést az okozta, hogy reggel óta csak 2 szendvics, 1 minyon és 1 kókuszgolyó volt bennem, ami 3 órára kezdett elég kevés lenni. Szóval túl éhes voltam kivárni, hogy átsüljenek a krumplik, ezért a vége már... szóval... mondjuk úgy, hogy nem lett tökéletes.

Na mindegy, a lényeges nem ez, újfent egy házi kidolgozású feladatomat másolnám be. Ugyan az előzőre se kaptam reakciókat, pedig nem költői kérdésekként szántam a bejegyzésben feltett kérdéseket, de majd most lellenőrzöm, hogy Fionn tényleg igényli-ez az új bejegyzéseket. Hétfőn kikérdezem msn-en és ha nem tud semmit a mai bejegyzésről, akkor nem látom túl sok értelmét a blognak. [Írhatnék Boo-t is, róla tudom még, hogy olvasgat, de őt kevésbé valószínű, hogy elcsípem bármikor is msn-en.]

Szóval újfent egy retorikai feladat: definiálni kell, hogy mi az az érték? Szubjektíven, egyetlen A4-es oldal erejéig. Elős verzió, by Chim:
"Rendkívül nehezen ültem hozzá ennek a feladatnak az elkészítéséhez. Első gondolatom az volt, hogy ha értékről beszélek, akkor csakis élőlényekkel lehet kapcsolatos. Eszembe se jutott, hogy élettelen dolgokkal azonosítsam az érték fogalmát. Így hát gondolataim első felében nem fognak élettelen tárgyak szerepelni. Az élőlények pedig egyaránt definiálhatnak embereket, állatokat, netán olyan természetfeletti dolgokat, amikhez az emberek imádkoznak, vagy netán áldozatokat mutatnak be, de akár orgiákat rendeznek a kedvükért és… mi másért? – merült fel benne a kérdés. A válasz pedig rögvest érkezett is: önmaguk lelki üdvéért. Mert az olyan jó, mikor az ember úgy érzi, hogy jövője biztosítva van, lelke, ha nem is felhők között kergetőző angyalkák közé fog kerülni, de mindenképpen valami szép, tiszta, békés helyre, ahol még a végtelenség kétharmadánál sem fog unatkozni.

Szóval hogy mi is az érték? Érték az a belső megnyugvás, mibe tudsz kapaszkodni bármilyen kilátástalannak látszó helyzetedben is, bármikor, bárhol és azt tudod mondani: a vége csakis jó lehet. Így érték lehet a vallás is.

Ahogy egy eszme. Vagy az a frappáns gondolat, ami esetleg megmarad az emberben és később már szinte hitvallásává növi ki magát számára. Úgy gondolom, hogy mind-mind ugyan azért azonosulunk jelmondatokkal, kultuszokkal, mert általuk rengeteg mindent kaphatunk. A legszélsőségesebb helyzeteket, vagy gondolkodást is alátámaszthatják ezek és bizonyosságot adhatnak nekünk. Gondoljunk például a megtört, imádkozó ateista beteg emberre, vagy akár arra a skizofénre, aki szentül hiszi, hogy istene szólítja őt meg.

Tehát érték minden egyes gondolat, legyen az akár tévhit, ami motivációt ad. Akár reményt a gyógyulásra, vagy hitet tettünk tisztaságában. A lényeg, hogy általa tisztának érezzük magunkat és reményt adjon a jövőnkre nézve.

És így máris elmondtam, hogy számomra igazából mi az, ami érték. Mert számomra érték minden egyes gondolat, érzés, felvillanó emlék, ami által többnek érzem magam, ami igazolja addigi utam helyességét, ami azt igazolja, hogy valaki vagyok, ami elismer, ami előremozdít és amit én is oly nagyon, de nagyon szívesen adnék, ha feltétel nélkül mindenkinek adakozni tudnék belőle.

Mert az értéket közvetíteni kell. Adni tovább és örömmel venni, ha kapunk. Bezsebelni még a leghalványabb mosolyt is, amit nekünk szánnak. Élni a vágyainknak, annak, amit mi hiszünk. Érték lehet képesség is. Képesség például arra, hogy megtanuljuk és elfogadjuk mások gondolatait is és magunkévá tehessünk, majd továbbadjuk. Érték jobbá tenni magunkat és embertársainkat, környezetünket, szeretteinket, kezdve a legszorosabb rokoni szálaktól, a családi kedvencen át, egészen a számunkra sokat jelentő tárgyakig.
És akkor itt is vagyunk, az élettelen, mozdulatlan tárgyakon. Amiket az ember a kezébe vesz, használ, rálép, mert az a tárgy éppen arra jó. Hogy az ember rálépjen. Beszélhetünk akár egy lépcsőről. Sőt, akkor már legyen lépcsőház. Ez a lépcsőház vezethet mondjuk épp haza, a családhoz. Vagy testi és lelki társhoz. De akár egy vadidegen emberhez is, akivel feltehetően egyetlen egyszer kell csak találkoznunk egész életünkben, de ahhoz ezen a lépcsőházon kell átvágnunk. De lehetséges, hogyha később újra ott járunk, akkor megmozdít bennünk valamit. Felidéz egy régi emléket, vagy eszünkbe juttat valakit, akire már réges-régen nem is gondoltunk. Pedig néha, ha felidéznénk az arcát, azt, amire ő tanított minket, akkor többek lennénk és többet is adhatnánk. Márpedig érték ez is."

