új blog

Új blogot hoztam létre. Nem azért, hogy újabb felületét adjam meg saját élménybeszámolóimnak, hanem mert a konzulens tanárommal megegyeztünk, hogy az én szakdogám így fog elkészülni.
Tekintsetek majd rá piszkozatként, hiszen nyilván minden egyes újabb bejegyzéssel még rengeteg munkám lesz, mire szakdogává avanzsálna.
Nem maradtam a blogspotnál, átnyargaltam a Neotica féle blog.hu-ra ahonnan nemtetszés esetén egyenes az út a fyrás wordpressig. Ez azonban nem azt jelenti, hogy Titeket ne látnálak szívesen rajta! Sőt! Határozottan kíváncsi vagyok minden észrevételetekre, véleményetekre, meglátásotokra. És ahogy eddig, úgy ezután is szívesen veszek minden féle bátorítást, tetszésnyílvánítást, meg persze minden negatívumot is.
Kapcsolatépítésnek se lesz utolsó, a konzulens tanáromtól kezdve mások is olvassák majd - reményeim szerint legalábbis. Célom mindenféle okosságok összeszedése a blogokról, és mindennel, ami vele kapcsolatos. Személyes bejegyzéseim továbbra is ide fognak záporozni (pontosabban csak csöpörögni:), tehát azt szeretném inkább "szakmai" bloggá tenni.
Az első bejegyzések után már mellékelem is a linket.

egyedül

Tegnap estére egyre rosszabbul lettem. Nem csak a meleg zavart, meg a fénytelenség, ami a bátyám által elég esetlegesen elhelyezett égőknek köszönhető, hanem úgy egyébként sem tudtam, hogy testileg, vagy lelkileg vagyok oda.
Állandóan problémám volt a meleggel, de ha kinyitottam az ablakot csak résnyire, vagy levettem a pulóverem, nagyon hamar tudatosult, hogy fázom. A konyhába betévedve szinte mindent kívántam: narancsot, cornflakes-szet tejjel és magában, kekszet, sütit, teát, pomelót... aztán végül majdnem mind otthagytam. Még pár nappal előtte írogatni kezdtem egy újabb listát (ezúttal a mostanság szinte negatívba menő kreativitásommal lelkiismeret listának neveztem el, mert amiket kijegyzetelek rá, azok ráérnek, de azért idővel el kéne készülniük), hogy lássam, mivel is kéne foglalkoznom mostanság.
Tegnap este még az a lista sem motivált semmire, délután hat órára odáig jutottam, hogy húztam egy széket az ablakom elé, lekapcsoltam a villanyokat, és az ablaknak döntött fejjel bámultam azt a pár négyzetméteres parkot, amit a főút és három tömb fog közre. Rengeteg kutyát sétáltatnak arra, és nekem mostanában megint nagyon hiányzik az én kutyám. Úgyhogy csak ültem ott, és néztem másét. Talán a nyitott szemmel alváshoz is közelebb kerülhettem, mert majdnem egy egész óra elment így az életemből.
Addigra nagy nehézségek árán rávettem magam arra, hogy lezuhanyozzak, borotválkozzak, tényleg egyek valamit, és... és ahelyett, hogy tovább ténykedtem volna, mint az tervben volt, helyette az ablaknak bucizott fejjel ültem a teljes sötétségben... borzasztóan álmos voltam, mint mindig az utóbbi napokban, hiába ez a meleg klímával megáldott távfűtés nem egészen nekem való, de akkor sem szabad aludnom délután. Túl könnyen megszokom, aztán képtelen vagyok ébren maradni.
Szóval nem maradt más, felvillogott rajtam az alacsony akufeszültég felirat, én meg az ablak előtt tettem magam készenléti állapotba.
Fáztam, aztán melegem lett, aludtam volna, és talán tényleg el is bóbiskoltam, miközben ott ültem a teljes fénytelenségben, a tök sötétben, hallgatva a szomszédok zajait, meg azt, ami az utcáról beszűrődött a néha résnyire nyitott, néha csukott ablakon keresztül.
Aztán megjött bátyám. Futottam az ajtóhoz. Bejött, és villanyt kapcsolt. Én indultam a konyhába, közben már járt is a szám, kérdezgettem őt. Válaszolt, bejött ő is, bekapcsolta a rádiót, valaki éppen a refrént ordította a Petőfin.
Az ebéden túl pakolni kezdtem, míg ő a gép előtt ült. Nagyjából percenként jártam át hozzá, beszélgettünk, sokat, én meg közben nagyjából kész voltam a tervvel, hogy akkor miként is lesz a holnapi nap, mit kéne csinálni, minek kell nekiállni...

