2011. szeptember 26., hétfő

nomnomnom-nom

két hét alatt öt könyvet sikerült kiolvasnom, és közöttük vannak olyanok, mint a Suttogó (lásd a vele kapcsolatos élményemet néhány poszttal lejjebb), Galaxis útikalauz stopposoknak (szintúgy) és egy Wilbur Smith könyv (sőt, ha már így belejöttem a felsorolásba: Ahol a vadak várnak c. gyerekkönyv és Leslie L. Lawrance Sziget a ködben regénye). ó, és hogy hova akartam mindezzel kilyukadni? magam sem tudom. időközben hazaérkezett bátyám, olvastam pér oldalt Goldwing Beavatásából... és fogalmam sincs, milyen céllal kezdtem lepötyögni ezeket a sorokat.

kis kiegészítés a korábbi poszthoz: a remény haljon meg utoljára! végül egyáltalán nem lett olyan rossz a helyzet, mint az elsőre tűnt. kellek :D

2011. szeptember 25., vasárnap

visszautasítás

van, ami nekem nem kell, mert úgy érzem: másra van szükségem, mást érdemlek, rájövök, hogy nem is érdekel, és akkor paff-paff-paff. mert ami meg nekem kell, annak rám nincs szüksége. fail.

2011. szeptember 16., péntek

suttogó

persze alapvetően semmi okom nincs, hogy utáljam azokat a könyveket, amik magukkal rántanak a saját világukba, és a szereplőkkel gondolkozom, lélegzem, ott vagyok mellettük, de mégsem szeretem, amikor otthagyok egy lélekfagyasztó könyvet, és utána még hosszú percekig az aktuális sokk hatása alatt zombizok a lakásban.

papírfiú papírhajón egy képzelt város felé

galaxis útikalauz stopposoknak

első körben hatalmas csalódásnak indult a könyv számomra erőltetett humorával, de aztán sikerült ráérezni az ízére, és amilyen hatalmas hülyeségeket levágtak a végére, csak ajánani tudom mindenkinek, akinek kettő az ötvenezredik hatványon az eggyel szemben (és csökken) valószínűtlenségi mutató okán eddig még nem volt szerencséje hozzá.
nekem hála égnek a bővített változat jutott, ahol a bővítettet értsd úgy: plusz interjúkkal és fotókkal megspékelt. a főszereplőt (Arthur Dent) alakító Martin Freeman így jellemezte saját karakterét: "Tipikus elfolytott személyiség, aki azzal a kényelmes érzéssel ítél meg másokat, hogy tudja, sosem derül ki, helyesek-e az előítéletei, mivel túl visszahúzódó természet."
áll leszakad, szemek elkerekednek: ez teljesen mellbevágott. magamra ismertem.

2011. augusztus 2., kedd

monológ

nem ragadtak a betűk a papírhoz. helyette szép csendben elüldögéltek a fejemben. ez valami betegség lehet – gondoltam, de mint a legtöbb olyan beszélgetésben, ahol egyedül ültem a gondolatokkal teli szobámban, nem kaptam senkitől választ. ez így egészséges – bólintottam rá, és máris nyugodtam iszogattam tovább a sörömet.
mások Itáliába mennek, én meg elhatározom, hogy kigazolom végre a kertet.
mások házibulit rendeznének, én meg kitalálom, hogy mire visszajönnek, kigazolom a nemrég kiírtott szőlőst.

mások elszívják, én csak szimplán kívánom.
mások élvezik, nekem meg eszembe se jut.
mások szeretik igazán. én meg sajnálatból sétálni viszem.
mások másokat hívnak. én meg maradok magamban.


mikor fogom levetkőzni ezt a rohadt önsajnálatot?