Szóval ennyi lenne. Minden jót! :)

Röviden és tömören:

Érzem, hogy holnap valami jó fog velem történni. Szurkoljatok! xD

2009. február 4., szerda

Retorika, komgyakorlat, gyak és önismeret

Hétfővel újraindultak az előadások. Addigra felkerültek az új csoportbontások és az új órarend. Ugyan maradtam a csoportomban, aminek felettébb örülök, de sajnos száműztek minket az egész hétre a suli egyik kirendelt épületébe, a semmi közepére. Mostanra kikerültek a gépek, gondolom idővel wifi is lesz, de könyvtár nincs, úgyhogy azért majd rendre vissza kell menni az eredeti sulihoz. Fene.
Egyedül az angol maradt az előző félévről. Az új óráink nagy részét pedig csoportbontásban végezzük, egyedül pénteken lesznek összevont előadások. Egész tetszetős a tárgyak, nagyrészük gyakorlat. Néhány közülük: marketing, retorika és beszédtechnika, médiainformatika, rádiós-televíziós ismeretek, szövegfeldolgozás, vállalatok-intézmények belső felépítése, stb. Szerintem elég beszédesek. Egyedül attól tartok, hogy sajnos a gyakorlati órák alól nem ajánlatos kibújni, egyrészt mert személy szerint ismer minket a tanár, másrészt mert anyag főként nem írható lesz. Ugyan egyelőre elég tetszetősek voltak az eddigiek, de ha valami fordul és bibi lesz velük kapcsolatban, akkor nagyon meg fogjuk tudni utálni. Majd kiderül, eddig nincs gáz.

Kedden volt az első retorika óránk, ami különösképp foglalkoztatott. A 2es metró műszaki okok miatt nem közlekedett egy ideig, de azért szerencsére sikerült beérni időben a suliba. De nem előadásra. Megvolt a terem, bent volt a tanár, de mi azért kint a folyosón telepedtünk le és ott dumáltunk, azután is, hogy az előadás elvileg megindult. Egyetlen fiú lévén a dumálós csapatban én kopogtam be, hogy ezek szerint ez tényleg az az óra, amire mi is jöttünk. Szóval alapvetően azt hiszem, hogy sikerült elég negatívan indítani. A tanár, egy jól szituált, idős férfi, számomra meglepően modern és beleélős gondolkodásmóddal.
Egy idézetet osztott szét közöttünk Pascaltól, amit értelmezni kellett, majd különböző módokon felolvasni, mutogatni hozzá... én voltam a tesztalany kezdetben, magyarán én értelmeztem neki, majd én olvastam fel, velem csináltatta meg a hangsúlyozást, a mutogatást, majd szépen sorban mindenkinek. Elég érdekesen hangzik, mintha kicsit gyermekded szórakozás lenne, de azért úgy vélem, hogy ebbe bele kell gondolni: 19 éve beszélünk, mindenki más és más módon tanulta meg érzékeltetni a hangjával az érzelmeit, emocionális közérzetét, vagy egyeltalán kifejezni magát, sőt: hangot képezni, vagy egyeltalán levegőt venni. Egy egyszerő idézet felolvasása közben figyelni kellett arra, hogy hogyan kezeljük a ránk terelődő figyelmet (ami kihat a légzésre, a rekeszizmokra), figyelni kellett a megfelelő hangsúlyokra és mindezzel együtt mutogatni kellett, magyarázni a kezeiddel. A dolog azért is érdekes volt, mivel az idézet az agyféltekünk mindkét részére, tehát a balra (intuitív) és a jobbra (analitikus) is hatást gyakorolt, ami bezavarhatott a mutogatásnál, amikor nem volt mindegy, hogy melyik kezeddel mit is mutadsz.
Szóval bagatellnek tűnik, de hihetetlen, hogy 5-6 sor felolvasása során mennyi mindent tudsz elszúrni. De a hangsúly nem ezen volt, hála az égnek, meg kis csoportom általános hangulatának: mindenki gún nélkül nevetett a a másikon, majd saját magán, mikor ő is elrontotta ugyan azokat a mozdulatokat. Imádom őket. :)
Vasárnapig kibontott metafórákat kell leadnunk az élet fogalmáról. "Az élet, mint... micsoda?" Tehát pl.: "Az élet olyan, mint a főzés. Meg kell tanulnod jól keverni az összetevőket, hogy élvezni tudd."
Eddigi ötleteléseim, amikhez szívesen várnék észrevételeket:
Az élet olyan, mint egy aluljáró. Sokan megfordulnak benne, mindenki más és más nyomot hagyva maga után. Van, aki csak átgyalogol rajta mocskos lábbal, otthagyva a sárt a cipőjéről. Vannak, akik kifestik és saját szájízük szerint próbálják alakítani. Mások pedig csak átrohannak rajta, futva, mert félnek, hogy lekésik a számukra jó fuvarokat. Néhányan pár pokróc alatt húzzák meg magukat és csak kevesen takarítják, foglalkoznak vele.
Illetve:
Az élet olyan, mint a plüssmackó. Kezdetnek imádod. Aztán ahogy nősz, úgy kezd fakulni és néhol kitüremkedik az, ami addig belül volt. Akkor pedig vagy szépen megvarrod, netán felcicomázod, hogy mindene rendben legyen, vagy hagyod, hogy ő döntsön: kitart, ameddig lehet, eldugva valahová, vagy egyenesen te magad dobod ki az utcára.