Ma itt ülök egy másik lakás másik szobájában. Tanultam a tegnapiból, felkapcsoltam a lámpát. Porszívózásra is futotta az erőmből, meg zuhanyoztam... de... nagyjából ennyi. Ezúttal a gép előtt ülök, a hidegben, 17.8 fokban és... igazából semmi olyanhoz nincs erőm, amire kéne. Mondjuk olyanra sincs, amire nem kéne. Csak ezúttal tudom, hogy mi a gáz:
Csak jönne már meg nővérem.

a szerkesztő-újságíró

Boldogan jelentem, hogy a péntek estém legalább olyan semmittevős, de sikerekben gazdag volt, mint a délelőtt.
Mire az eggyel korábbi bejegyzés megírása után újra számítógép elé jutottam, már várt az üzenet, hogy behívnak elbeszélgetésre. Ha minden jól megy, akkor kedden megyek, a gond csak az, hogy ez esetben legalább két óra utazás vár rám, hogy öltönyt, inget, nyakkendőt szerezzek magamnak. De hát ez legyen a legnagyobb problémám. :)
Emellett bátyám is megcsodálta az általam elkészített önéletrajzát (a csodálás szó szerint értendő, bár ezt csak az önéletrajzának a felépítése okozta). Emellett neki is nagyon tetszett, és ennek nagyon örültem.
Mellesleg utánanéztem, hogy kik is hirdették meg az állást. Tádámm: http://www.lpmedia.hu/nyito.php
Hálásan fogadok midnen szurkolást! :)

álláskeresés

Még sose éreztem egy elcseszett napomat ennyire hasznosnak.

Az egész a délelőttel kezdődött, pontosabban a reggellel, amikor is először nem kellett érdekelnie, hogy elérem-e a vonatot, hogy beérjek a suliba. Éljen a budapesti lakás!
Majd ott volt a délelőtt azzal az egyetlen szem előadással, amit már a töménytelen boldogsághormonért is megérte végigcsinálni. Majd irány a suli könyvtára, ismerkedés a szakdogák olvasásának rendszerével, jegyzetelés mások munkáiból, csendes dühöngés, hogy vannak, akik még egy könyvtárban is képtelenek befogni a csőrüket, majd amikor már éreztem, hogy kezdek magam alá kerülni, mondván: Jesszusom, hogy a fenébe fogok én ilyet írni?!, akkor otthagytam az egészet, és hazamentem.
Majd újra el, bevásárlókörűt, a szomszédban lakó Neotica meglátogatása (éljen a budapesti lakás!), családmegismerés (mm Neoticáé), majd irány haza, hogy ezredszer is leégessem a tejberizst.
Majd jöttek az álláshirdetések. Bátyámnak felajánlottam, hogy kicsit felturbózom az önéletrajzát, ezzel nagyjából egy-másfél óra ment el az életemből, de én nagyon meg vagyok elégedve az eredménnyel. Ha hazaérkezik, akkor már ő is tud nyilatkozni.
Amikor ez megvolt (és kicsit szépítettem, meg aktualizáltam akkor már a sajátomon is), jöhettek a különböző állást keres-kínál honlapok, amiknek a linkjét sorban mentegettem, és ad-hoc próbálkoztam olyan kulcsszavakkal, amik esetleg engem érdeklő állásajánlatokat dobnak ki.
Hát tudjátok, lepetéztem, amikor egyszer csak szemben találtam magam álmaim állásajánlatával. Mondjuk, annyira nem volt nehéz teljesítenie a kritériumokat, szerkesztői vagy újságírói munkát ajánlott, és mindezt egy műsor háttérmunkásaként. Nagyjából fél óráig felváltva örömködtem és próbáltam nyugodt gondolkodásra ösztökélni magamat. Addig is a többi állásajánló honlap szépen felsorakozott könyvjelzőként, és eltűntek az aloldalak: maradt ez az egy. Majd útközben alakul - gondoltam, és felhívtam a telefonszámot. A jeges hangú hölgyemény, akit kapásból ötvenesnek saccoltam, és csakis rövidre vágott, tépett, szürke hajjal tudtam elképzelni (illetőleg tudok azóta is), eddigi szakmai tapasztalatom felől érdeklődött. Nem hagytam semmit a véletlenre, és a legkevésbé sem bíztam hosszútávú emlékezőképességemben, ami segítségével ilyenkor rekonstruálhatnám, hogy eddig hol is dolgoztam. Csodaszép pillanat volt, mikor a kérdés elhangzása után gyorsan az önéletrajzomba lestem, hogy tényleg, merre és miként is jártam eddig?
Kaptam mailcímet, amire két ember (egy főszerkesztő és egy tanár) felhívása árán megtudtam, hogy akkor most mit is kéne elküldenem (mielőtt valaki azt hiszi, hogy szimplán az önéletrajzomat, az csak annyiban téved, hogy... tényleg. De mentségemre szolgál, hogy lehetne ám még sok minden mást is! x).
A levelem önéletrajzostul, mindenestül elküldtem... nagyon kíváncsi vagyok.

