Megvilágosodás

Szeretnék rendmániás lenni. Mennyivel könnyebb lenne már az életem egy pozitív addikcióval!

Az életem: vihar egy pocsolyában

Biztos voltam benne, hogy ez a mondat nem tőlem származik. Annyira megragadt a fejemben, ha napról napra nem is, de hetente vagy havonta előkerült, és azt vettem észre, a metrón állva őrlődök rajta; félhangosan elmotyogom, beázott cipővel, nem-tavaszi időjárásban hazafelé menet. Aztán ma képtelen voltam tovább tartani magamban, és itt van. Rákerestem google-ban, magyarul semmit nem dobott ki. Ezek alapján megkockáztatom: a gondolat egyedi.

Tudom, hogy apróságok a gondjaim, és én sem értem, miért fújom fel őket annyira, miért foglalkoztatnak. Miért esznek engem annyira belűről. Hülyeség! Olyan semmiségek! Mégis... állandóan a fejemben járnak. Úgy érzem: nem vagyok semmi az egész világban, összegyűlt pocsolya csak, egy budapesti járda hepe-hupájában lévő tócsa, amit összehordott a szél. Én mégis úgy érzem, nem én vagyok a vihar egyik terméke, a vihar bennem van. Azt hiszem, gondjaim vannak az ügyben, hogy elhelyezzem magam a világban. Ide nekem az útkeresős filmeket és néhány Kerouac könyvet.

újabb félév lezárva.

Iszonyatosan féltem tőle, hogy ez a posztom soha nem születhet meg. Mert miközben elfújod a huszonharmadik születésnapod összes gyertyáját, és azt kívánod, hogy ebben a félévben képes legyél minden tárgyadat magad mögött tudni, a tények azt ordítják a szemedbe, hogy ez messzemenően nem túl reális kérés. És leírhattam volna előre, hogy ezt kívántam, mondjuk az első lehetetlen sikereknél, amikor majd' kiugrottam a bőrömből, látva, hogy olyasmi sikerült, amiért lassan imádkozni sem mertem, de erre mondják azt, hogy ha elmondod, nem fog teljesülni. Nekem pedig rakat tárgyam, vizsgám és pótlásom volt még, ahol igen magas szerencsefaktorra volt szükségem. Rendre be is jöttek (és nem tudom, hogy tényleg nem a születésnapi kérés áldása dolgozott-e helyettem, és vitte a kezemet a papíron), amikor sorjáztak a sikerek. Szentül meg voltam győződve, hogy bukni fogok, és így még az a szégyenteljes pillanat is eljött, amikor magamban szentségeltem, hogy miért is sikerült mindenem?! Hiszen arra készültem, hogy csúszni fogok, voltak rá terveim, rengeteg tépelődtem miatta, de igyekeztem megbarátkozni vele, és elfogadni az elkerülhetetlent... Aztán kiderült, hogy francokat, az utolsó lehetőségeknél mindig sorra átcsusszantam! És ez remek volt, hihetetlen volt, fantasztikus volt... és senki nem értette, hogy ez nekem miért meglepetés. Mi másra számítottam, minthogy úgyis sikerül? Miért ne mennék át? Ugyan már!

És BUMM, így lett Ádámnak újabb lezárt féléve. Elvileg az utolsó következik.

átoktörés

az történt ma, hogy kívánságra elindult mellettem a 4-6os teljes vonalon, így nem késtem előadásról, ahol meglepetésre kiderült: talán ma megtört a több hetes átok, és végre-végre sikeres zh-t hoztam össze! otthon összeszedtem kialvatlanságtól és éhségtől szenvedő önmagamat, és frissült erővel vágtam neki a napi szinten szépen adagolt zh-adagba. 

azt kell mondjam, hogy a mai nap egy szép nap.

tengermoraj

nem bírom Ákost! a gimivel túlléptem rajta, kinőttem belőle, leszoktam róla, az új dalaival lépésről lépésre megutáltam, erre fogja magát, és létrehozza pl ezt a dalt (http://youtu.be/lyXZum4Nn_A), én meg már meg se merem hallgatni az új albumának a többi számát, hátha lehetetlenné teszik azok is, hogy mást hallgassak!

Ima

Ma láttam egy nőt, imádkozott a buszon. Én nem üdvözöltem szentségelve a 4-s, 6-os felújítását, egyszerűen az Astorai felé kerülök. Ma mégis a pótlóbuszon ültem, rögtön az ajtó mellett, a felzsúfolódott tömeggel együtt én is szolidan kerülve bárkivel a szemkontaktust. Épp ezért tűnt fel a nő, aki áhítatos arccal, kezét a mellén összekulcsolva nézett maga elé. Az ajtóban állt, a lépcsőkön, de nem kapaszkodott. Azt hiszem, a Rákóczi téri megállót hagytuk el, amikor egy pillanatra rálátunk egy kereszteződésben egy számomra még be nem azonosított templomra. Keresztet vetett. Azt hiszem, hogy ezt csak én láttam, hiszen mindenki másnak háttal állt. Mosolygott.

Azt hiszem, le kéne vonnom valamilyen tanulságot, de még nem megy. Majd holnap. :)

A tükör

- Ne haragudj, hogy neked rúgtam a cipőmet - mondtam a tükörnek, miközben papucsba bújtam, a szekrényre raktam kalapom is.
- Semmi baj - mondta mosolyogva a tükör, majd darabokra tört.