A bemutatkozás itt kicsit másként telt. Erre megint rá lehet húzni a gyerekes jelzőt. A feladat az volt, hogy három tulajdonságodat mondd el. Nem kell osztályozni, hogy jó-rossz, egyszerűen mondd el. Nálam bekerült az elvont gondolkodás, a távolságtartás, illetve a filozófikus-álmodozó. Sorra mentünk mindenkin, ez nekünk is új volt és megintcsak érdekes volt hallgatni egymás önismeretét. A következő feladat megint egy nem hétköznapi dolog volt. Határozd meg magad fogalmakban, majd fejtsd ki azt. A tanárnő magyarázatával: ő néha leginkább egy kötött, meleg pullóver lenne, amit igazán már csak otthon hord az ember, megbújik benne. Volt, aki reneszánszként jellemezte magát, vagy sólyomként, de általános volt a "cica vagyok" és bekerült egy "játékos kiskutya" is a felsorolásba. Nem volt sok időnk, íme saját kis repertoárom:

- ének-dal-óda: folyamatos, hullámzó, nincsenek hirtelen váltások, de ha mégis, akkor is van egy ritmusa, egy állandósága.

- eldugott menedék: ugyan sosem szerettem, ha egy ismertség azzal indul, hogy a másik nyakába varrjuk saját bánatunkat, azért nekem egy összetartozás érzést tud adni, ha a régi, ezeréves barátokkal-ismerősökkel meg tudjuk beszélni a gondokat, az eseményeket. Nem azért, hogy a másikból lelki szemetesládát tegyünk, hanem azért, hogy jobban megismerjük, megtudjuk, hogy mi mozgatja, mit miként él meg, hogyan figyeli meg az őt ért reakciókat.

- réges-régi plüssmackó: azt hiszem inkább igénylem, mint én adni tudnám azt a feltétlen szeretet, amire gondoltam ezzel. Úgyhogy nem is illik igazán a felsorolásba, dehát így tellt be a három. És azért jól hangzik nem? A tanárnő is igazán megmosolyogta.


Akiknél érdeklődtem a jegybeiratásokkal kapcsolatban, azoknak üzenem, hogy hétfőn sikerült mindent elintézni, úgyhogy minden jegyem bent van a renszerben, érvényesítve van, semmi nem maradt ki. Az átlagomat nem merem kiszámolni, de a hármas felső háromnegyedét kaparászhatja talán.


Fogalmam sincs, hogy miért teszek ekkora lelkiismereti kérdést egy gyakorlatból, de nagy nehezen csak rászántam magam és jelentkeztem egy, általam régóta kiszemelt rádióhoz... akik azóta se jeleztek vissza, sőt, alán még a levelem se olvasták. Mivel a vezető a suliban előadóskodik, ezért felkerestem iwiwen és ott is megírtam neki. Remélem, hogy ezzel nem ástam el magam egy életre a szemébe, mivel még lesz vele tárgyunk a második évben. ^^""


Jelenleg éppen Sámán királyt nézek (pótolom elmaradt gyermekkori anime-adagom), túl azon, hogy kijegyzeteltem a médiainformatika jegyzeteimet, Rakéknek megírtam a választ az ebédmeghívásra, újfent ellenőriztem az iwiw üzeneteimet, illetve a freemailt és elindítottam egy újabb Full metal panic: Fumoffu letöltést. ^^
Tegnap kaptam Nózitól Lovecraft novellákat, illetve Edgar Allen Poe verseket. Nagyon kíváncsi vagyok rájuk, remélem, hogy tudnak segíteni. Nemrég nekiálltam egy novellának, azonban gondban vagyok vele kapcsolatban. Ha elkészül és felkerül a karcolatra, akkor majd gondolom ide is belinkelem.
Nos, itt a vége, lassan ebédelni kéne. Elhatároztam, hogy babgulyás féleséget főzök. Gáz, vagy nem gáz, de akkor is konzervből. x)

2009. január 23., péntek

The end

Vége van, ennek az ideje is eljött végre. Itthonról írok, Balcsi partról, éljen.
Tegnap este 10kor kizavartam sógoromat az ágyból, mert kellett a gépe, ugyanis akkor kerültek fel a gazdaságjegyek. Kellett neki jelszóval levédetnie, ha nem teszi ügyködök egyedül is. Kettest kaptam, de nem elégedtem meg vele(na nem mintha az átlagommal nem lennék évezredekre az ösztöndíjtól) és másnap ha már Pesten voltam bementem javítózni. Anyámnak is mondtam, hogy én semmit nem merek határozottan kijelenteni, úgyhogy maradjunk annyiban, hogy megírtam és talán jobb lett.
A tanárnő egyébként aranyos volt. Csinálta a cirkuszt, meg a fesztivált, mindenkit magára haragított, átvágott párszor minket vizsga előtt-alatt-után és ha a rosszindulat tényleg éltet, akkor ő elérte a halhatatlanságot.
Egyébként nyíltnap volt suliban és az érdeklődők ott sorjáztak mellettünk, meg a ami előadónk mellett volt nekik kis tájékoztató. Detto ugyanolyan kis papírcsomagokat kaptak, mint mi anno. Persze köztünk is egyből nosztalgiázás indult, aminek eredményeként megtudtam, hogy nem csak az én sulis tollam volt defektes, bár konkrétan csak az enyém rozsdált be(!) szeptemberre.