Időközben egy gyönyörűséges álláshirdetésre sikerült ráakadnom, szórakoztatásként legyen ez a végszó:

"TV vásárló
Médiaügynökség minimum 2 év médiaterületen szerzett tapasztalattal, analitikus gondolkodással, Excel kiváló ismeretével TV vásárlót keres!"
(http://kereso.smartstaff.hu/personal-branding/?gclid=CPWb99Hr258CFY-JzAod6DjiHQ)

Részletes álláshirdetés, itt: http://kereso.smartstaff.hu/allas/37661/TV_v%C3%A1s%C3%A1rl%C3%B3.html?searchId=1265120618

szakdolgozat

A mai este során nem teketóriáztam tovább, és megírtam szakdolgozatom első mondatát, amit pillanatokon belül újabbak követtek.
Bántam, hogy nem szerelkeztem még fel szakirodalommal, ezért nem maradt más: az internetre támaszkodtam. Szakdolgozatom első oldalain nem akarok mást tenni, mint beszámolni arról, hogy az internet miként született meg, majd fejlődött azzá, aminek köszönhetően most én is pötyöghetem a blogomba ezt a bejegyzést.
Döbbenetes, hogy kb 1000 karakteren sem voltam túl, amikor már egymásnak ellentmondó adatokkal találtam szembe magamat a különböző site-okon. Pontosabban: valószínűsítem, hogy a legtöbb esetben csupán ugyanannak a fogalomnak különböző használata állhat az egymást kizáró információk mögött. Pl nem mindegy, hogy a katonai szervezet létesítette az első hálózatot két gép között, vagy egy egyetem, ahol a "login" szó első két betűje után összeomlott a rendszer. De mindkettő első hálózat-teremtésnek számít... talán túl nagyok a fél órák, amiket két mondat begépelése között tartok, szóval ne haragudjatok, ha nem teljesen érteni a gondolatmenetet.
A lényeg, hogy az internet dezinformál, és kénytelen leszek holnap hivatalos források után nézni, ha folytatni akarom. :/
Folytatni akarom.

kullancs

Megijedtem. Nem kicsit, nagyon. Ráadásul minden itt a gép előtt történt, kb tíz másodperce vagyok túl rajta. Márha ennyi volt az egész... Kicsit meg vagyok rémülve. :S
Zuhanyzáskor még nem voltam rajtam semmi, ebben egészen biztos vagyok. Azóta félmeztelenül flangálok a lakásban, mert számomra, hideg-szerető falusi révén, trópusinak tűnik az a hőmérséklet, amit a távfűtéses lakások termelnek. Felvettem ugyan egy kifakult, sárga pólót (ami máig az Európai Unióhoz való csatlakozásra biztat, hátulján Te is jössz? felirattal), aztán hamar le is került rólam. Nem csak azért, mert főként az általam nagyon utált nyári melóhoz szoktam hordani, aminek hála egyszer kullancs veszéllyel sikerült kikötnöm a kórházban, hanem mert amúgy is... nagyon meleg volt. Azért újra felvettem, de pár percnél nem bírtam benne tovább.
Letelepedtem a gép mellé, először az e-maileket, majd a blogokat kezdtem nézegetni, miközben az energiatakarékos izzó lassan erőre kapott. Ancsy netnaplójánál jártam, és éppen Fionn bejegyzését mosolyogtam meg jó érzéssel, mikor az egyre világosabb lámpa fényénél apró pontot vettem észre a hasamon, éppen ott, ahol addig sosem volt..
Pánik: A Z T U T I E G Y K U L L A N C S!!