Bár pont nemrég néztem meg a levelesládám, ahol tájékoztattak, hogy a pót-pótvizsgák mikor és hogyan kerülnek megrendezésre, de remélem, hogy nem gondolták komolyan, hogy engem ilyenekkel izgatni tudnak, hisz vége a vizsgaidőszaknak!! (Bár tény, hogy a megajánlott-elfogadott médiajegyem máig nincs fennt a rendszerben...)


18.05

Hármas lett a javítóm. Hibátlannak kéne lennie. Szóról szóra mindent úgy írtam le, ahogy ő diktálta le anno. Vérszagot érzek...

2009. január 22., csütörtök

A széllel szálva

9.55, Balaton part, otthon

Holnap gazdasági vizsga. Na nem mintha megbuktam volna, bár igazság szerint még ez is lehetséges. Ez az utolsó tantárgy, aminek az eredményére várok. Előző hét péntekén írtam meg, kicsit fáradtan. Akkor úgy gondoltam, hogy ennyi, de aztán nem lett igazam.
Nálunk a vizsgára jelentkezés az etr-en történik, ami olyan rendszer, mint pl.: a neptun. A vizsgákat egy nappal a kiírt időpont előtt zárják.
A gazdasági jegyemet egész héten vártam, hétfőtől kezdve, azonban csak nem akart megérkezni. Tegnap heves utánajárások és érdeklődések közepette[természetesen még telefonon sem értem el a suli információs irodáját, vagy a szakunk képviselőjét] kaptam a tanácsot, hogy a tanár is be tud írni ott helyben vizsgára.
Úgyhogy mivel ma, csütörtökön sem jelent meg az eredmény a rendszerben, de a jelentkezést már lezárták, ezért ma kénytelen vagyok felutazni újra Pestre, hogy másnap megkérdezhessem a kedves tanárnőtől közvetlenül vizsga előtt, hogy megvan-e, vagy megbuktam és ha egyes, akkor ott helyben beülni vizsgázni. Mivel az az utolsó kiírt vizsgaidőpont. Szóval még mindig nincs vége. Shit.


10.42, detto

Még mindig sehol nincsenek az eredmények. Már összerámoltam, hallgattam MR2-t és nagy meglepetésként anyától megkaptam az utazási költséget. Persze azért nagyon nagy boldogsággal adnám vissza neki, ha délig felkerülnének a jegyek. A vonatom fél egykor indul.


11.23, még mindig Balaton part

Nem került fel az eredmény. Átöltöztem, megborotválkoztam és most ebéd. Utána vonat, aztán Pest, holnap vizsga... holnap délután pedig remélhetőleg érkezés. Majd igyekszem megvígasztalni magam azzal, hogy benézek a Libribe és remélem megtalálom azokat a könyveket ott, amiket keresek:
-- Dragomán György: Fehér király
-- Leo Mills: Korg Polaris
-- Spiegelmann Laura: Édeskevés
-- Kondor Vilmos: Budapest Noir
-- Hill Joe: A szív alakú doboz [bár ez már beszerzésen^^]
-- Edgar Allen Poe: Az Usher-ház vége
És még esetleg:
-- Leoni Ciulio: Dante és a gorgófej rejtélye

Őszintén szólva érdekel még Jadviga uraság új könyve a "Lelkünk titkai", de azt remélem, hogy a sikerül kéz alatt beszerezni.^^

2009. január 20., kedd

Ömlesztve

15.50, Balaton partól

Köszi a biztatást Fionn, nem kérek vasalót. =]

Előre szólok, attól tartok, hogy ez nem lesz egy könnyű bejegyzés. Hosszú, unalmas lesz. Elnézésedet kérem miatta. Szimpla közhelyek fognak itt szerepelni, semmi érdekes.^^""

Nincs még vége a vizsgaidőszaknak. Bár már csak egyetlen eredményre várok.
Azért volt tanulnivaló és most nem csak az egész féléves anyagra gondolok, amivel most találkoztam először -mert jó lusta voltam és addig szinte egy szót sem tanultam belőlük, zh-nk pedig 2 darab volt, úgyhogy rá se voltunk kényszerítve- és ebben a fél-fél hónapban, december végétől január közepéig megtanulhattam, hanem azokra a gondolatokra is, amiknek meg kellett születniük, hogy képes legyek leülni az anyag mellé újra és újra... mert én már csak ilyen szamár egyén vagyok, csökönyös, akit nehéz rávenni a tanulásra, főként ha saját magát kell igába fognia, hogy tanulni tudjak. Bár minden bizonnyal ezt majdnem minden diák elmondja önmagáról is.
Érettséginél, pontosabban előtte szembesültem először vele, hogy bizony nem elég motiváló erő a mondat, hogy "önmagadnak tanulsz", meghát "ezzel alapozod meg a jövődet". Mert ezek semmit nem értek el nálam. Bár ahogy jópár osztálytársamat elnéztem másnál sem. De mi már csak ilyen ramaty osztály voltunk, akik utálattal hallgatták "a" osztályos évfolyamtársaik sipítozását az aulában, akik számára tragédia és égő dolog volt nem ismerni olyan anyagokat, amik ugyan tételek nem voltak, de ők azért átvették.
Mert én bizony ugyan halálos lelkiismeret-furdalással, de ezen kívül gond nélkül msn-eztem, játszottam végig a felkészülési időszakot. Akkor ismerkedtem meg a myvippal, neveltem fel varázslőnőket, meg kabbalistákat az apokaliptikus jövő Londonjában harcolva, rendezgettem, kódolgattam honlapokat és hasonlók.
Na, a felkészületlenségemhez és a vele járó rossz írásbeli érettségi jegyekhez hozzátartozik, hogy akkor már iskola mellett dolgoztam[hát még utána], próbákra, fellépésekre és versenyekre jártam, visszamondási lehetőségem pedig nem volt. Így néha már az iskolai "muszály dolgokra" nem volt időm [pl.: a bolondballagás az én életemből kimaradt, versenyem volt alatta]. Így javítási lehetőségként már csak a szóbeli maradt, amire már "rendesebben" fel tudtam készülni, így ennek megfelelően azt hiszem mondhatom, hogy egész jól sikerült.
Ezer bocsánat Kedves Olvasó, de azt hiszem ez már csak ilyen hosszú és terebélyes, unalmas, régmúltas írás lesz.
Szóval így zajlott le az érettségim és nagyon reméltem, hogy akkor, mire a szóbelinek eljött az ideje sikerült túltennem magam azon, hogy fontos napok és pofánvágások kelljenek ahhoz, hogy tanulni kezdjek. De sajnos nem így volt.
Év közben nem tanultam és ugyan bólogattam, hogy igen, tudom, hatalmas anyagokat kell majd napok alatt megtanulnom, azt hittem, hogy menni fog. De nem így lett.
Ezeknek a tévedéseknek az eredénye lett a borzasztó izgulás, mikor már csak pár nap volt hátra egy-egy vizsgáig, miközben nekem az anyag fele sem volt még meg fejben. A kapkodás, a panaszkodás, amit attól tartok most is teszek és tettem akkor is, drága nővéremre borítva sok-sok dolgot, szegényre, akinek már amúgy is van/volt elég teher a vállán.

Mint mondtam az elején, nekem gondolatok kellettek ahhoz, hogy neki tudjak állni tanulni és megszűnjön sok-sok érdekes "mellékhatás", ami csakis akkor jelentkezett, mikor tanulni kellett volna.
Az első dolog, amit megfogalmaztam, azért kellett, hogy túltegyem magam azokon az embereken, akik elmondásuk szerint pár napos tanulás után, nálam jobb jegyeket szerezve mentek át a vizsgán. Tudom, hogy ezeknek a pár napos tanulásoknak a fele sem igaz, de a gondolat mégis bántott és miután velem is megesett, hogy szinte 0 tudással egy felkészült társam fölött végeztem jóval, ezért tudom, hogy alapjuk párnak mégis van.
A gondolat pedig, ami ennek kapcsán megfogalmazódott bennem az, hogy [i]Teljesen mindegy, hogy neki mennyi idő kell valaminek a megtanulásához és elsajátításához. Ha nem ahhoz több időre van szükségem, akkor akárhogy örlődhetek a dolgon, attól még nem fog változni. Neki kell ülnöm az anyagnak, ismerve a szükségleteimet és ha 10 nap alatt, akkor 10 nap alatt kell megtanulnom azt, ami másnak megy 3 nap alatt is.[/i]
Így sikerült felkészülnöm a médiámra, ami azonban így is csupán kettes lett. Illetve a komelméletemre, ahol szembesülnöm kellett vele, hogy lehet, hogy pokoli könnyű tételt kaptam, mégsem tudok felidézni szinte semmit az anyagból, de kidumálva magam és elbeszélgetve a tanárnővel mégis megkaptam a dícséretes négyest és elmondta, hogy hajlott az ötösre, tetszett neki a feleletem, dehát a tétel nem volt meg.
De aztán jött a karácsony és tervezett tanulásból majdnem semmi nem lett. Végül az utolsó pár napban ültem le komolyan az anyag mellé. Mivel a vizsgára még csak az anyag felét ha olvastam és csak a negyedrészét, ha tudtam, ezért nem értettem azt a földöntúli nyugalmat, amit napokkal előtte már megszállt, mint valami égi jel. A vizsgára több ismerőssel együtt mentem, beérve pedig szembesültem vele, hogy megkaptam azt a dolgozatot, ami mintadogának fel volt töltve és aminek pár feladatára utánanéztem a megoldásoknak. Így emlékezetből, ismerősök segítségével közösen mindannyian összehoztunk belőle egy hármast. Mivel ez messze több volt, mint ami a tudaásom alapján kaphattam volna, ezért egy szél gondom nem volt vele.
Utána a pszichológia következett.
Namost, ugyan a regények falását, amit a félévben szokásommá tettem, sikerült már a vizsgaidőszak előtt abbahagynom. Azonban mint ahogy érettségi előtt is, így ezúttal is sikerült olyan dolgokra rákatannom, amit ahelyett csináltam, a tanulási idő rovására. Így szokásommá vállt a dolgok kategorizálása, rendezése, tisztítása. Így ruháimat rendeztem, addig összegyűktött irataimat, a szoba berendezését, a polcok, fiókok tartalmát. Pakoltam, selejteztem, átrendeztem, elűntettem. Ennek a szokásomnak nem álltam ellen, mégiscsak jobb, mint azirányú vágyaim, hogy újra leporoljam Diablós karaktereimet, vagy akár nekiálljak Starcraftozni...
Így történhetett, hogy mire Pszicholgia vizsgára készültem már a számítógépemen is újrarendeztem a kategóriákat, töröltem, uninstaláltam, töltöttem, javítottam, átmásoltam, megszüntettem, összevontam, átnéztem, átolvastam, nosztalgiáztam, végighallgattam és hasonlók. A vizsga előtti nap természetesen megint a kétségbeesett tanulással telt, mert nem végeztem az anyaggal. De így is sikerült másnap azért egy négyest összehozni belőle.
2 nap intenzív pihenés következett bátyáméknál, ahol bizony még szobán belül is pörög az élet. Utána pedig remegve szembesültem vele, hogy 3 napom van felkészülni arra a politikra vizsgára, ahol a 80valahány diákból végülis 60valahány megbukott és ahol először emelni, majd végteleníteni kellett az utolsó javítóvizsgára kiírt maximum létszámot. Pedig nem hülye emberek, nem 0 tudással mentek vizsgázni. A vizsga előtt már úgy éreztem magam, mint akit agyonvertek. Fáradt voltam, egyedül éreztem magam[nővérem és sógorom csak este ért haza és a közös vacsora után ők a felső emeleten maradtak, én pedig lennt.], hiányzott a társaság, a többiek, a mozgás, a szabad tér és levegő, hiányoztak a könyvek... szóval úgy éreztem magam, mint minden átlagos ember a vizsgaidőszak végefelé. Nővérem aznap kikérdezett és valami borzalmasan szerepeltem. Egyszerűen képtelen voltam bármit is elmondani neki, még a fogalmak közül sem. 9 oldal fogalmat és 20 tételt kellett volna bevágni vizsgára, nekem a fogalmak még úgy-ahogy mentek, de csak kb 6 tételt néztem át. Szóbeli vizsga volt. Rettegtem a megszégyenülésemtől és attól, hogy mit fogok mondani otthon sikerorientált szüleimnek a bukásomról. A vizsga aztán csak eljött, én pedig bementem. A tanár miután kinyitotta a termet behívott minket, egy darab tollal, és a táskát még ugyan beengedte, de a kabátot például már tilos volt bevinni. Mivel szóbelinek volt meghírdetve és eddig tartva, ezért senki nem készült puskával. Egymás mellé zsúfolódtunk, és A, B, C csoportokra bontva feladatlapokat kaptunk. 