Ha az volt, kinyírtam. Ha nem sikerült, akkor is súlyos sebeket szenvedett. Borzasztóan apró volt, fekete, és pár percnyi meredten nézés után már néha azt haluztam az alig-fényben, hogy kis lábakat látok itt-ott körülötte.
Nem akarta elengedni a bőrömet, de mire ezt megállapítottam, biztos lehettem benne: annyit csesztettem, hogy én a helyében már kétszer is belé nyomtam volna a mérgemet abba, aki ennyit ficánkol.
Gondoltam, innentől kezdve már édes mindegy. Jó erősen megnyomtam. (Gyenge idegzetűek ne olvassák tovább!!) Vér jött ki belőle. Megnyomtam újra, újabb adag vér... lekapartam.

Télen egy ilyen kicsi ugye nem tud bántani engem? :S:S:S

Teóriáim, miért nem lehet kullancs, vagy mi lehet, ha nem az:
Ha kullancs volt, akkor miként került rám? Zuhany közben nem volt rajtam. Azóta új ruhákat vettem fel, amik azelőtt már jó ideje a szekrényemben voltak. Tél van, tehát amúgy sem élősködnek ilyenkor, ha jól tudom. A ruhák között bújt volna el még korábban? Annyira régen meg nem használtam őket, hogy az ősz óta ott kuksoljon...

Ha nem kullancs volt, akkor még picike vérhólyag lehetett amit... mi is okozott volna? :S

Segítség!!

mocskos pénz

Ez tiszta munka volt. - Az első gondolatom, amikor végeztem az utolsó cikkem elgépeléseinek javításával és formai szerkesztésével is. Pedig először nem indult fényesen a kapcsolatunk. Már szerdán rendszeresen ránéztem a postaládámra, hiányérzetem volt. Csütörtökön úgy voltam már vele, mint kutyus a gazdájával: már biztos itt jár a kertek alatt, mindjárt betoppan. Pénteken könyörögtem értük, de végül csak vasárnap érkeztek meg.
Nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeimet. Csupa olyan téma, amihez ötletek kellenek. A sportcikkek ezúttal elmaradtak, helyettük a "lelkünk titkai", és az Ábris-stílust megkövetelők sokasodtak. Míg előbbi a nyitva hagyott kérdéseivel gondolkodásra kéne késztetnie az olvasót, addig utóbbi feladata, hogy kreatív szófordulatokkal szórakoztassa a nagyérdeműt.
A hétvégén két B-kategóriás novella került ki a kezem alól, illetve mint a nálam szokatlanul sok tizenhárom januári bejegyzésből is kiderül: errefelé is aktívabbnak számítottam a megszokottnál, és ez még nem vezette le minden energiám.
Hétfő délelőtt két cikk már napvilágot látott, délután pedig sorban követték őket a többiek. A kezdeti félelmeim alaptalanak bizonyultak; elég hamar összebarátkoztunk, a cikkek és én. Onnantól éreztem, hogy ők is próbálkoznak segíteni. Végül este tízre, vagy tizenegyre, nem jegyeztem meg a pontos időt, kész voltam az utolsóval is. Ha kész voltam eggyel, mindig le is csekkoltam egyből, így az utolsónál se maradt más dolgom. Átnézés után búcsút intettem nekik, majd túladtam rajtuk. Jó pénzért.

Ami, ha belegondolok, úgyis a jövő évi sulimhoz megy. A továbbtanulás a többi végzős szaktárs körében is kedvelt téma, és hamarosan zúgó fejjel hallgathattam mások jövőbeni terveit. Eszembe juttatták a tegnapi cikkeket. Milyen jó nekem, hogy tudom, mihez akarok kezdeni - mondták. Akiknek említettem, elkérték egyetlen Basetoll példányomat, hogy végül egy tanár kezében kössön ki, akivel megbeszéltem óra után, hogy ha elég izgalmas volt ez az egész amatőr lapalapítás, akkor tarthatnák róla a többieknek egy kis előadást. Ha pedig nem, akkor ahogy mindenki más, úgy én is csak írjak róla egy beszámolót, mint egy nonprofit, egyéni kezdeményezés.
Szóval ha akartam se tudtam volna kiverni fejemből a tegnapi cikkeket. Furcsa hiányérzetet keltett bennem a tudat, hogy ma már egy sem vár otthon, minddel végeztem.
Csak kár, hogy a pénz, amit kapok érte, jövőre úgyis elszáll a kezemből, hiszen a továbbtanulás nincs ingyen annak, aki nem egészen odavaló.


Bejegyzés judittinek, aki nem tudom, hogy miként talált a blogomra, de annál jobban örültem neki, és ezért cserébe még az oldalsó linkjét is frissítettem. Szervusz juditti, nagyon megtisztel, hogy itt vagy. ^^