4 csoportársammal leghátsó padba bezsufolódtunk[eddig mindig hátrasétált a tanár ha írásbeli volt és onnan figyelte a diákokat, így most mindenki a legelső padokba sorjázott, mégcsak harcolnom se kellett a leghátsó padért.] és megkezdtük a vizsgát. Mondanom sem kell, hogy körülöttem senki nem tudott semmit, mint ahogy azt kapásból felderítettem, sőt, mindjárt a vizsga elején a mi padunkból 2 ember fel is állt és távozott. Így már az előttem lévő, tudásilag 0 csajon kívül nem maradt senki körülöttem. Csak Szi 3 székkel odébb. A tanár az üresedés helyére 2 újabb diákot hívott be, Szi mellém ült gyorsan, a két csaj pedig ömellé. Így intéztük el, hogy Szi és én, ugyanazt a csoportot írók, egymás mellett legyünk. Gyors lapcsere, másik dogájának átolvasása, majd jegyzetelés a másikról. Aztán, mivel a tanár nem állt fel és maradt legelöl, a pulpituson javítva írásokat, olvasgatva, ezért felbátorodva, [meghát veszteni valóm se volt, ugyanis Szi se tudott többet mint én, csupán mást] kivadásztam a jegyzeteimet az alattam lévő táskámból. Épp magam előtt rámoltam őket, mikor a tanár hirtelen felkapta a fejét és odakiáltott hozzánk. Az előttünk ülő puskázott a szomszédjáról, azért kiáltott oda, de mire ez kiderül én kétszer meghaltam és újjászülettem. Szi se volt másképp.
Én onnantól kezdve a válaszokra a jegyzeteimből írtam a választ, Szi pedig rólam. Sőt, a mellettünk ülő csajok[akik hamarosan rájöttek, hogy bizony abban a négyes padban hárman ugyanazt a csoportot írjuk] nemsokára Sziről írtak, rólam pedig az előttem ülő. Azért ez nem semmi szerintem...^^
Igazából ez a vizsga, a politika volt az, ahol mindent-mindent bevetettem, amit addig csak tanultam az írásbelikről: tippeket, trükköket, meg amit a tapasztalat adott. Mivel bűn ronda, rángatott írásmódom és olvashatatlanná torzult betűim vannak[egyszer annyira kíváncsi lennék én is, meg az írásomat néha betűző környezetem is egy grafológus elemzésére] ezért nagyon figyelnem kell, hogy szép, kerek betűkkel írjak. Ennek eredménye pedig általában egy nem annyira torzult, de túlságosan nagybetűs, talán némileg olvashatóbb szöveg. Figyelek a szöveg elrendezésére, a feladatok közti helyre, az átláthatóságra... szóval olyan alapvető dolgokra, amiket tapasztaltam, hogy jobb irányba viszik a dolgozatot. Így gyorsan beteltek a lapjaim és ahányszor új lapot kértem, annyiszor tettm a régi Szi, illetve előttem ülő szaktársam elé, hogy másolni tudják. A tanár csak a vizsga végefelé figyelt fel ránk, akkor is mondjuk inkább a 2 csajra mellettünk, akik látva, hogy írásbeli van, a behívásuk előtt gyorsan puskagyártásba kezdtek, és mikor bejöttek nem féltek használni. Gondolom nekik se volt vesztenivalójuk.
Végül a vizsga vége előtt már Szivel távoztunk[több kérdés így is megválaszolatlan maradt... nem voltak róluk jegyzeteim =)]. Aznap délután úgy éreztem magam, mint akin egy úthenger ment át. A mellkasom fájt, mivel a szívem a magasvérnyomással együtt úgy dobogott a puskázás kezdetétől fogva a végéig, hogy azt hittem ott kapok szívrohamot. Ráadásul képtelen voltam aludni aznap este és korán is keltem. Így kellett hozzá idő, hogy neki tudjak állni készülni a gazdaságvizsgámra, ami másnapra volt kiírva. 16kor kezdtem el kitépkedni a füzeteimből a jegyzeteimet, majd azokat kiírni. Tetszett az anyag egyébként, 21 felé végeztem is a jegyzeteim kijegyzetelésével. 7 írott oldal jött össze belőle, definíciók, egyenletek, fogalmak, ráták, ábrák, elméletek. Mire 21 lett összepakoltam[másnap, egyből vizsga után utaztam haza] vacsoráztam nővéremmel, elbeszélgettünk, aztán idővel jött sógorom is. Majd utána kezdődött csak a megtanulása. Azért kiírogatás közben már sok minden megragadt, felrémlett pár dolog az előadásokról és mivel tetszett, érdekelt is, ezért úgy hajnali 1re végeztem is vele. Addigra felkerültek a politikaeredmények is[már ezért áldottam a tanár nevét, hogy tényleg kijavította már aznap őket] és onnantól kezdve nem bírtam magammal, mert kiderül, hogy a 35 fős csoportból 7en mentek át[ez ha jól tudom rekord az eddigi vizsgákat tekintve] és a 7 fő között vagyok én is és Szi is. Hát alig hittem a szememnek és heves "köszönistenem"ezéssel áldottam az eget, a jó szerencsémet és mindent-mindent. Nagyjából hajnali 2-3 fele tudtam elaludni.
Másnap gazdaságira úgy érkeztem, mint akit kifacsartak. Sejtettem, hogy fáradt leszek, de nem, hogy ennyire. Felpörögni nem bírtam, agyhalottként Szi heves súgási kísérleteivel karöltve[a tanár ismert volt arról, hogy a puskát észreveszi -de nekem nem is volt-], a karót kockáztattatva meg szegény lánnyal írtam meg a vizsgát. Aminek majdnem minden kérdésére tudtam volna tegnap este még a választ, de aznap csak kulcsszavak, ha egyeltalán eszembe jutottak, illetve nagy nehezen rekonstruáltam neki pár ábrát és elméletet. Annak az eredményére várok még ma is.
Sajnos ötöst egy vizsgám se fialt, de ez nem is meglepő, sőt, néhol az a csoda, ha átmentem, vagy ha jobb jegyet kaptam. Szóval jobb átlagot igazán nem kívánhatok.

A vizsgaidőszak alatt találtam egy-két dolgot, amit azért magam is ajánlani szeretnék. Orrba-szájba tölteni kezdtem egy amerikai "animét", ez pedig az Avatar lenne, ami remek rajzolási stílusával, csak néhol ellaposodó ötleteléseivel nagyon megfogott.
Ehhez kapcsolódóan ajánlom nem csak az animét kedvelők számára az elábbi weboldalt: http://szinkronosanime.co.cc/ , illetve feliratok megszerzéséhez az http://animeaddicts.hu -t.

Rá kellett jönnöm a nagy rendezkedéseim közepette, hogy talán az eredményezi igazán a köztem és édesanyám közti feszültséget, hogy talán valóban nem igazán vagyok hajlandó felnőni vele szemben. Hogy néha végig kéne gondolnom egy-egy eseményt, vagy mondatát, ami igazán feldühít, hogy miért is tette-mondta. Bizonyára közhely e gondolat is, de rá kell jönnöm, hogy bizony sokszor csak én hiszem, hogy anyukám engem akar bántani, vagy az én képességeimet vonja kétségbe egy-egy megnyílvánulásával. És remélem, hogy igazam van.

Nade ne térjek el a tárgytól. A pakolgatás közben újfent megtaláltam Fionn barátom egykor nekem elküldött "regénytöredékét?", ha nevezhetem így és nem sértődik meg rajta. Meghát itt van nekem is az Esemény, vagy frpg ötleteim, a fejemben megszülető világok, teremtéstörténetek, elméletek, fantáziálások... és az a gondalat, amiben sok-sok kamasz dacot és naívságot éreztem, mikor megfogalmaztam magamnak: "[i]Márpedig én álmodó leszek![/i]".
Már csak azért is, mert az írás a kezdetektől elkísér, kézenfogva az olvasással, beszédmodorommal, ami pár embernek a környezetemben egyediségnek számít és gondolkodásmódommal. De aztán azt kell mondanom, hogy azt hiszem az írás továbbra is egy olyan, háttérben meghúzódó motivációs dolog lesz, mint ahogy eddig is: mindig része volt életemnek és kapott szerepet benne, mégha tudatosan mégis nagyon keveset foglalkoztam vele. Egy engem elkísérő vágynak hagyom, ami eddig is ott volt velem, és mellettem.
De azért ajánlom minden írókezes barátomnak, ismerősömnek, blogolónak is ezt az oldal, de főként Neked Fionn, testvér: http://karcolat.hu/
És ajánlom, hogy ha van a fiókban, vagy a gépen bármifajta írás is, ami novella, vagy egyperces, netán regénytöredék, akkor azt tegyék fel és írjanak, meg alkossanak. Nameg tessék szólni is nekem róla, meg felkeresni, hogy beszélgessünk x)

Kívánok utólag is mindenkinek-mindenkinek boldog ünnepeket és sikerekben gazdag új évet szívből, minden jóval megspékelve.
hihetetlen, hogy elolvastad ezt a bejegyzést, neked külön gratulálok és elnézésedet kérem érte.^^"" Minden jót, szervusz!

2008. december 18., csütörtök

"Valami stílusos okosság, meg közhelyek"

22.12, itthon, ideiglenes panelszintemről

Régóta nem írtam és ezt ugyan senki nem akarta bevasalni rajtam, nem kaptam fenyegető leveleket, nem szólítottak le az emberek az utcán, hogy "mifasz van má'?", és miért nem folytatom, sőt: még a kukások se érdeklődtek, hogy kedvenc blogjuk írásával mi történt... szóval azért én írok.
A helyzet az, hogy mivel vizsgaidőszak, meg karácsony van/lesz, meg MÁV sztrájk, -hogy szarnának sünt és kennék a hajukra- ezért folyamatos a "pörgés".
Az a kib@szott sztrájk már vasárnap beütött, miattuk nem tudtam megenni a fincsi rántotthúsos, krumplipürés ebédem otthon, miatta adott vissza rosszul a pénztáros szilikonhegy[a kiscsaj úgy tudta leütni a billentyűket a klaviatúrán, hogy mindig betájolta: az ujja a billentyűt érje, a 2 centis köröm meg a gombok között lévő hézagot. brutál volt látni, tiszta izgalom volt a jegyvétel: leszakad akár egy körme is, vagy sem.], de velem kicseszni akkor sem tudtak! Tesóm telefonált rám, egyből kocsiba is pattantunk[életemben először csomagoltam össze már ebéd előtt, de nem, még nem tartom magam Uri utódjának] és 6kor én már pont tesómék felé battyogtam. Ugyanis 6kor kezdődött az az országos sztrájk, amiről aznap 10kor még szó nem volt. Grr. [A címkék közé bekerült megintcsak a "böszme" és a "MÁV" szó ^^]
Másnap én a MÁVos infóvonalnál érdeklődtem, 3 átkapcsolás és 2 perc után és a kiscsaj közölte, hogy majd 2 óra múlva elvileg indul egy vonat felénk, ami bevisz Pestre, de nem biztos, hogy megérkezik... Szóval aznap itthon maradtam és ugyan tanulnom kellett volna, de főkéént nem azt tettem.
Kedden bejutottam, a Nyugatiban óránként indult kb vonat felénk, meg vissza. Természetesen amivel haza akartam menni, az az orrom előtt ment el. Másodpercre pontosan indult, bár szerintem ez volt az egyetlen ilyen vonat aznap és természetesen akkor is csak 2 néni és az én kedvemért. :)
Sebaj, voltam karácsonyi vásárban! ^^
Szerda kimaradt, nincs élményem, de ma, csütörtökön megint volt akció: a vonat nem ment el a Nyugatiig, hanem BP határán megállt. Villamosoztunk, meg tolongtunk, meg lököttük egymást és tök jó volt látni, hogy sosem halnak ki a hülye emberek. Nem volt apokalipszis hangulatom, pedig ilyenkor szokott lenni. :(
Visszafele pedig kapásból volt vonatom. Tök jó vagyok! :D Hiába, tudtam én, hogy pszichológián nem szabad maradni. :)

És ha már tantárgyakról van szó, akkor: beánikoltam ma, hogy hétfőn politikából, kedden meg komelméletből van szóbelim és most átnézve a tételeket rájöttem, hogy az anyag felét sem tudom, sőt: meg sincs. Fogalmam sincs, hogy hol tűnt el, pedig én bejártam előadásokra... vagy... ezek szerint mégsem?!
Szóval bepánikoltam, hogy hogyan fogom megcsinálni, "Basszus, mostantól éjjel-nappal tanulnom kell, ha át akarok menni!" Úgyhogy gyorsan le is feküdtem és aludtam egyet a kiterített jegyzetek mellett. ^^" Felébredve meglátogattam az etr-t[mint a neptun, stb] lejelentkeztem a politikáról, meg leadtam egy 9.ei vizsgám és átettem 12re és 15re. utána megnéztem tesómat a szomszéd nagyszobában és hallgattunk karácsonyi dalokat, meg beszélgettünk.

Mostani vizsgarendem így néz ki:
12.23 >> komelmélet
01.05 >> világgazdaság
01.07 >> média [mert még mindig nem tudom, hogy a zh hogyan sikerült]
01.09 >> pszichológia
01.15 >> politika
01.16 >> gazdaság

Úgy érzem elsőre túllihegtem és ez most jobb. :S

Rövidhíreim:
--> Holnap nem megyek be angolra, inkább tesómékkal megyek shoppingolni. \o/
--> Hétfőn bemegyek a megrendelt karácsonyi ajándékokért[amik kiléte titkos], megnézem, hogy honnan indulnak a buszok vissza haza, a magyar tenger partjára, meg kiveszek pár könyvet az iskola könyvtárából.
--> Basszus, akkor fognak a gólyák az iskolában portyázni, mikor nekem vizsgám lesz!! xD
--> Mélységesen csalódtam a Neotica által felmagasztalt Pendulumban, illetve Depeche Mode albumaiban.
--> Majd idővel megérdeklődöm Fionntól, hogy honnan vesznek elő olyan remek kis témákat, amik nála is vagy, kv-cignél fellelhetőek.

Éljen a karácsonyi hangulat, a túllihegett vizsgaidőszak, amihez még hozzá kell szoknom, illetve a tanulás, aminek neki kéne állni. :S